Már legalább egy órája kutattam, keresgéltem, de még mindig nem sikerült a nyomukra bukkannom, holott biztos, hogy a telefonos bejelentés szerint valahol itt kell lenniük a közelben. Épp hazafelé indultam volna a menhelyről, amikor az utolsó pillanatban beérkezett egy telefonhívás, miszerint a várostól északra, az egyik forgalmas bevezető út mellett néhány könyökkutyát láttak a padkán kóborolni. Inkább nem is akarok arra gondolni, hogy esetleg egy autó vagy egy késésben lévő motoros elé trappoltak az aszfaltra, így csak megemberelem magam, és tovább kutatok. A jó hír, hogy már egészen nagy területet átkutattam, de még mindig nem találtam semmi, balesetre utaló jelet. A rossz az, hogy már megint szakad a hó, és egyébként sincs valami meleg, be is sötétedett, és szorít az idő – ki tudja, hogy meddig bírja egy kölyökkutya odakint ilyen időben? Csak abban reménykedek, hogy találtak valami védett vackot maguknak, vagy nem szakadtak el egymástól, így valamivel több esélyük lenne… A fenébe is!
Ha tudtam volna, hogy mire ideérek, már bottal üthetem a nyomukat, és ilyen sokáig tart majd a keresés, szóltam volna valakinek a menhelyről, hogy tartson velem segíteni, így viszont már mindenki hazament. És őszintén szólva? Amilyen sok időt tölt ott mindenki, szinte többet, mint otthon, nincs szívem most estére, a szabadidejükben ideugrasztani őket, szóval… gyerünk Connor! Kapd össze magad! Addig nem mész haza, amíg meg nem találod őket!
Szerencsére még nem olyan nagy a hó, hogy túlságosan megnehezítse a közlekedést, és nem is méteres gazban kell kiskutyákat hajkurásznom, de akad bőven bokor elszórtan a környéken, talán valamelyik alá kuporodtak be. Lehet, hogy haza kellene telefonálnom, hogy ne aggódjanak értem túlságosan, hogy későn érek haza? Mondjuk nem lenne újdonság, elég gyakran fordul elő, hogy annak ellenére, hogy már „mindjárt indulok haza“, csak órákkal később sikerül odaérnem, mert valami történik. Egy nem várt telefonhívás, valami probléma a kutyusok között, esetleg valami technikai akadály késztet maradásra, mint például az, hogy a múlt hónapban elszállt a fűtés. Ami melegebb időben nem lett volna probléma, amikor azonban repkednek a mínuszok, olyankor nagyon is!
Ahogy a szél halk nyöszörgés hangját hozza felém, egy pillanatra megtorpanok a nagy kutakodásban, és csak fülelek. Fülelek, hegyezem a fülem, de semmi, hiába várok végtelenségnek tűnő percekig. Ám amikor már épp indulnék tovább, ismét hallom, halkan, erőtlenül, én pedig újult erővel, sietős léptekkel indulok el abba az irányba, ahonnan hallani vélem.
- Hahó, szőrgombócok, merre vagytok? Azért jöttem, hogy segítsek nektek! Kérlek, segítsetek, beszéljetek, csapjatok zajt, vagy valami…! - szólítom meg őket, hátha felbátorodnak, és reagálnak a szavaimra, elvégre a kutyák köztudottan okos élőlények. Az meg csak a hab lenne a tortán, ha esetleg elő is másznának a rejtekhelyükről!
Öt perc, talán annyi se kellett, mire végre megpillantottam őket, egy nagyobb méretű szikla tövében gubbasztva, összebújva, a négy kis fehér bundás, nyüszögő hógolyót, ahogy egymást próbálták melegíteni ebben a kutya hidegben.
- Semmi baj, nem kell félni tőlem! Segíteni szeretnék nektek! Na gyertek… - emelem fel őket egymás után, hogy a takaróval bélelt állathordozóba menekítsem őket, majd ahogy az utolsó is csatlakozott a tesóihoz, gyors léptekkel elindultam vissza, az autó felé. Eleget fagyoskodtunk már idekint, ideje mielőtt visszatérni a menhelyre, így hát nem is húzom tovább az időt feleslegesen. Ráadom a gyújtást az autóra, és már indulunk is, amilyen gyorsan az útviszonyok engedik, miközben pedig odakint azóta is megállás nélkül szakad a hó, akaratlanul is azon töprengek… vajon ki lehetett olyan szívtelen, hogy pont ilyen zord időben akart néhány ártatlan kölyökkutyát halálra ítélni azzal, hogy csak úgy kidobja őket az út mellé, ráadásul a városon kívül, ahol sokkal rosszabbak a túlélési esélyeik?! Akkor sem sikerül rájönnöm a megoldásra, amikor már javában a városban járunk, és már majdnem elértük a menhelyet, mert ahogy bekanyarodok az utcába, az autó egyszerűen lefullad alattam, és akármennyire is igyekszem, nem akar újra indulni. A francba, már csak ez hiányzott! A hideg megint kinyírta az aksit ebben a vén csotrogányban… Mindegy is, ez a pár száz méter már nem távolság, gyalog is pár perc alatt beérünk a melegbe, csak ne felejtsek el írni, hogy ma este ne várjanak haza, a menhelyen alszok… autó nélkül kicsit sokáig tartana hazagyalogolni, és abból bőven elég volt mára, köszönöm szépen.


✦ Képes vagy felvenni egy dalmata alakját.
✦ Könnyen kiszimatolom és megérzem, hogy ki jó szándékú és ki rossz.
A képesség 5 lezárt játék után aktiválódik, tehát a 6. játékban.