Annak ellenére, hogy igazán szívlelem a főnökeim nagylelkűségét és a vele kapott lehetőségeket, attól még az ajtóm mindig nyitva áll egy jobb út felé. Nem vagyok egy szentlélek, aki csak azért mert oda dobtak neki egy csontot örök életére hűséget fogad. Napraforgó vagyok és mindig azt szolgálom, aki számomra a legelőnyösebb. Vissza is kúszik elmémbe az az apró emlék, amikor Nerissa volt olyan bájos, hogy kiszabadítson. Azok után nem volt kérdés, hogy merre fog a hűségem hajlani. Nem voltam vak Phobos kegyetlenségére, ezért mindig készen álltam arra, hogy új szövetségeket keressek, ha az előnyösebbnek bizonyult a számomra. A jó szokásaimat magammal hoztam Stormreachbe is, épp ezért nem féltettem a bőrömet ezen a luxus kurvákkal teli helyen sem. Volt B tervem. Mindig volt B tervem.
- Milyen kár… - lebiggyesztett ajkakkal játszok rá a hihetetlenül szomorú hírre, mialatt hagyom, hogy ujjai a bőrömön táncoljanak. Csak egy pillantást vetek az érintett felületre, majd visszafordítom figyelmem a férfi arcára. - Kinek volt mersze felültetni téged? - a kíváncsiságom is roppant magas fokokat súrol, ezt a szélesedő mosolyom és tekintetemben lévő ördögi csillogás tükrözi. Szerettem a pletykákat, főleg ha azok olyan személyeket érintettek, akik nem voltak hétköznapiak.
- Nem gondoltam volna, hogy van még hely Mr Rainier ágyában. - kuncogok fel, amikor az ajánlatát lebegteti előttem. Ugyan tisztában voltam azzal is, hogy ameddig Cheryl minden tőle telhetőt bevetett, hogy levegye a lábáról ezt a férfit, Vernon közel sem volt olyan erőszakos, mint a lány. Bevallom, először jót nevettem az ötletén, amikor felvetette, hogy táncolni akar, de nem is akárhogyan. A lány elméjét teljesen ellepte a rózsaszín köd, s mindennek hála képes eldobni a valódi önmagát. Mert az a Cheryl, akit eddig ismertem, az szerény és visszafogott volt. Mindenesetre imádom megfigyelni a kis próbálkozásait és egy új oldalát megismerni, amivel a vattacukor énje háttérbe szorul. A következő kérdésére csak halkan felnevetek, majd hagyom, hogy ajkaimon keresztül kifújjam a levegőt egy sóhaj formájában. - Szabad szellem vagyok, nem kell elköteleznem magam senki mellett. - pillantok a combjára csak annyi időre, hogy az ő figyelmét is más irányokba vezessem és hogy észrevegye miként kalandozott a nadrágjára egyik kezem. Gyengéden simítok végig a szöveten, épp csak annyira, hogy ne érezzen belőle sokat az anyagon keresztül. Az igaz volt, hogy közel kerültem Matthez, de még mindig csak egy kisfiút láttam benne, akinek kapaszkodnia kellett valamibe, hogy megálljon a két lábán. Nem volt ez szerelem, sokkal inkább rajongás.
- Csakis akkor, ha nem okozol csalódást. Ugye nem fogsz? - ajkaim egyik oldalon felfelé görbülnek, egy keserű, gúnyos mosolyra, s szemöldökeim is enyhén felhúzódnak, mintha kételkednék a teljesítményében. Hazudnék, ha azt mondanám nem fantáziáltam el az ötlettel, de általában mindig az okozza a legnagyobb csalódást, amire a leginkább várunk és számítunk. E gondolatok vesznek körbe, mialatt arcomat bizsergető ujját elhúzom a csuklójánával fogva, majd azt ajkaim elé emelve nyalom meg, kifejezve az amúgy is kaotikus, kiszámíthatatlan stílusomat.
- Na és sikerült lerángatni róla a bugyit vagy még dolgoznom kell rajta vele? - elengedem kezét, helyette csak szélesen vigyorgok vissza rá. - Nem véletlen neveztetek ki az elsőnek, de ezt akármikor le lehet tesztelni. - semmi bűntudat, semmi gyomorforgató érzés nem sújt le rám. Mindig is önző voltam, egy számító, opportunista karakter, akinek elsősorban a saját sorsának írása számított. Ha pedig Vernon élni akart egy egyéjszakás kalanddal, akkor abban én is partner voltam. Nem volt szükségem érzelmekre, gondolatokra, csak az ész nélküli szexre, ahol két ember ki tudja kapcsolni az emberségét pár órára. Matt más volt. Őt darabjaira törném össze.

A kis Őrzők csoportja bizonyára vissza akart volna bújni a saját kis bőrükbe, ám én velük ellentétben kifejezetten élveztem ezt a helyet. Szabad lehettem, nem korlátoztak le sem a szüleim, sem pedig a világmegmentő, önjelölt kis cédák. Itt legalább nyugtom volt és a kuncsaftok is meglehetősen nagy tetszéssel viszonyultak felém. Mintha én lettem volna a királynőjük, nekik meg csak a pénzt kellett szórniuk a lábam elé.
Egy hasonlóan sikeres este végénél járok. A készpénzt már a bezárt bár mellett számolgatom a pult tetején. Meg is engedem magamnak, hogy az egyik bárszék kényelmébe helyezkedjek, míg a nagy összeget elosztom a táncosok között -már persze csak azt a részét amit megérdemelnek a mai munkájukért-, a maradék és az extra Matt barátunktól nálam landol.
- Szép munka csajok. Holnap folytatás. Oh, és drágám, nem nagymama bugyit akarok látni rajtad legközelebb, hanem tangát. Még egyszer nem engedlek ki a parkettre ilyen pocsék szerelésben. - jegyzem meg még az utolsó távozó alkalmazottnak is, aztán csak intek neki, hogy tipegjen csak szépen hazafele. Addig én a retikülömbe tuszkolom a javam, s magamra húzom a bőrdzsekimet is, hogy ne egy szál mellben kelljen kilépnem az ajtóm. A hosszú farmernaci mellett még azt hiszik valami motoros bige vagyok aki fuvarra vágyik. Nos, azt hiszem a cicafiúnk mellett tényleg hívhatnak is ennek, hiszen Matt pont egy ilyen kétkerekű vadállattal szeli Stormreach utcáit.
Nem kell sok, hogy azon kapjam magam megint a fiún merengek, ezért inkább egy sóhajjal lezárom kibontakozó gondolataimat, majd vállamra kapom a táskám és a hátsó kijáratok egyikéhez indulok. Útközben veszem csak észre, hogy a kanapék egyikénél Vernon üldögél még magányosan. Bár mégis mennyire mondható magányosnak ez a férfi? Sosem tudtam teljesen megérteni és kiolvasni belőle a fapofa mögötti titkokat, amiket rejtegethet. Hiszen minden dögös pasinak van valami rejtegetni valója.
- Túlóra? - huppanok le mellé, s meg is változtatom a terveimet hiába van mehetnékem már. Tudom jól, hogy a kis hercegnőnk oda meg vissza van érte, de ez még nem húz nekem határvonalat aziránt, hogy érdeklődjek érte. Elyon részéről még van mit tanulnia, főleg ha azt akarja elérni, hogy ő csavarja el ennek a férfinek a fejét. Ami bevallom, elég csalogató ötletnek tűnik, de még nem akarok játszadozni az állásommal.