Elsa & Pitch Black

Conceal it. Don't feel it. Don't let it show.

Kedveltem a színtelen, fekete világokat, ahogy örömmel töltött el a fagy és a félelem jelenléte is. Az átformált emlékkép tökéletes táptalaja volt az erőm fitogtatásának, és annak, hogy félelmet csöpögtessek a nő szívébe. Nem volt nehéz dolgom, hiszen nem volt még szerencsénk egymáshoz, így legfeljebb a szülei riogathatták velem. Bár úgy véltem, hogy az erejével jobban rémisztgették, mint a rémálmokkal.
- A múlt, a jelen, vagy a jövő nem számít ebben a világban. Lehet, hogy egyszer már megtörtént, de ettől függetlenül egy véget nem érő spirálban újra és újra átélheted. A spirál meg is szakadhat és valósággá válhat, mindez azon múlik, hogy te miként reagálod le – feleltem neki csendesen. A leheletem látszódott a fagyos levegő által, ahogy a láncokon is jégvirág jelent meg. A vas mégsem hajolt meg az akaratának, ugyanis enyémnek engedelmeskedett igazán.
- Ismerem a félelmeidet és a vágyaidat. A legsötétebb titkaidat, amelyekről csak álmodni mersz. De maradjon az én titkom, hogy miként vagyok képes rá – húzódtak sejtelmes mosolyra az ajkaim. Mások etikátlannak tartották volna az ilyesfajta megfigyelést, de ha valaki olyan nagyratörő álmokat szőtt, mint én, akkor kénytelen volt aljas eszközökhöz folyamodni. Biztos voltam benne, hogy Jack sem fogja annyira megbánni a döntésemet.
- Elűzni? – torpantam meg egy pillanatra előtte. Végigmértem finom vonásait, a vállára hulló szőke haját, a hatalmas szemeit, amelyekben most rémület tükröződött. Abszolút megértettem, hogy Jack számára miért volt szimpatikus, mégis, ha csak egy pillanatra képes voltam feketeséggel mérgezni a szívét, sokkal több potenciál lett volna benne. – Kétlem, királynő. Engem nem űzhetsz ki innen.
Amíg a lelke ismerte a félelmet – márpedig nem létezett olyan egyén, aki ne találkozott volna ezzel az érzéssel -, addig táplálta az erőmet és kapukat nyitott számomra, hogy meglátogassam őt. Szórakozott kuncogással figyeltem, ahogy a láncait rázta. Vajon mikor jött rá, hogy az egész jelenet a fejében és a lelkében játszódott? Mikor volt hajlandó ráébredni, hogy az őt fogva tartó láncok a saját rémképeinek metaforáit testesítették meg?
- Te is félsz tőlem, nem igaz? Vagy ha nem is feltétlenül tőlem, de az emlékeidtől, vagy attól, hogy mi fog történni veled. A félelem egyenlő a megkérdőjelezhetetlen tisztelettel. Olyan erőt ad az ember számára, amelyet mások el sem tudnak képzelni. – Összekulcsoltam hideg ujjaimat a hátam mögött, miközben felvilágosítottam őt arról, hogy miért volt szüksége egy vezetőnek arra, hogy féljenek tőle. Én élveztem, hogy senki nem kérdőjelezte meg a döntéseimet és vakon követtek engem. Hogy miért? Mert így nem állt fenn a lehetősége az árulásuknak, hiszen a rettegés gúzsba kötötte őket.
- Ó, valóban nem? – kérdőjeleztem meg az állítását, hiszen egyszer már megtapasztalta milyen érzés volt, amikor az emberek féltek tőle és az életére akartak törni. Tudtam, hiszen az emlékeit kikutattam az álmain keresztül. Valahol mélyen pedig ő is érezte, hogy a mostani élete nem volt több, mint egy óvatosan felépített tündérmese, amely egyetlen rossz döntés során romokba dőlhetett.
- Én nem akarlak bántani téged. Épp ellenkezőleg – közelítettem óvatosan, az árnyakból kiválva a kifakadása után. Talán én kreáltam az álmot, amely felszabadította benne ezeket az érzéseket, de ha nem tettem volna, akkor másképp tört volna felszínre. Némán figyeltem, ahogy a falhoz húzódott, én továbbra is a helyiség közepén álltam, és onnan tekintettem le rá.
- Nem hallanak téged. Senki nem fog meghallani téged, ha nem veszed kézbe a sorsodat. – Zaklatottnak tűnt, épp ezt akartam elérni nála, s tetézzem az érzéseit, jómagam is hátat fordítottam neki.
- Nos, mivel úgy érzem, nem kérsz a segítségemből, jobbnak látom, ha jómagam is tovább állok. Akkor pedig végképp egyedül maradsz – pillantottam hátra a vállam fölött még egyszer utoljára, mielőtt kinyitottam volna a cella ajtaját és kiléptem volna a folyosóra. Hideg szél söpört végig a folyosón, eloltotta a fényt adó fáklyákat, én pedig becsuktam magam mögött az ajtót.
Úgy tettem, mintha a lépteim távolodtak volna a cellától, azonban odakint a falnak támaszkodva vártam azt, hogy a leendő jégkirálynő utánam kiáltson.

632 szó •••    ••• youtube

Elsa & Pitch Black

Conceal it. Don't feel it. Don't let it show.

Jack Frost álmai közt olyan könnyű volt kutakodni, mintha egy gyermek játékát vennéd el. Jack védtelen volt, amikor aludt, ráadásul rémesen sokat járt az esze különböző személyeken, így nem volt nehéz dolgom kifürkészni a félelmeit. Amint megtaláltam őket, felhasználtam ellene azokat.
Így találtam rá az álmok között járva egy másik személyre, aki hasonló erő birtokában volt, mint Jack, azonban talán még nála is sebezhetőbb volt. Számtalan éjszaka fürkészték a nő álmait az általam teremtett fekete porból formált rémálmok. Az emberek nem is gondolták volna, hogy milyen egyszerű volt leásni a tudatalattijukba, hogy aztán megteremtsük a tökéletes álomképet számukra.
Amikor beléptem a nő álmaiba, megérintettem és átformáltam azt, bármilyen szép képet is látott maga előtt, pillanatokon belül egy fagyos cellában találta magát, kezei bilincsbe verve. Mintha egy régi emlékkép momentumai sejlettek volna fel előtte. Most azonban bármennyire próbált szabadulni, a láncok nem eresztették.
Én pedig a félhomályban megbújva figyeltem a reakcióját. Odakintről a felbőszült tömeg hangját hordozta a fagyos szél.
- Félni tőlük igazi gyengeség, Elsa – szólaltam meg a háta mögött, ahogy előléptem az árnyékból. – Rejtsd el! Ez kellett, igaz? Légy átlátszó! Parancsoltak rád, hiszen ha megmozdulsz, az vészjóslóvá válhatott.
Az ajtó felé pillantottam, a rácsos résen keresztül halovány fáklyafény szűrödött be. A folyosón léptek, a nő számára ismerős hangok hallatszódhattak be, de bárki is akart volna bejönni, ez az én rémálmom volt, így senki nem érkezett látogatóba.
- Milyen szörnyű lehetett az egész életedet úgy leélni, hogy rettegtél a következményektől. A félelem, ha a tiéd, gúzsba tud kötni, és tönkre tehet – ingattam a fejemet, ahogy közelebb léptem hozzá. Ismertem a félelem minden formáját, hiszen annak idején én is megküzdöttem a sajátjaimmal, és képes voltam előnyt kovácsolni belőlük. Tudtam, hogy a félelemnek hatalmas mozgatóereje volt, elvégre engem ez táplált és tett erőssé.
- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy leveszem a láncaidat, megmutatom neked miként urald az erődet és elérheted, hogy ők féljenek tőled? Miattuk szorongsz, miattuk rettegsz. Miattuk nem élhették teljes életet. Majdnem megölted a húgodat, befagyasztottad a királyságot, amelyet vezetned kellene, de… Ezzel csak azt érted el, hogy meg akarnak ölni. Ha képes vagy megmutatni neked erőd valódi határait, akkor nem fognak megölni. Tisztelni fognak téged, fejet hajtanak az akaratod előtt. – Körbe-körbe sétálgattam körülötte, miközben az ujjaimmal néha-néha megérintettem az őt fogvatartó láncokat. Micsoda veszteség lett volna érte! Jack megmutatta, hogy a fagy és a sötétség milyen csodákat szült, de nem akart élni azzal a hatalommal, amelyet közösen birtokoltunk volna. A kis barátnője talán ennél okosabb volt.
- Ne feledd, csak addig fognak szeretni és elfogadni, amíg a kedvükre teszel. Ha félnek tőled, akkor nem mernek majd ellenkezni az akaratod előtt. Rajtad áll, hogy ki akarsz-e szabadulni és megmutatod nekik mire vagy képes. Vagy gyáván elfuthatsz és akkor levadásznak a saját alattvalóid, jégkirálynő – duruzsoltam az utolsó szót a fülébe, mielőtt kuncogva ismét eggyé olvadtam volna az árnyakkal és figyeltem volna a reakcióit. Szerettem ezt a játékot űzni. Mindenkit máshogyan kellett megközelíteni, más úton lehetett megtéríteni és felnyitni a szemét.

506 szó •••    ••• youtube