Minden találkozásunkkor próbálom feleleveníteni azon emlékeimet, amelyek róla szólnak és abban a kegyelemben részesülök, hogy eszembe is jutnak, és keresni kezdem a férfiban mindazt, ami csupán az álmaimban él róla. De valóban ilyen volt? Hiszen egyik igazán éles, egyfajta delíriumos ködfátyol borítja be őket, és azóta minden furcsán idegen, ő is, az a férfi, akit most ismerek, esetleg ismertem. Vagy lehetséges, hogy ez a hely megváltoztatta őt, ahogy mindnyájunkat, s mi készséggel idomulunk rigolyáihoz? Talán ilyen volt, mielőtt megismertük egymást? Az emlékképek lassan kúsznak a bőröm alá, és eretnekségnek tűnik kételkedni bennük, nem tehetek mást, mint hiszek bennük, különben a világ kibillen ismét és áttekeredik önmagán, a fordítottjára vált, s az ellen ez lehet a megoldás.
- Mr. Macnair - szólítom meg, amint meglátom őt -; rendbetettem a szobákat, mindenütt felporszívóztam, felmostam, kimostam és húztam fel friss ágyneműket is, egyedül Mr. Goldét hagytam meg, mert ő úgy kívánta. Emellett előkészítettük fogadásra a távozó vendégek lakrészeit is. És fényesre sikáltam a hall padlóját is, ahogy kérte, csak úgy ragyog, látnia kellene - lelkesedem a őszintén, hiszen másban nemigen lelem örömömet, mióta az élet hirtelenjében egy végpont nélküli várakozássá változott, ezért mindig ámulattal tölt el a csillogó csempe látványa, mintha maga lenne a varázslat. - Bár már bizonyára felszáradt. Akadt egy kis időm a padláson is rendet tenni, ahogy korábban kérte - fűzöm hozzá szemérmesen lesütött pillákkal, elvégre elárulni nem akarom magam, csak rendkívül szorgalmasnak és hasznosnak tetszeni, hogy legalább a munkahelyemet megtarthassam. És kimondatlanul is abban reménykedem, hogy így semmiképp nem teszi tiszteletét ott. - Tudja, csupa pókháló és porfelhő volt mindenütt, tele különféle limlomokkal. A dobozokhoz nem nyúltam, csak felsöpörtem és portöröltem, ahol csak tudtam - tájékoztatom talán túl részletesen is. Természetesen a történtek fényében mégsem eléggé részletesen, hiszen egy dobozom már nekem is akad ott a kacatjaimmal valamelyik sarokban, amit ha az ember nem keres tudatosan, a látványa elveszik a többi közt.
- Kívánja esetleg, hogy a nyugati szárnyban is takarítsak? Biztosan otthonosabb és kényelmesebb is lenne úgy, ha mindenhol patyolattisztaság és jóillat honol, és igazán nem is fáradtság, mint mondtam minden egyéb feladatomat elvégeztem. - Tulajdonképpen a cél érdekében túl is teljesítettem azt, amit elvárnak tőlem. Napok óta azon tűnődöm miként tudnám emlékeztetni őt a múltunkra, s minduntalan, egytől egyig arra a felismerésre jutok, hogy ha bejutnék a Motel nyugati szárnyába, talán ott lelhetnék valamit. Egy kósza fényképet, egy emlékképet, tükröt, amelyben ő is látja magát, vagy egyenesen ráakadnék arra a fél pár üvegcipőre, amelyet nekiadtam, bármire, ami segíthet. Viszont neki magának kell, hogy beengedjen oda, nem kockáztathatom meg, hogy lopásnak látszódjék, és elbocsásson, a közelében kell maradnom. Ez az egyetlen esélyem arra, hogy öntudatra ébresszem, ahogy velem is történt - hacsak nincs már régesrégen túl rajta, és engem keres, ám ez csak álmodozás. Vagy már túl is lépett rajtam? Ideje mindennek a végére járnom, mielőtt éjfelet üt az óra - abba minden alkalommal önkéntelenül beleborzongok -, és minden visszaváltozik a tudatlanság állapotába.

♛ ♛ ♛ & ♛ ♛ ♛