Poppy & Branch

Oops

- Ha engedélyeznéd a csillámporaimat megint, akkor nem kellene dugdosnom és nem lennének ilyen baleseteid sem. - kontrázok rá. Nem sokat számít, hogy ott volt a holmija, ugyanis az egész lakásban választhatott volna valami másik helyet azoknak. A szekrény tetején lévő cuccaihoz amúgy sem nyúl hozzá túl gyakran, pontosan ezért rejtettem oda az üvegcsét.
- Az még messze van, Ony… De értékelem a gesztust. - sóhajtok fel végül, aztán egy mosolygós puszit kap az arcára cserébe a jópofa viselkedéséért, amiért egy kicsit sikerült alábbhagynia az undokságával. - Én nem fogom elfelejteni és jobban teszed, ha te sem. -  sokatmondó vigyorral erősítem meg afelől, hogy ha nem kapom vissza a csillámporomat, akkor drasztikus lépéseket fogok tenni ellene és kétszer is átgondolja majd, hogy hova nyúlkáljon. A fejét még nem fogom leharapni, de egy kis csíny se neki, se nekem nem árt majd. Azt, hogy mi legyen, még meg kell álmodom és csakis azon múlik, hogy hajlandó e korrigálni a veszteségemen vagy sem.
- Jó-jó, de ezen könnyen változtathatunk. Legalábbis… a nagyja tuti lejön majd. - bár minél tovább meredek rá és minél több csillámporos felületet fedezek fel a bőrén, annál kevesebb reményt fűzök afelé, hogy csillámtalan lesz a mai nap után. Minimum két hét… Ennyit jósolok neki, de ha ezt meghallja, akkor tényleg lenyakaz és jelenleg inkább az a prioritásom, hogy lenyugtassam. A végén még egy atombombaként robban, az pedig az ő idegeinek sem tesz jót.
- Most már tudod! - vágom rá ösztönszerűen, de nem tudom visszafojtani az apró kuncogásokat, amiket előidéz a kifakadásával. A fürcsizős résznél kicsit lehervad a mosolyom, mert tényleg szórakoztató lett volna, ha a slag segítségével moshatom le róla a csillámport, de talán majd legközelebb… Már ha nem fog élve eltemetni azzal a legközelebbel. Kétlem, hogy nagyra értékelne még egy ilyen incidenst.
- Na látod! Mégiscsak ismersz! - vigyorgok rá, amikor végre egyetért azzal, hogy nem lehetek fáradt, se kómás, mert bennem egy focicsapatnyi energia tombol állandó jelleggel. Néha Ony szembesít is vele, de valahogy természetesnek érzem, ha ennyire pörgős vagyok. Így sose tudom azt mondani, hogy untakozok! A porszívós ötletem is hasonló energiabevetésekkel született meg és már kérdés nélkül tapasztom is a hajára a cső végét.
- Jaj, ne sírj már! Mindjárt megvagyunk! - nyugtatom le, de a mosolyom levakarhatatlan, mialatt jóleső nevetésekkel körítem a porszívós akció menetét. - Csak fogd fel úgy, mint egy futurisztikus fésű! De figyi már, Ony… Te kopaszodsz? - arcom a pillanat töredéke alatt komorodik el és még a porszívót is leállítom, hogy aztán aggodalmas szempárt mereszthessek rá. Nem, nem kopaszodik, de szeretek szórakozni a kis fejével, főleg, amikor ilyen kamuknak is könnyen bedől. Igaza van, jól szórakozok a szenvedésén, mintha csak természetes volna.

428 szó

Poppy & Branch

Oops

Nem igazán tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Mondjuk az első aztán tényleg a legritkább alkalmak közé tartozik, mert nem szoktam a könnyeimet csak úgy elhullajtani. Maximum ha olyan nevetőhörcsögöt kapok, ami kikényszeríti belőlem még a pozitív kiadású krokodil könnyeket is.
- Az! Limitált és most mind odavesztek… Pedig biztosra vettem, hogy Onyxbiztos helyre tettem, de te valahogy csak megtaláltad. Most jössz nekem egy új üveggel és nem fogadok el kifogásokat! - össze is fonom karjaimat mellkasom előtt és nagyon erősen próbálom magamba fojtani a kikívánkozó nevetés hullámokat. Sosem ment túl jól a komoly szerep, de Onyx mellett néha rákényszerültem, hogy tettetett sértettséget és komorságot villantsak felé, hátha akkor nem lesz velem olyan bunkó és megízlelheti a saját mérgét általam. - Jaj, mert mi történhet veled? Elolvadsz? Csillámmá válsz? Nem hallottam még, hogy valaki csillámmérgezésben patkolt volna el, Ony… - sóhajtok fel, mert aztán ha drámakirályról van szó, akkor ez a fiú vitte a prímet.
- Ha nem vagy az, akkor miként borítottad ki? - öltöm rá nyelvem ismét, had cukkoljam tovább. Béna volt, de ez még nem a világ vége. A csillámporomat viszont sajnálom, mert már így is állati nehéz volt becsempésznem azt az egy üvegcsét Onyx észrevétele nélkül, de ő mint valami csillámkopó kiszagolta rögtön.
A fújtatása muris csillámfelhőket kreál, amik szépen csillognak a kintről beszűrődő fény határása.
- Persze-persze, már hozom is a porszívót. De azt hiszem te sem úszod meg fürdés nélkül… Bár lehet a kinti slag jobb megoldás lenne? - elemzem egy kicsit az állapotát. A haja biztosan nem úszta meg és ezt a csillámot ismerve nagyon is ragadós, úgyhogy ha csak nem használ súrolópapírt, nagyon nehezen fogja levakarni magáról… Ezt persze nem kötöm az orrára, a végén még jobban bepipul rám. Szépen el is oldalgok a konyhából nyíló kis szekrény felé, ahol a tisztítószerek, felmosók és kis porszívó lapult. Félig be is mászok, majd onnan kiáltok ki Onyxnak.
- És azzal rosszat tettél, hogy nem hittél nekem! A barátnődnek mindig hinned kell, ez alapszabály! - kis kotorás után sikerül elérnem a porszívót, aztán már vissza is térek vele Onyx elé. Egyik kezemben a masina kallantyúját fogom, a másikban pedig a csövet.
- Mikor láttál utoljára kómásnak? - grimaszolom és teszem fel a költői kérdést. Általában ő az, aki kómásan ébred meg reggelente, míg én tele vagyok energiával. - Nem tudom, de tuti van valami jelentőssége. Nem zakkantam meg, Ony! Ó, várj! Ne menj sehova! Tele vagy csillámmal és szét fogod hordani a lakásban. Azt meg te se szeretnéd, ugye? - simlis, széles mosollyal pislogok rá, aztán a csövet felé fordítom és már hallhatja is ahogy a porszívó hangosan felzúg a kezeimben. A cső végét először a vállaihoz érintem, majd a haját is itt-ott megkapom vele, hogy a csillámpor nagyját felszívhassam róla. E csodásan mulatságos tevékenység alatt nem tudom visszafogni jóleső kuncogásaimat sem.

453 szó

Poppy & Branch

Oops

Újonnan szokásommá vált, hogy a szórólapjainkat díszitgetem, amiket később szét tudunk szórni a városban. És persze elengedhetetlen volt, hogy Onyx ellentmondásai ellenére is teletömjem azokat a lapokat a kedvenc csillámporaimmal. Néha olyan karót nyelt tud lenni, pedig tényleg jobban áll neki is, ha mosolyog és nem úgy néz rám, mint aki az imént fojtotta meg a kedvenc plüssmaciját egy kanál vízben. Meg aztán igazán köszönetet mondhatna már nekem, amiért a szórólapjaim vonzzák a közönséget a kis fellépéseinkre. A csillámnak valóban van ereje, ha tetszik neki, ha nem… Bár ennek ellenére mégis eltiltott tőlük és nem hajlandó elviselni egyetlen tubus csillámport sem. Ahhoz mindig is értett miként rombolja szét a hangulatot, de rajtam nem fog ki! Olyan helyre dugtam el a legutóbbi szerezményemet, ahol Onyx biztosan nem dugja majd az orrát. Az már más kérdés, hogy a szórólapjainkon fel fogja fedezni a csillámpor maradványokat, de akkor már túl késő lesz, mert minden készen áll majd a szétszórásukra és maximum csak az üres konténert vághatja a fejemhez. Mindent elterveztem! Mindent! Kivéve azt, hogy mit csinálok akkor, ha hamarabb megtalálja a rejtett kincsemet.
A kezemből épphogynem kiesik a tejes pohár, de még időben sikerül megszorítanom a markomban, mielőtt végleg a padlón kötne ki. A biztonság kedvéért le is teszem azt gyorsan az egyik polcra, majd sápadt arccal közelítem meg a tett helyszínét. Ennyit arról, hogy a csillámporom biztonságban van előle!
- Onyx! Jaj ne, csak a mini csillagokkal teli csillámporomat ne! Limitált kiadás volt! - s ahelyett, hogy Onyx tisztogatását segíteném elő, inkább a kiborult műanyag tartót veszem a kezembe, remélve, hogy még a tartalma nem veszett el teljesen.
- Jaj, Ony… Hogy tudsz ennyire kétbalkezes lenni? - szomorkás arccal nézek fel rá, de aztán amint jobban meg tudom nézni a meglepett, morcos arcát, máris jobb kedvre derülök a csillámporos megfűszerezés végett. - Pfft, látnod kéne az arcod! - nevetem el magam, majd felemelkedve a földről mellé lépek, majd mutatóujjammal letörlök egy csík csillámot az arcáról, s felé mutatom a rózsaszín csodát. - Nézd csak, az ősellenséged győzedelmeskedett! - vigyorgok rá ártatlanul, hiszen most kivételesen ő okozta ezt a kis balesetet. Ha nem nyúlkált volna, akkor ő sem szívja meg.
Szórakozott arccal hajolok el tőle és fonom össze karjaimat a hátam mögött, miközben mosolyogva billegek ide-oda, azt várva, hogy vajon most mitévő lesz. Mert hát azt már tudjuk, hogy a csillámpor eléggé ragadós és lehetetlenség megszabadulni tőle. Főleg ilyen mennyiségektől…
- Ezt azért kapod, mert nem hittél nekem a trollal kapcsolatban. Hogy is mondják? Karma? - cukkolom tovább. Nem tehetek róla, olyan jópofa ez az egész és mindig is szerettem húzni az agyát, mintha csak valami belső ösztön volna.

426 szó