Bill Cipher & Pitch Black

The game is on, my dear friend

Élveztem a Bill által teremtett káoszt, bár számomra túlságosan világos volt ideát. A fenyegető lángok és a felperzselt világ látványa azonban biztosított afelől, hogy ne támadjanak bennem kellemetlen érzések a fények láttán.
Szükségem volt Billre. Talán ő remekül elszórakozott eddig a kis világában, de ez a világ túlságosan is békés volt eddig. Fel kellett kavarni az állóvizet, ráadásul örültem volna, ha Calypso visszanyerte volna az emlékeit, ugyanis szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Olivia és Calypso egy és ugyanaz a személy volt.
- Mintha olyan könnyedén meg lehetne szabadulni bármelyikünktől is – mosolyodtam el. Elvégre, mi voltunk a világok antihősei, a rettegett szélhámosok és gazemberek. Pont minket lehetne elűzni, vagy megsemmisíteni? Ezt még Bill se gondolhatta komolyan. Némelyikünk halhatatlan, vagy kortalan volt, mint mi ketten, de akadtak gyengébb, sebezhetőbb, gyarlóbb emberek is a soraink között. Azt azonban senki nem állíthatta, hogy nélkülünk létezhetnének ezek a világok.
- Csak nem? Micsoda családi dráma feszülhet közöttünk! – kuncogtam, majd arra a feltevésre, hogy az Alvilág istene féltékeny lenne, elvigyorodtam. – Valljuk be, mindketten büszkék és féltékeny természetűek. Arról nem is beszélve, hogy egy Demóna kaliberű nőt nemcsak megszerezni nehéz, hanem megtartani is. Azonban nem az északi pletykák miatt jöttem, ahhoz elég lenne a közösségimédiát fürkésznem.
Csúsztattam zsebre a kezeimet, és akaratlanul is elvigyorodtam, amikor a nevemen szólított. Tehát mégsem voltam olyan könnyedén feledhető figura.
- Mesés. Mondhatni, kellően álszent – biccentettem elismerően, hiszen véleményem szerint még így is sütött róla a ravaszság, amelyet egyfajta gyermeki báj mögé próbált csomagolni. Engem nem tudott átverni, ismertük már annyira egymást, hogy tudjuk milyen természettel áldott meg mindkettőnket az ég. A kölcsönös tiszteleten alapult a kapcsolatunk is.
- Köszönöm – tártam szét a karjaimat, majd a nekem szegezett kérdésre akaratlanul is elnevettem magam. – Nem szeretsz kertelni. Pedig azt hittem, még elcseverészünk egy kicsit az aktuális pletykákról.
Szórakozottan álomport hintettem a közeli lángcsóvákra, amelyeknek a narancsos-vöröses árnyalatához a fekete is csatlakozott az állandó színpalettájához.
- Bizonyára te is sejted, hogy történt valami, amiért ide kerültünk. Egyre többünknek térnek vissza az emlékeink. Ha előnyt akarunk kovácsolni belőle, akkor most van itt az ideje, amíg még mindenki bizonytalan és sebezhető. – Kezdtem el felvezetni a témát, azonban arra még nem tértem ki, hogy mással kapcsolatban is szerettem volna a véleményét kérni. Helyette a fekete porból és a lángokból mindkettőnknek kényelmes ülőhelyeket varázsoltam, hiszen nem volt kedvem a beszélgetésünk során ácsorogni. Jómagam helyet foglaltam a hátam mögött felbukkanó álomporral szőtt fotelben.
- Apropó, ebben a pokolian jó világban nem tudsz valamilyen itallal szolgálni? – érdeklődtem, elvégre egy jó házigazda mindig tartott magánál valami tömény alkoholt. Nem várta el tőle, hogy megidézze a kedvenc márkáimat, de a világról való elmélkedés és a sötét tervek szövögetése mindig hangulatosabb volt egy pohár ital mellett.

444 szó •••    ••• youtube

Pitch & Bill

Distress not yourself if you cannot at first understand the deeper mysteries of Spaceland. By degrees they will dawn upon you...

Bill azt hitte nem tud álmodni. Nem mintha nem lenne kreatív; amihez volt kedve, amit kívánt, azt megalkotta, de az álmok? Az olyan emberinek tűnt, amihez semmi közze. Még egy dimenzióból se származak. Az alvás helyszíne a vágyak és felelmek kapuját nyitotta meg, neki nem voltak ilyesmik. Egy rettelme volt, ami beette magát régebben, de miután rájött, hogyan tudja azt is elpusztítotatni, nem volt egyetlen apró szorongása se. Reménykedni nem szokott, ő mindig elhitte, hogy amit úgy meg szeretne kaparintani, az meg is szerzi.
És így is, amikor elfáradt, nem hagyta el a testét, hanem megengedte, hogy a lelke is megnyugodjon valami újjal,  mégis régivel.
Emlék új köntösbe bújtatva.
Az orrába ismerte ezt a füst szagot, ami anno úgy hatott neki, mint az adrenalin. Most... csak nevetni tudott. Hogy tudod egy ilyen szerinte jelentéktelen esemény feltörni, amikor ez még hozzá képest serdült korában tortént? Bár, lehet egy másik világ volt ez. Volt már egy pár, amit felégetett és nem maradt nyoma. Mabel világa is ezt lett volna, ha nem lett volna a családja. Tudta, hogy a lánytól valahol kell tartania, de sose gondolt bele, hogy a saját vére fog utánna menni. Érte ezt senki nem tette, igaz, senkihez sem tartozott.
Bosszantó.
Már megszokta a teret, otthonossá vált. Neki nem volt nehéz, az álmokban bújt meg és használt, ha úgy kellett. Megismerte minden kis tirkát egyedül, és a kollégától is szívesen fogadott néha tanácsot, és igazán hasznosak voltak, meg kell mondja.
Másoknak ez a látvány borzasztó lehet, míg neki neki biztonságot
Ha akarnánk, belemélyedhetnék, mit is jelentek ezek a lángok körülötte. Aki nem ismeri Billt, azt gondolná, hogy a tűz a haragját reprezentálja, de ez így nincs így. Ha úgy lenne, akkor sikítást is lehetne hallani, de ez nem történik meg. Csend van már, csupán a tűz pattogását lehet hallani.
Ezért is kapta fel gyorsan a fejét egy újabb hangra.
- El vagyok én itt is, nem tudtam, hogy itt vagytok - sóhajtott, meghajlott, majd felvett egy játékos mosolyt. - Demóna el van most foglalva Hádésszal, szerintem kezd féltékeny lenni az isten - kuncogott magának, feltételezés, de annál jobban szórakoztatta a gondolat.
- Természetesen  - hintázott a sarkain. - Hogy tetszik az új külsőm, Pitch? - egy vigyorral nézett rá most.
- Szerintem elég jó, bár lehetne mit javítani rajta - megcsípett egy darabot a lángból, a szajába vette és lenyelte úgy, mintha csak egy édesség lett volna. - Te se nézzel ki rosszul! De mi olyan sürgős, hogy az én álmomba léptél?

412 szó

Bill Cipher & Pitch Black

The game is on, my dear friend

Lassan minden sakkfigura a helyére került azon a képzeletbeli táblán, amelyet magam állítottam fel. Nem csupán az Őrzők iránti bosszú éltetett, hanem azt akartam, hogy a világok sötétségbe boruljanak. Sikolyoktól visszhangzó éjszakákon akartam sétákat tenni, látni akartam a rettegést csillogni emberek szemében, és arra vágytam, hogy végre mindenki más is elismerje, hogy több voltam egy gyerekmesénél, vagy egy puszta árnyéknál.
Calypso annak idején segített talpra állnom, s bár jelenleg továbbra sem volt tisztában önmagában, a kisugárzásáról felismertem a nőt. Nem esett nehezemre a fizikai határokat átlépve megtalálni a régi ellenségeimet és barátaimat sem. Szép lassan, egyesével cserkésztem be őket. Mindenkit egy kicsit másképp: akadtak személyek, akiket átvertek, kijátszottam, és elhitettem velük, hogy milyen rendes ember voltam, másokat kíméletlenül gyötörtem azzal a szándékkal, hogy hamarosan felfedem nekik a sötétségben rejlő hatalmat, amelynek segítségével többé nem kell aggodalmaskodni a félelem miatt, megint másokat barátként üdvözöltem, mindenféle játszma nélkül jelentem meg előttük, önmagamként.
Beletelt egy kis időbe, mire a rémálmaim megtalálták Őt, hiszen az ő álmai mások számára lettek voltak lidércnyomásos képek, így ügyesen megbújt messze északon, amíg én Sophie-val, Jamie-vel és az Őrzőkkel voltam elfoglalva. Most azonban eljött az idő, hogy felébresszem őt, és újra megkössük világokat és városokat átívelő szövetségünket.
Az álmába belépve nem fogadott más, mint maga a színtiszta világégés. A lángok magasra csaptak, a füst pedig fojtogatónak tűnt volna, ha nem élveztem volna ennek a rejtélyes, beteg elmének a csodálatos, kifacsart valóságát.
Egy férfi állt a lángok között, nem feltétlenül az a személy, akire számítottam, azonban én sem a mesebeli alakomat öltöttem fel, nem lepődtem volna meg, ha ebben a világban, vagy bármelyik másban a cimborám más arcot viselt volna.
- Ejnye, Bill. Partit tartasz és engem meg sem hívsz? – szólítottam meg víg mosollyal, azonban nem tudtam megállni, hogy ne tegyek hozzá további csipkelődő megjegyzéseket. – Szerencséd van, hogy nem Demóna vagyok, mert ha ő tudni a buliról, akkor nagyon kiakadna, amiért nem szerepel a vendéglistán.
Könnyed léptekkel szeltem át a minket elválasztó lángokat, amelyek az érintésemre fekete álomhomokká változtak.
- Remélem, azért még megismersz engem – jegyeztem meg, miközben az ujjaim körül lebegő fekete porral játszadoztam. Nem mintha sokat kellett volna találgatnia, hiszen nem sokan voltak képesek utazni az álmok között, ahogyan csak én voltam képes a Homokember álomporát kedvemre formálni.

371 szó •••    ••• youtube