to: Daniel

Forgetting him was like trying to know somebody you never met

Örülök a bókjának, de most hirtelen nem tudok rá mit reagálni. Időm sincs, mert kapok egy csókot, amit szerelmesen viszonzok, mégis valamilyen szinten aggódással vegyítve. Ki lehet ő? És mi ez a hirtelen jött nagy pénzösszeg a menhelynek? Hosszabb pillanatra nézek Danielre, arra a személyre, aki meghatározza az életemet. Az itteni életemet. Nagyot nyelek, majd indulok végül a konyhába, hogy nekiálljak a teának és a vacsora elkészítésének. Azonban feltűnik, hogy nem itt jár fejben, ugyanis Dan nem figyel arra, amit mondok. Már kérdezném, hogy mi a baj, mikor magától közli.
- Oh. Mit akartál vele megbeszélni? Kicsit sok feladatot bízunk rá, alig hagyjuk levegőhöz jutni – Ezen már többször gondolkodtam. Annyi munkája van, mint talán senkinek a menhelyen. Leszámítva engem és Danielt. Kendra pedig szinte hobbiból segédkezik, ami megint csak más. Várjunk, lehet, tőle származik az adomány? Így érthető lenne a dolog és koránt sem olyan meglepő, mint elsőre gondoltam. Szinte már meg is nyugtatom magam ezzel a ténnyel, de aztán mégis felhozom az állatorvosi számlákat, mint témakört.
- Leterheled magad mostanában te is. Bár én is, nem véletlenül jöttem ma haza. Úgy éreztem, szétrobban a fejem odabent, annyira nem tudtam, épp mihez kapjak. Annyira jó lenne, ha több munkaerőnk lenne. Több önkéntes, vagy valami – Lehetne szervezni önkéntes napokat is, vagy akármi. Na majd átgondolom, mielőtt Daniel elé állok az ötlettel. – Fiatal vagy még a gyógyszer szedéshez – Közben nekiállok a teának, felteszem a vizet forrni és előszedem a teafiltereket, meg cukrot és citromlevet is.
- Én? Igazából csak pihentem, miközben azt kívántam, bár leállna az agyam zakatolása. A gondolataim pörögtek tovább, hiába akartam pihenni – A pultnak dőlök háttal, miközben összefonom magam előtt a karjaimat. Danielt kezdtem figyelni és a tekintetünk is összeakad egy pillanatra. Vajon mire gondolhat?
- Tudsz valami nagyobb adományról, ami a menhelynek érkezett? – Muszáj rákérdeznem kerek-perec, mert sosem tudom meg, mi történt itt. Miről maradtam le. – Amikor rendeztem az orvosi számlákat, akkor vettem észre, hogy közel sem állunk olyan rosszul, mint gondoltam. De nem tudok semmiféle bevételi forrásról… - Érdeklődve figyelem a férfit, egészen addig, amíg a vízforraló nem jelez, hogy végzett. Kitöltöm a két bögrébe a vizet, majd ízesítem a teát, rakok két kanalat is a bögrékbe, majd azokkal lépek az asztalhoz. Az egyiket Daniel elé rakom le.

from: Pandara

371 words ❁ love

to: Daniel

Forgetting him was like trying to know somebody you never met

Hihetetlen ez az egész. Sosem gondoltam volna, hogy a mesevilágban dúló háborúból ez lesz. Azok a boszorkányok egy olyan helyre száműztek minket, ahol… éveken át azt sem tudtuk, kik vagyunk.
Most döbbentem rá. Nem az a lány vagyok, aki a tükörből visszanéz rám. Nem. Közel sem. Valójában egy négy lábon futkározó, pöttyös szőrű dalmata vagyok. Egy részem nem akar újra az lenni, aki voltam. Ez az emberi lét merőben más, mint a kutyalét.
Vajon az, akivel együtt vagyok, ő Pongó? Jó lenne ezt mihamarabb kideríteni, de mégsem tehetem meg azt, hogy odaállok elé és megkérdezem. Habár, ha jobban belegondolok, akkor nem lehet ő más, csakis a másik felem. Talán a boszorkányok szándékosan varázsoltak egy kutyamenhely élére engem, aminek még a neve is árulkodó lehet.  PAWS Brave Hearts *101. Ebből kiindulva biztos, hogy akivel együtt vagyok és akivel együtt irányítjuk ezt a helyet, az Pongó. Ma este meg kellene tőle kérdeznem valahogy. De mégis hogyan álljak elé ezzel? Szegezzem neki a kérdést csak úgy, miközben ezernyi teher nehezedik a vállunkra? Tudom, hogy mennyit dolgozik ő is a menhelyen és mennyi energiáját leszívja. Én meg letámadnám ezzel az egésszel. Mi van, ha ő nem is emlékszik? Vagy ha mellélövök és ő nem az, akinek gondolom?
És ha nem ő az, csalódnék? Pongóra vágyom, vagy arra, akivel együtt vagyok, amióta ez a világ az otthonom?
Egy kisebb sóhajjal pillantok fel a plafonra. Fekszem és az eddigi elmélkedéseim lassan el is illannak. A mai napom katasztrofálisan sikerült és le kellett pihennem. De most már elég ebből. Pongó hamarosan hazaér – vagy legalábbis az, akit én Pongónak vélek és tudom, hogy egyrészt fáradt lesz, másrészt éhes, így neki kell állnom főzni. Ma korán hazajöttem a menhelyről, miután összekaptam a kutyakajás szállítóval, akivel eddig teljes mértékben meg voltunk elégedve. Aztán beszéltem Dr. Sweettel, hogy az orvosi számlákat rendezzük. Habár ő nem nagyon kérne tőlünk semmit, azért bizonyos időközönként én szeretem rendezni a pénzügyi dolgokat. Nem szeretek tartozni. De a lényeg, hogy most minden gond nélkül sikerült fizetnem… meglepett. Hiszen néhány napja még úgy tudtam, a menhely elég rosszul áll pénzügyileg, de most hirtelen, mintha változott volna a helyzet. Nem mondom, hogy nem örülök ennek, de némi aggodalomra ad okot. Mégis mi történt? Pongó nem említette, hogy valaki ilyen nagylelkű adománnyal szolgált volna.
Talán több dologra kellene rákérdeznem nála ma, mint azt elsőre gondoltam. Ilyen az, ha az ember lánya egyedül marad a gondolataival és van ideje mindent is túlgondolni. Talán csak rémeket látok. Talán nem. Talán ő Pongó. Talán nem.
De majd mindenre fény derül, csak érjen haza.

❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁ ❁
Egy fél óra telik el maximum, mire hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Egy teával a kezemben indulok el a folyosó felé, de útközben lerakom az egyik asztalra és így lépem át a hálószoba küszöbét. Kényelmesbe öltöztem, mikor hazajöttem, így egy kinyúlt, de szép póló van rajtam, meg egy cicanadrág. A hajam ki van bontva, a vállamra omlik, de igyekszem eltűrni az arcomból, hogy ne zavarjon. A sminkem már félig elmosódott reggeltől, de koránt sem zavar. Időm sincs kisétálni a bejárati ajtóhoz, mert már ütközök is össze Daniellel a hálószoba ajtajában.
- Dan… nem, nem feküdtem még le aludni. Inkább csak relaxáltam – Ahogy az arcát vizslatom, rájövök, hogy neki sem volt sokkal jobb napja, mint nekem. A számat húzom. Talán nem most kellene előrukkolnom a kérdéseimmel, pedig kíváncsi vagyok mindenre.
- Kérsz egy teát? Most akartam csinálni magamnak. És vacsorára mit kérsz? – Igen, tudom, neki kellett volna már állnom és meleg étellel várni haza a páromat, de a gondolatdömping elvette az összes időmet. A túlagyalás. Amúgy is, számít egyáltalán, hogy mesehős vagyok-e vagy sem? Most ez az életünk itt és nem az, ami volt. Ha ő nem Pongó, akkor is boldog vagyok vele. Az akarok lenni.
A konyhába sétálok és onnan szólok neki vissza, amennyiben nem követ.
- Egyébként, ma voltam 》Dr. Sweet-nél《 az állatorvosi számlák miatt – Egyelőre nem mondok többet, érdekel, hogy hogyan reagálja le ezt az információt.

from: Pandara

652 words ❁ love