Seraphin & Seth

Feelings change, but memories don't!

Kétségbeesett helyzetbe kerültem, nem tudtam, hogy mégis mi legyen. Ezer és egy gondolat futott át az agyamon, de egyik gondolatnak sem volt értelme. Kusza volt minden. Talán ilyen az, amikor nem áll stabilan az ember, vagy, ha jobb szóhasználattal szeretném illetni a helyzetet, akkor kihúzták a lábam alól a talajt? Igen valahogy így… és a személyt is tudom… Sebastian.
A barátom jelenléte sokat segített, mellette mindig tudom, hogy egyenesben vagyok. Mindig tud olyan ötlettel előállni, amit akár alkalmazni is lehet. Most sem volt másképp. – Tehát… új bizonyíték? – Kreálni egyet? Néztem rá érthetetlenül… végül a poharamba temetkeztem, nem akartam, hogy ostobának nézzen. Mégis mifélét kellene? Rejtsünk el drogot a lakásán? Vagy keverjük valahogy egy gyilkosságba? Bevallom ez az utóbbi még tetszene is… az öcskös, mint bűnöző. Felhúztam a szemöldökömet majd kortyoltam a poharamból.
A család témába is belemásztunk, nem voltam oda, de ha már vele sem tudok erről beszélni, akkor mégis kinek mondtam volna el. Kifejtettem, hogy mi az ábra és… valahogy sejtettem, hogy azt fogja tanácsolni… amit. – Nem… vagyis. – Nyeltem egyet. – Az asszony… ki nem állhat. Érezteti velem. – Legalábbis én így látom, de persze konkrétan nem tudom… még nem mondta ki. – Kierannal még csak csak alakul valami… őt még lehet terelni… na, de Sage. – Megráztam a fejem. – Látni sem akar… úgy tesz, mintha nem is lenne apja. Most erre mit lehet mondani? – Semmit, inkább megválaszoltam gyorsan magamban… mielőtt felrobbanok itt helyben az elfojtott érzelmek miatt.
Vicces, ha már felrobbanásról van szó… pont a lányom miatt, majdnem kijött belőlem az állat. Killian szavaira pont az történt, amit már jó ideje magamban tartok. Kiadtam a feszültséget. Üvöltöttem, akár egy igazi oroszlán. Figyeltem a férfit előttem, és a szavai valahogy szíven ütöttek… – Valamennyire… – Válaszoltam neki, majd leültem és közben végignéztem az embereken körülöttünk. Azt a sok marhát. Bamba pofával mértek végig. Voltam olyan állapotban, hogy akár minddel végeztem volna itt helyben, de a lányom dolgai jobban érdekeltek. – Még, hogy zsebpénz… fantasztikus. – Persze, az apjától nem fogad el pénzt… mindegy is. Hallgattam tovább. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy a lányom ennyire eltávolodott tőlem. Ha Kill nem mondta volna, mikor tudom meg, hogy ő… már munkája van. – Mindig is próbáltunk diszkrétek lenni… legalábbis amikor otthon voltak a gyerekek, akkor nem balhéztunk. – Sóhajtottam. – Persze előfordult párszor, amikor nem tudtuk visszatartani és kiadtuk magunkból a feszkót. – Próbáltam nyugodt és normális hangnemben mondani a szavakat. – Áruld el… mióta dolgozik nálad? – A legfontosabb kérdés, hogy mióta tart ez a kis titok… – Nem húzom fel magam… ígérem. Csak ezt tudnom kell. – El fogok beszélgetni a kisasszonnyal, amint megtudom, hogy mi a helyzet.

Egyszerre akartam segíteni neki és ott hagyni a fenébe. Elvégre, ha megtudta volna, ki vagyok, hasonlóképpen ő is hátat fordított volna nekem. Legalábbis abból ítélve, milyen a viszonyunk Zootopiában… Vagy azt magunk mögött tudjuk hagyni és végre valós barátságot kezdeni? Érdekes volt ebbe belegondolni, de annyira talán mégsem, hiszen itt minden gond nélkül jóban voltunk egymással. Segítettünk a másiknak, meghallgattuk egymás nyűgjét is. Nem volt ez annyira rossz. De a múlt az hatással van mindenre. Az emlékek, amik felszínre törtek, igen, jelentőséggel bírnak.
- Lehet, hogy csak egy új bizonyítékot kellene kreálni, amit nem tud még maga Sebastian sem megcáfolni… - Egy hamis bizonyítékra gondoltam, bár nem volt még konkrét ötletem rá. Seb mindenre gondolt, itt ez volt a baj. Vagy lehet elég lett volna a drága ügyvédjüket félreállítani egy időre az útból.
Ahogy hallgattam Zordont – már gondolatban sem tudtam rá annyira Seth-ként hivatkozni, érdeklődve kezdtem őt nézni.
- Ez kicsit drasztikus. Mindenhol vannak problémák, de nem mindig kell feladni. – A fejemet csóváltam, miközben a poharamért nyúltam újfent. Megfogtam az üvegpoharat, de végül nem emeltem fel az asztalról. – Próbáltál már vele beszélni? Azaz velük. De most elsősorban Z… Lethára gondolok – Majdnem Zirát mondtam. Valahogy adta magát, hogy a felesége maga Zira, de amíg nem láttam a saját szememmel, nem jelenthettem ki teljes magabiztossággal.
Nem tudtam magamban tartani a tényt, hogy a lánya mellénk szegődött, de nem hittem, hogy ennyire kibukik rajta. Míg én magam nem törődtem túlzottan az üvöltésével és asztalra csapós műsorával, addig minden más vendég rákapta a tekintetét ijedten. Ezt vettem én észre, így megköszörültem a torkomat és Zordonra pillantottam.
- Lehiggadtál? – Kérdeztem szelíd hangon, mielőtt folytattam volna. – Magabiztosnak, határozottnak és eltántoríthatatlannak tűnt. Gondoltam, adok egy esélyt neki… és a kis zsebpénz amúgy is jól jön az ő korában – Nem volt semmi rossz hátsószándékom. Ezúttal tényleg nem, ami valljuk be, ritkaság volt tőlem. – Másrészt… tudva, mik zajlanak nálatok, nem tartom rossz ötletnek, hogy kiszakadjon a feszültségből. Egyik gyereknek sem jó az, ami közted és Letha közt megy – Bármennyire is fájt Zordonnak az igazság, muszáj volt az arcába vágnom. Az, hogy kezdett tönkremenni a házassága, ugyan Sebastian és a per miatt volt, de a gyerekek is áldozatul estek végül ennek. Mérlegelnie kellett volna, végül mi lesz fontosabb. A család vagy a pénz?

Seraphin & Seth

Feelings change, but memories don't!

Jól döntöttem, hogy bementem a bárba, főleg azért, mert így a barátommal találkozhattam. Ideges voltam… de ez az érzés, csak addig tartott, míg ki nem hozta a pincér a whisky-t. Egy koccintás után egyből legurítottam az első poharat és rögtön a másodikat töltöttem meg. Érdeklődtünk mindketten egymás iránt, hogy hogy megy a másik sora… de nem igazán tudtam mit válaszolni. Csak tereltem. Legalábbis annak tűnhetett. Sablon szöveg, illetve nem mondtam semmi konkrétat. De mit is kellett volna mondanom, hogy nem halad az ügy semerre… vagyis inkább az öcsike felé dől a mérleg nyelve? Ha nem ismerném… biztosra tudnám, mit válaszolna erre… „Én megmondtam, hogy ez lesz”. Kinek hiányzik ez. A magánélet meg, nem tartozik ugye senkire… hiába tud mindenről… hiszen a legjobb barátom. Neki minden bajomról beszámolok, ha úgy van. Nem is értem miért stresszelek ezen… meg ez a mesebeli élet is… legjobb lenne, ha elmondanám, hogy Zordon vagyok és kész. Mi baj lehetne, nem? Maximum egymásnak esünk, ha kiderülne, hogy nem bírjuk egymást. – Nem csak erről van szó… egyszerűen sorra nyeri a pereket. Vagy kiderül az adott bizonyítékról, hogy nem állja meg a helyét és semlegesítik. – Sóhajtottam egy nagyot. – Úgyhogy nem egyszerű… a helyzet. – A poharam szorongatása helyett inkább kortyoltam belőle egyet.
Hiába túl jól ismer és teljesen eltalálta… bevallom, hogy nem mennek túl jól otthon a dolgok. A kapcsolatom a feleségemmel fogalmam sincs merre fog haladni… a lányom meg, nos… kezelhetetlen. Folyton az utcán tölti az idejét... mit kellene tennem? Egyedül a fiammal alakul valami. Talán rendeződik a kapocs közöttünk. Főleg, ha egy helyen fogunk dolgozni, akkor tudok majd tanítani neki egyet, s mást. – Meglehet, hogy a legrosszabbra kell készülnöm… és… elválunk. – Ökölbe szorítottam a kezemet és komolyabb tekintettel néztem az előttem lévő férfi szemébe. – Nyilván nem szeretnék, de mostanában sokat veszekszünk és attól tartok, hogy besokall és elhagy… – A szemkontaktusból az asztal irányába tereltem a szemeimet és talán még el is bambultam közben. Végül a kérdésemre kapott válaszra tértem csak vissza a valóságba. Hogy az én Lányom nála dolgozik? – Hogy tessék? – Minden szavát ittam és próbáltam értelmezni… felfogni, hogy mit mond. – Evelyn? – A düh csak úgy kitőrt belőlem… – Evelyn!! – Egy hatalmasat üvöltöttem miközben kétszer az asztalra csaptam. – Miért nem szóltál erről? – Próbáltam azért visszafogni magamat, de nem igazán sikerült… csak dühöngtem tovább. – Hogy vehetted egyáltalán fel? – Kérdésekkel bombáztam… mérgemben még a poharat is megrepesztettem. Legurítottam a tartalmát és úgy néztem tovább a barátomat. Remélem jó magyarázattal szolgál…

Önuralom és természetesség. Ezt kántáltam magamban, hogy ne látszódjon rajtam semmi – semmi olyan, amiről lerína, hogy valami nagyon nem stimmel. Seth az egyik legközelebbi barátom itt, ha nem az egyetlen… míg Zordon a halálos ellenségem volt odaát. Muszáj volt elkülönítenem a kettőt. Még egy ideig… mindenképp. Nem vághattam az arcába, hogy mostantól ne is számítson rám, hiszen én Hádész vagyok, ő meg Zordon és mi gyűlöljük egymást. Nem, mert itt valójában Seraphin és Seth voltunk. Bármennyire is nehezemre esett most játszani ezt a szerepkört. Igazából meg akartam tudni, Seth hogyan állna hozzám jelenleg. Talán őrültség, de nem akartam Sethet elengedni.
- Figyelmes? Én? – Ráncoltam a homlokom a szavakra, majd oldalra döntöttem a fejem. Itt valami fura. Talán emlékszik? Visszanyerte az öntudatát és ezért viselkedik így? – Idegesnek tűnsz… - Tettem hozzá, miközben végigpillantottam rajta. Aztán inkább a whiskyre kezdtem koncentrálni, arra, hogy mindkettőnknek jusson belőle elég.
- Sebastian még mindig nem akarja beadni a derekát? – Érdeklődtem. Volt egy feladat, amit rám bízott és akárki is volt ő, be akartam tartani. Igazából volt egy sejtésem, hogy Sebastian ki lehet, de őszintén szólva azóta, hogy visszanyertem az emlékeimet, nem láttam őt. De úgy gondoltam, ő Simba lehet. Így pedig teljesen érthetővé vált volna Zordon helyzete… és ez az egész családi zűr, amiből aligha keveredhetett ki jól. – A házasságod régóta romokban volt, nem? – Köhintettem. – Elég sokat meséltél róla ahhoz, hogy tudjam – Jó, volt, amit a félszavakból vagy morranásokból raktam össze. Ahogy rám terelte a szót, inkább kortyoltam az üvegből.
- Megy. Most egész jó igazából. Képzeld… a napokban besétált hozzánk egy kislány, hogy nálunk akar dolgozni – Kíváncsian néztem a férfira. – Evelyn. A lányod. – Kiemeltem minden egyes szót. Aztán hátradőltem a székben. – Ha azt nézem, hogy a saját lányod is már a saját útját akarja járni, igazad lehet abban, hogy hátat fordítottak neked… gondolom nem jelentette be neked, hogy elkezd dolgozni – Ingattam a fejem. Talán most túl messzire mentem, vagyis túlságosan belemásztam a családi életébe, de nem tehettem róla, hogy Evelyn hozzánk jött el.

Seraphin & Seth

Feelings change, but memories don't!

Megláttam őt, de valahogy jobb lett volna, ha mégsem történik ez meg. Kellett nekem betérnem a törzshelyünkre… Mindemellett azonban nem bántam a dolgot, számtalanszor agyaltam rajta, hogy vele meg tudnám beszélni ezt az egész másik világos dolgot. Mégis csak a barátom… legalábbis annak tartom. De persze, ha kiderül, hogy igazából egy rosszakaróm… az mindent megváltoztatna…
Közelebb mentem hozzá és a székre támaszkodtam. Figyeltem a reakcióját a jelenlétem miatt. Teljesen normálisnak tűnt… olyan volt, mint mindig. Ez nekem is egyfajta megnyugvást jelentett. Emiatt könnyebben ültem le a székre, miután a fejével biccentett. – Köszönöm, Killian! – Csak ennyit feleltem, mivel mást nem is kellett mondanom. Intézkedett, hogy én is csatlakozni tudjak hozzá… inni. – Figyelmes vagy. – Próbáltam kedves lenni, hiába is voltam ideges… talán egyszerűbb lenne a helyzetem, ha tudnám, hogy igaz a mesés dolog. Mert akkor legalább kiderülne és nem kellene itt bizonytalanságban lennem. – Ohhh… ne is kérdezd… – Válaszoltam neki szinte suttogva. Nagyot nyeltem és úgy folytattam. – Kezd minden kicsúszni a lábam alól… – Sóhajtottam… végül egy pillanatra megálltam és a pincértől kapott poharat ragadtam meg. Töltöttem magamnak, majd odanyújtottam a férfinek, abban a reményben, hogy ő is koccintana velem. Ha belement, akkor azután kortyoltam bele a folyadékba. – Az otthoniak szinte hátat fordítottak nekem… Az öcskös pedig… azt inkább hagyjuk… – Összeráncolt homlokkal kortyoltam egy újabbat a pohárba. – És veled mi a helyzet? Hogy megy az üzlet? – Érdeklődtem felőle… ha már ő is megtette ezt a lépést az irányomba. De persze más is érdekelt, nem csak a jóléte… kíváncsi voltam mit fog erre válaszolni.

Mondhatnám, hogy a csodára vártam. Miért? Mert Sethnek egy szót se írtam arról, hogy esetlegesen várnám a törzshelyünkön. Még csak felhívni sem volt merszem. Magam sem tudom, miért. Féltem attól, hogy akiben a leginkább bízom, végül kiderül, hogy az ősellenségem? Nem, kizárt, hogy tartottam volna ettől.
De valójában másról aligha lehetett volna szó. Az üvegért nyúltam újfent, hogy kortyoljak belőle, majd ahogy felpillantottam az ajtó felé, megpillantottam őt. Azt a sörényes, sebhelyes arcú oroszlánt… aki maga volt Seth. Ha nem lett volna némi önuralmam, a whiskyt is kiköpöm. Mégis megembereltem magam és lenyeltem azt a kortyot.
Zordon, mint Seth? Komolyan? A boszorkányoknak van humora. De rohadtul nem tudom értékelni.
Csupán ennyi futott át az agyamon, miközben szabad jobbommal intettem Seth felé köszönésképp, majd ahogy közelebb ért, végigmértem őt. Seth. Zordon. Egek… mégis miféle rossz vicc ez?
- Nem hittem, hogy te is betérsz ide ma – Hellyel kínáltam, a fejemmel a szabad szék felé bökve, majd nyeltem egy nagyot.
Uralkodj magadon, Hádész. Bármi is folyik itt, csak… uralkodj magadon.
- Whiskyt? Ki ne kérne, ugye? – Nem vártam nagyon választ, a pincérnek intettem is, hogy hozzon még egy üveggel ebből a csodából. Ó igen, Sethnek azért poharat is intéztem, hátha úgy óhajtott inni.
- Na és, mi a helyzet veled? Otthon, vagy épp az unokaöcséddel? – Utóbbi kérdést már halkabban tettem fel, tekintettel arra, hogy volt egy megállapodásunk. Habár jelenleg nem tudtam, mit hoz kettőnknek a jövő. Mégis csak az ősellenségemmel ültem egy asztalnál.
Áldás és egyben átok is a képesség, aminek a birtokosa voltam. Látni mindenkit, hogy melyik mesehős? Hát, Seth esetében inkább ne tudtam volna meg az igazat…

Seraphin & Seth

Feelings change, but memories don't!

Valamilyen szinten tudnom kell az igazat… nem… teljes egészében tudni akarom, hogy mi a fene folyik itt. Mégis miért emlékszek olyan dolgokra, eseményekre… amelyek egy másik világban történtek? Mi okból lehetséges ez egyáltalán? Azonban ha jobban belegondolok, rémlik valami… egy utolsó cselekedet. A boszorkányok ellen küzdöttünk… ketten. Hádésszal összefogtunk annak ellenére is, hogy ősi ellenségekként bántunk egymással. Nem tudtuk megakadályozni a gonosz némbereket. És hirtelen képszakadás. Ennyire tudok csak visszaemlékezni… eddig a pontig van meg minden. Utána már csak a Frostcalli életemre tudok gondolni. Ez a legjobb magyarázat az egészre. Egy varázslat által jöhetett ebbe a világba mindenki. Már csak az a kérdés, hogy ez mennyire tükrözi a valóságot? Mármint, oké, hogy az emlékeim alapján számomra ez a logikus bekövetkezett esemény… de mi van akkor, ha ez csupán csak valami erős álomkép… ami folyton előjön és el akarja hitetni velem, hogy igaz. És persze ott a másik véglet is, tegyük fel… elhiszem mindezt… és igaz. Kinek mondjam el? Ki hinne nekem, miszerint egy oroszlán vagyok? Még a végén őrültnek néznek és bedobnak a gumiszobába. Csak a családtagjaimban, illetve Killianben bízhatok… legalábbis így gondolom, de aztán semmi sem biztos. Ebbe bele lehet őrülni…
Végig ez foglalkoztatott miközben hazafelé tartottam. Egy pillanatra emeltem csak meg a fejemet és láttam, hogy a Killiannel közös törzshelyünk mellett mentem volna el… de úgy döntöttem, hogy a fejemben lévő csomót egy pia tudná csak kibogózni… így bementem. A helyiségben körbe néztem, és megpillantottam őt. Ott ült egy asztalnál és iszogatott. – Kill… – Mondtam ki a nevét magamnak. Elindultam felé, de nem siettem el a dolgot. Kíváncsi voltam, hogy ő mit tud az egészről. Vajon vele is hasonló történt? Ha tényleg létezik a másik világ, akkor ő kicsoda? Ezek a kérdések jöttek elő, amint odaértem az asztalhoz. Nem mondtam semmit, csak megfogtam a szék támláját és vártam rá, amíg hellyel kínált.

Azt hiszem, túlságosan is megszoktam, hogy mindig  mindenről és mindenkiről mindent tudtam – és ez itt, Fata Morganaban hiányzott. Odaát több hatalmam volt, mint itt, mégis úgy éreztem, több van még így is, mint másoknak. Vagy inkább van egy olyan plusz a birtokomban, ami egyelőre másnak nincs… reméltem, hogy ez így is marad. Eddig akárhány emberrel találkoztam, mindenkit felismertem. Furcsa vagy sem, de két lábon járó mesefigurákká avanzsálódtak előttem másodpercek erejéig és ha akartam, még tovább.
Akárhonnan néztem, mindez előny volt. Azonban szöget ütött a fejemben valami olyan, aminek utána akartam járni. Volt egy ellenségem Odaát… egy olyasvalaki, akivel mindvégig ellentétes oldalt képviseltünk. Helyesbítve más volt nekem és neki is a fontos. Egyetlen egyszer álltunk egymás mellé, azt remélve, hogy győzhetünk. Úgy tűnik csúfos kudarcot vallottunk, hiszen nem tartottam kizártnak, hogy a boszorkányok juttattak ide minket.
Na de… Zordon hol van? Ő az, akire kíváncsi lettem volna. Volt egy olyan gyanúm, hogy közelebb van hozzám, mint azt elsőre gondoltam volna, de nem akartam, hogy igazam legyen. A sors csúfos játéka lett volna, ha éppen Ő, akiben most a leginkább megbízok, Ő volna az… képtelenség.
A törzshelyünkre tévedtem be, rendeltem egy üveg whiskyt és hozzá két poharat is, de az első pohár után inkább az üvegért nyúltam, amíg várakoztam Rá. Seth.
Szinte minden pillanatban az ajtót lestem, mikor lép be rajta és ki. Legbelül szinte imádkoztam, hogy ne egy fekete sörényű, bal szemén sebhelyes oroszlán jelenjen meg.
A legrosszabb tréfa lett volna, ha mindez bekövetkezik.