I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Ennyi ember hisz bennem :
1774
Titulus :
Pengu ✦ Sisu ✦ Namaari
✦ ✦ ✦ :
Életkor :
3
Akinek az arcát viselem :
Kim Soo-hyun ✦ Han So Hee ✦ Gemma Chan
A tükör mögött :
Evolet Yang Baba Mirai ✦ Baba Shouta
2021-05-30, 16:27
Summer & Hadrian
- Lakat a számon - vágom rá, vidáman imitálva ajkaim becipzározását. Eszemben sincs panaszkodni akármi miatt is, most pedig inkább egyszerűen csak örülök a sétának és annak, ezt a társaságában tehetem meg. Szeretek a közelében lenni, akkor is, ha éppen nem beszél hozzám, nem figyel rám. Szeretem csupán nézni is mozdulatait, mosolyát, azt, ahogy a vendégekkel bánik. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha mindig is ismertem volna, holott valójában azelőtt, hogy sérülten a kezei közé kerültem volna, még csak nem is társalogtunk igazán. A mai napig nem tudom hová tenni a vele kapcsolatos különös érzéseimet és ha őszinte akarok lenni, egyelőre legalábbis, nem is akarom. Vidáman pillantok körbe a kis kertben, ahol az utóbbi pár napban én is megfordultam párszor. Hiányzik az erdő, az a közeg, ahol igazán otthon érezhetem magam, s bár ez nem ugyanaz, mégis elég hasonlóságot rejt ahhoz, hogy ha csak rövid időre is, de elnyomja honvágyamat. Az enyémhez rendkívül hasonló lelkesedéssel felém vágtató kutya láttán még szélesebbre nyúlik mosolyom. Bármit mondjon is Summer, jó szórakozásnak ígérkezik a sétáltatás, legyen bármilyen hiperaktív az aprócska eb. - Érthető - bólintok, leguggolva futólag, hogy kezem megszaglászása után, ha hagyja, megdögönyözhessen a kiskutyát. - Jól összeszokott párosnak látszotok - ha nem mondta volna, képtelenség lett volna kitalálni, hogy nincsenek együtt már évek óta, olyan jól működnek együtt mindenben. Legalábbis abban biztosan, amit volt lehetőségem megfigyelni mostanáig. - Biztosan - bólintok ugyan, de arcomon kétkedő mosoly ül. Kétlem, hogy bárki megtette volna ugyanezt, kevesen vannak, akik megfelelő értékű háláért cserébe hajlandóak segíteni és még kevesebben, akik enélkül is szívesen megteszik. Nem tagadom persze, biztosan akadnak mások is, egyvalami azonban biztos, Summernek örökké hálás leszek életem megmentésért. - Technikailag most se ugrottan elé, de megígérem, hogy a jövőben jobban odafigyelek - valahogy úgy érzem, bármit megígérnék neki, csak meg kell említenie, erre azonban tőle függetlenül is megesküdnék. Közel se volt olyan kellemes az élmény, hogy meg akarjam ismételni a közeljövőben vagy úgy egyáltalán az életben. Még úgy se, hogy ha másnak nem is, magamnak azért illene bevallani, hogy igencsak kedvemre volt vendéglátóm gondoskodása, aggódása és figyelme. Reményeim szerint azonban nem lesz szükség egy újabb halálközeli élményre, hogy ismételten élvezhessem ezt vagy legalábbis társaságát. - Tényleg lelkes kutya - vigyorogva intek fejemmel a szőrmók irányába, aki mióta kiléptünk a kapun, még a járda legapróbb repedését is alaposan megvizsgálta. - Mindig akartam egyet én is, de valahogy sose volt jó az időzítés - na meg, nem is lenne talán jó ötlet, lévén az erdő veszélyes tud lenni. Hacsak persze nem kifejezetten vadászatra kitenyésztett négylábút fogadok magam mellé.
✥ ✥ ✥
Vendég
Vendég
2021-04-26, 21:10
Hadrian && Summer
Könnyebb annak megnyílni, aki nem ismeri az embert.
Az iménti zavaromat azt hiszem sikerült úgy lepleznem, hogy ne gyanakodjon semmi rosszra Hadrian. Úgyhogy ideje fellélegeznem és teljes figyelmem neki és a közös programunknak szentelni. - Hát jó, de aztán ne mond, hogy én nem figyelmeztettelek. – nevettem vele. Jólesett Hadrien társaságában lenni. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból, mindig azt érzem ha vele vagyok, mint amit egy rab madár érezhet amikor kiszabadul a kalitkájából. Furcsa és megmagyarázhatatlan érzés, de ennek ellenére meglepően kellemes. Nem veszélyesen és mindent elsöprő módon, de annyira igen, hogy mindig többet és többet akarjak belőle. - Meeko! – szóltam hangosan a kiskutyámnak, amint kiléptünk a hátsó ajtón ami szigorúan a vásárlók elől elzárt területnek minősül. A pici füves terület a felette magasodó fűzfával olyan mintha mindig is hívogatna magához. Régebben is sokat üldögéltem kint alatta egy pléddel és egy bögre forró kávéval, de anya halála óta sokkal többet elmélkedem itt az élet nagy dolgairól. Biztos vagyok benne, hogy bárki akinek elmesélném, azt mondaná, hogy dilinyós vagyok és az agyamra ment az a sok gyógynövény ami minden nap körülvesz, de sokszor érzem azt, hogy a természet megpróbál kommunikálni velem, de persze nem értem egy szavát sem. Sajnos… Gondolataimból egy hangos és izgatott ugatás rántott vissza a jelenbe. Meeko, mint utólag kiderült, egy nem túl ismert és elismert fajta húséges képviselője. Szerintem rajta kívül még életemben nem találkoztam több cairn terrier fajtájú kutyussal, de amiket olvastam róluk, szinte egytől egyig jellemzőek erre a kis szeretetgolyóra. - Gyere, Ördögfióka! Megsétáltatjuk Hadrian-t. – mosolyogtam rá az imént említett személyre, miután rácsatoltam a pórázt a kutyusom nyakörvére. - Igazából, nincs megszokott útvonalunk, csak megyünk amerre éppen őfelsége akar. De valahogy mindig a parkban lyukadunk ki ahol elmaradhatatlan a labdázás. – mutattam fel a kabátom zsebéből előhúzott teniszlabdát. - Őszintén szólva nekem se olyan régóta van meg Meeko. Egyszer csak egymásra találtunk és hát azóta Ő a kutya gyerekem. – mosolyodtam el szégyenlősen, miközben kinyitottam a kertkaput, hogy végre elindulhassunk a beharangozott sétánkra. Meghallom, a hálálkodását és nem értem mit szeretne. Végtére is nekem ez volt a természetes. - Ugyan, bárki megtette volna a helyemben ugyanezt. – néztem bele mélyen a szemeibe. Nem véletlenül mondják, hogy a szem a lélek tükre, hiszen ha valakit igazán meg akarunk ismerni akkor elég ha a szemein keresztül meglátjuk a lelkét. - De ígérd meg, hogy többet nem ugrasz egy golyó elé se, oké? – néztem makacs komolysággal a szemeibe.
- Azt pedig igazán a lelkemre venném - széles vigyort dédelgetve arcomon kacsintok rá. Vicc ide vagy oda, tényleg kedvelem a kutyát, eszem ágában se lenne olyasmit tenni, amiből rosszul jöhet ki, még ha csak olyan apróságról van is szó, mint az elmaradt séta. Arról nem is beszélve, jelenleg legalább annyira fellelkesít engem is a levegőzés gondolata, mint az ember legjobb barátját. - Ne aggódj, óvatosabb leszek - legyintek lazán, de azért tényleg figyelmesebben mocorgok ezután. Nem akarom, hogy idegeskedjen miattam, azt pedig pláne nem, hogy lefújja közös programunkat, mi több szempontból is kellemetlen lenne. Szeretnék ismét kimozdulni, de ami még ennél is jobban fellelkesít, az Summer társasága. Fogalmam sincs, mi lehet az oka annak, hogy ennyire gyorsan és könnyedén sikerült ráhangolódnom. Sose volt problémám ugyan a nőkkel, ha megtetszett valaki és az érzés kölcsönös volt, nem haboztam kihasználni az ölembe hullott lehetőséget. De ő más. Elég az is, hogy csak mellettem van és máris sokkal nyugodtabbnak érzem magam, társaságában még a bezártság is egészen elviselhetőnek bizonyult. - Vár minket odakinn a világ! - tárom szét karjaimat lelkesen és türelmetlenül. Egészen mostanáig nem is gondoltam volna, hogy Bloomcrown utcái ennyire vonzani fognak, s mégis, mint egy gyerek, izgalmamban tényleg alig tudom kivárni, hogy elinduljunk végre. - Ennek örülök - kérdőn és némiképp gyanakvón emelem meg szemöldököm váratlan zavarát érzékelve. Sejtelmem sincs, mit mondtam vagy tettem, amivel ezt a reakciót váltottam ki belőle. Bár ki tudja, meglehet, csak az elfelejtett akármi hozta ki ezt belőle. Gondolatban megrántom csak a vállam végül, bólintva szavaira, jelezve, menjen csak nyugodtan, én itt fogok várni rá. - Indulás! - kontrázok is rá lelkesedésére, elégedetten vigyorodva el közelségére. Hagyom, hogy a kijárat felé húzzon, boldogan igyekszek utána, míg meg nem torpan valamiért ismételten. - Mi lenne az? - szemöldököm újfent meglátogatja hajam vonalát, a nagy titok hallatán pedig a másik is csatlakozik hozzá, míg torkomból jókedvű nevetés harsan. - Még egy ilyen felséges, jó kutyának is kell legyen gyenge pontja. Meg hát hogyan is ítélhetném el pont én a lelkesedésért? - bár nem szívesen hasonlítom magam az ember legjobb barátjaihoz, bármennyire kedveljem is őket, azt nem tagadhatom, hogy fajtámtól szokatlan örömmel fogadtam a séta gondolatát. - Na gyere, szedjük össze a kis bozontost és mozgassuk meg alaposan - türelmetlenségem meg se próbálom eltitkolni, nem is lenne már semmi értelme, eddig is épp csak képes voltam visszafogni magam, hogy ne szaladjak előre. S bár tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy hosszú, órákig tartó levegőzést még nem engedhetek meg magamnak, most a kicsit is ugyanúgy fogom értékelni. - Van megszokott útvonalatok? - kérdezem, amint minden résztvevő a helyén van és végre valóban indulásra készen toporgunk a hátsóajtó előtt. - Vagy... sose volt kutyám, nem tudom, milyen rituálékat szoktatok tartana - ha van bármi egyáltalán és nem csak úgy kóvályognak valamerre, cél nélkül. - Nem mondom elégszer, de hálás vagyok neked, mindenért - megmentéseimért főképp, természetesen, pillanatnyilag azonban a vele töltött idős és a séta miatt is az vagyok.
✥ ✥ ✥
Vendég
Vendég
2021-04-09, 22:43
Hadrian && Summer
Könnyebb annak megnyílni, aki nem ismeri az embert.
Meeko ritkán látott vendég az üzletben, de ha mégis bebocsátást kap akkor az első dolga, hogy meglátogatja Hadriant a szobájában. Talán ösztönösen megérzi, hogy ki az aki szereti az állatokat. Mert azalatt a rövid idő alatt amióta itt van rengeteget beszélgettünk és sok mindent megtudtam róla, többek közt ezt is. - Még a végén megszakadna a pici szíve. – biggyesztettem le játékosan az ajkaimat. Az örök vidám, és bohókás gyermek még mindig ott él bennem és egy-egy ilyen alkalommal lelkesen jelét is adja ennek. Imádok viccelődni, nevetni, különféle játékokat játszani, úszni, futni, táncolni és összességében szórakozni. Amihez ha szerencsém van akkor partnerem is akad, és most nagyon úgy fest, hogy akad. - Csak óvatosan, jó? Nem szeretném, ha megint bajod esne. – pillantottam rá aggódva, miután meghallottam ahogy felszisszent. Megértem, hogy miért ilyen sietős neki , és nem is hibáztatom miatta. Ha nekem is folyamatosan egy ágyban kellene feküdnöm és a négy falat bámulni, én már biztosan megbolondultam volna. Éppen ezért is nem mondom inkább vissza az egész sétálási ajánlatom. Néha nem árt egy icipicit kockáztatni, ha az ember ügyesen csinálja. - Hová ez a nagy sietség Mr. Rodes? - cukkoltam játékosan, miközben követtem az ajtó irányába. Hihetetlen, hogy mennyire jól megtaláltuk a közös hangot. Mielőtt ide került volna hozzánk, nem mertem volna megesküdni rá, hogy valaha is fogok vele váltani két szónál többet. Annak ellenére, hogy egy igazán vonzó embernek tartom, aki minden bizonnyal rengeteg nőt csavart már az ujjai köré. De az is lehet, hogy csak azért gondoltam így, mert ott volt apa és az az átokverte eljegyzés. Amit halkan megjegyzem még mindig nem említettem meg neki. De nem azért mert többet látok a kapcsolatunkba, mint ami benne van hanem azért mert még nem igazán tudom, hogyan is tálaljam ezt az egészet úgy, hogy ne tűnjön az apám egy olyan valakinek akit nem szívesen neveznék az apámnak. - Mi? Ja hogy a bolt? Igen, hát eléggé jónak mondható nap volt. – válaszoltam kissé zavartan amit alighanem Ő is észrevett, szóval addig mentem a helyzetet ameddig még lehet. - Bocsánat, csak azt hiszem elfelejtettem valamit. – motyogtam, miközben kisétáltam mellette a szobából. Össze kell szednem, mert annak sosincs vége ha szétszórt vagyok. Még a végén teszek, vagy mondok valamit amit a későbbiekben még bőven megbánhatok. Szóval inkább alátámasztva az iménti indokolatlannak tűnő füllentésemet, odasétáltam a riasztóhoz és babrálni kezdtem rajta egy kicsit. Majd mint aki jól végezte dolgát visszasiettem a rám várakozó Hadrianhoz. - Akkor kalandra fel! – mosolyogtam rá lelkesen, majd belé karoltam és elkezdtem húzni a hátsó kijárat felé. - De még mielőtt kilépünk azon az ajtón, egy valamit tudnod kell. – néztem mélyen és halálosan komolyan a szemeibe, majd egy pillanatnyi hatásszünet után folytattam. - Meeko teljesen megőrül, ha meglátja a pórázt. Szóval most szemtanúja lehetsz milyen is az amikor őfelsége levetkőzi a jókutya álcáját és megmutatja valódi énjét. – fejeztem be vigyorogva a mondatot, miközben a kijárat mellé felszerelt fogasról leakasztottam a szóban forgó pórázt.
El se tudom képzelni, egyesek hogyan képesek életük nagy részét a négy fal között tölteni. Hogy nem érzik lassan már saját bőrüket is szűknek, hogyan nem akarják minden erejüket latba veti, hogy megszabaduljanak a bezártságtól. Valószínűleg persze ezek az emberek éppen azt nem tudják megérteni, nekem mi a bajom vele. Örökkévalóságnak tűnik az idő, amit már itt töltöttem, s most, hogy elmém kitisztult, hogy a fájdalom épp csak kellemetlen sajgássá csillapodott, szinte elviselhetetlen a vágy, hogy kiszabaduljak ebből a szobából. Pedig tulajdonképpen semmi baj nincs vele. Világos, meleg, éppen annyira berendezett, hogy ne keltse zsúfoltság hatását, még a színei is elmennek. Normális esetben, ha nem lenne kötelező itt ülnöm egész nap, szívesen töltenék el néhány órát benne, vagy hajtanám álomra a fejem éjszakánként. A társasággal sincsen problémám, sőt, kifejezetten örülök minden pillanatnak, mikor Summer áldoz az idejéből rám, holott már így is épp eleget tett, nem lenne szükség arra, hogy még a lelkemet is ápolgassa. S mégis, ezzel pedig nem csak az életemet, de az ép elmémet is megmentette. Hálás vagyok neki és minden bizonnyal örökké az is leszek, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne minden vágyam kijutni innen. Találkozni vele azután is tudok majd, sőt, akkor végre tényleg előkaphatnám lehengerlőbb énemet, eleget téve végre a vágynak, ami azóta kerülget, hogy először pillantottam meg. Gondolataimból kopogás hangja rángat ki. Nem húzom sokáig az időt, míg megadom az engedélyt a belépésre, épp csak annyira, hogy lesimítsam a fekvéstől kusza tincseimet és felgyűrődött ruháimat, pontosan tudva, ki érkezett. Ugyan nem Summer az egyetlen, aki meglátogat, az időpont alapján azonban szinte kizárt, hogy ne ő legyen az. - Gyere - szólok ki végül, megpróbálva némileg visszafogni lelkesedésem és csak a vigyornak engedve utat. A séta lehetőségére olyan gyorsan pattanok talpra, hogy egy pillanatra megszédülök és a hirtelen mozdulatnak köszönhetően sebembe nyilalló fájdalmat se tűrhetem egy halk szisszenés nélkül. Izgatottságom azonban mit se csökken egy ilyen apróság miatt és remélem, Summer se fogja meggondolni magát, el se tudok képzelni jobb programot mára ugyanis, mint kimozdulni innen, azt pedig, hogy ezt az Ő társaságában tehetem, visz mindent. - Hogyan is okozhatnék csalódást neki? - vigyorodok el, ahogy megjelenik szemeim előtt a kiskutya ábrázata. Gazdájával ellentétben, Meeko ritka vendég itt, de mindig jobb kedvre derít, mikor beoson mégiscsak ő is. Talán munkám miatt sokan azt gondolják, utálom az állatokat, de ez nem is lehetne távolabb is igazságtól. Meglehet, nem védelmüknek áldoztam az életemet, mégis semmi problémám velük, épp ellenkezőleg. Leterítésük nem úri hobbi és mulatság, a megélhetésem múlik rajta és sose ész nélkül vágok bele, hiszen ahogy mindennek, úgy ennek is megvan a maga szabálya, amit nem szokásom figyelmen kívül hagyni. - De még mennyire, hogy lenne. Tőlem akár mehetünk is - futólag végigpillantok magamon, s bár egyszerű, kényelmes melegítőt viselek, kétlem, hogy ennél divatosabban kéne felöltöznöm egy rövid sétához, még ha nincs is nagyobb vágyam, mint imponálni társaságomnak. Ugyanakkor, tudva, ennél sokkal rosszabb állapotban is látott már, kétlem, hogy félholtan sármosnak tűntem, felesleges csiszolgatnom a külsőségeken, annak nincs semmi jelentősége. - Mi volt a boltban? Minden rendben ment? - érdeklődök ugyanolyan őszinte kíváncsisággal, mint a legelső alkalommal, miközben az ajtóhoz sétálok, jelezve, nem vicceltem, valóban indulásra készen állok. Ha mesél, kíváncsian hallgatom végig. Szeretem, mikor a munkájáról beszél, szavai mindig felkeltik figyelmemet, hangja átmossa egész lényemet és különös, eddig nem tapasztalt nyugalmat áraszt szét bennem. Alig ismerem és mégis olyan, mintha örökké mellettem lett volna. Fogalmam sincs, miért, talán sose tudom meg, nem tehetek hát mást, minthogy szimplán élvezem.
✥ ✥
Vendég
Vendég
2021-03-23, 20:30
Hadrian && Summer
Könnyebb annak megnyílni, aki nem ismeri az embert.
Jó pár nap eltelt már azóta, hogy Hadrian nem éppen önszántából, de beköltözött hozzánk. Ez idő alatt rengeteget javult az állapota. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy egy kicsit nagyobb teret biztosítok neki, mint amit a szobája nyújthat neki. Úgyhogy miután az utolsó vásárlót is kitessékeltem az üzleten kívülre, felnyaláboltam a gyógyszereit és elindultam a számára kijelölt „gyengélkedő” felé. Már annyira megszoktam a jelenlétét, mintha mindig is itt lett volna. Kellemes társaság és ha őszinte akarok lenni akkor látványnak sem utolsó. Úgyhogy még mielőtt illedelmesen kopogtam volna a szoba fehérre mázolt ajtaján, kisimítottam minden lehetséges gyűrődést a ruhámból, megigazgattam a frizurámat, majd vettem egy nagy levegőt és halkan, de határozottan kopogtam kettőt. Miután megkaptam a belépéshez szükséges engedélyt, óvatosan kinyitottam az ajtót és mosolyogva dugtam be a fejem a résen. - Halihó! – léptem be végül a parányi kis szobába, amit a délutáni sápadt fény világított meg. - Arra gondoltam, hogy nem e lenne kedved egy kicsit kimozdulni. Már egészen szép a sebed és egy kis friss levegő sem ártana. – sétáltam oda az ágyához. Szegény lassan már halálra unja magát ebben a nyamvadt ágyban. Szóval biztosan vevő lesz az ötletemre. Ha pedig mégsem, hát az sem akkora tragédia. Végülis itthonra is kitalálhatunk valami programot. Végtére is neki nem árt egy kis társaság, nekem meg valaki olyan akivel tényleg szívesen töltöm az időmet. Ha pedig a kellemest összehozhatjuk a hasznossal az csak a hab a torta tetején. - Meeko, pedig igazán hálás lenne neked, ha végre szakítanék időt rá és sikerülne elvinnem Őt sétálni. – kuncogtam amikor eszembe jutott a kiskutyám. Pontosan emlékszem a napra amikor hozzám szegődött a temetőben és azóta is hűségesen követ mindenhová ahová csak megyek. Apa nem igazán rajongott az ötletért, hogy lesz egy kutyánk, de mára azt hiszem, hogy megbékélt a dologgal. Amúgy se nagyon volt már lehetősége, hiszen Meeko mindenféleképpen maradt volna. Nem csak azért mert őrülten rajongom az állatokért, hanem azért is mert az érkezését egy jelnek tekintem, méghozzá anyától. - Na mit szólsz? Lenne kedved megsétáltatni a kiskutyám? – pislogtam rá nagy boci szemekkel, miután letettem a kis éjjeliszekrénykére a gyógyszereit. Szörnyű vagyok az ilyenekben. Annak ellenére, hogy könnyedén megtalálom a közös hangot mindenkivel, valahogy amikor Ő a közelemben van, mindig úgy érzem magam, mint egy ügyetlen kislány. Annak ellenére is képes vagyok zavarba jönni a tekintetétől, hogy olyan mintha már ezer meg egy éve ismerném. Pedig azelőtt, hogy ide került volna hozzánk, szinte egy szót sem váltottunk.