Seth & Letha

They pretty similar

Ha a szavannán lennénk, egészen másképp zajlana az egész. Nem játszanám a kertvárosi mintamamit, ő pedig nem fogná vissza magát. Ha a szavannán lennénk, már biztosan megöltem volna. Viszont itt, ebben a nyomasztó valóságban a dolgok értelmetlen logikát követnek és valahogy a fortyogó dühöm ellenére sem kapom fel a legközelebbi kést, hogy pontot tegyek a vitánk végére, inkább tovább szítom a tüzet és egy kis részem még talán élvezi is, hogy kivételesen valami egészen szenvedélyes van folyamatban. Szánalmas, hogy ez az egyetlen módja, hogy Seth bármiféle érdeklődést produkáljon irántam és a mondandóm iránt.
– Mondjam végig? Mikor hallgattál te engem végig? – horkantok, és ahogy a következő mondat elhagyja a száját, az én kezem is ökölbe szorul.
– Csak épp két kibaszott órát késtél róla! – csattanok fel olyan hévvel, hogy egy pillanatra még az étkező ajtajának mozaik üvege is beleremeg. – Itt ültem, mint egy idióta. – A hangom valamivel halkabb, de még mindig érezhető a bennem kavargó düh. – Mondd, mit tegyek, hogy végre észrevegyél? Hagyjalak el? Fogjam a gyerekeket és tűnjünk ez az életedből? Erre vágysz? – teszem fel neki a kérdéseket és én is teszek felé egy lépést. Mintha két teljesen különálló részem lenne, az egyik felem arra biztat, hogy vágjam a körmeim az arcába; a másik viszont semmit sem szeretne jobban, mint odabújni hozzá, mint egy kezes házicica. Istenem, tényleg megőrültem!
– Mondd csak, körülnéztél mostanában ebben a házban? Feltűnt, hogy a gyerekeink menekülnek, ha egy helyiségbe kerülünk? Észrevetted, hogy Evelyn kikkel tölti az idejét? És Kier? A fiad valami érthetetlen okból felnéz rád, de te ahelyett, hogy vele foglalkoznál egy ostoba perbe ölöd minden energiádat, amit úgy sem nyerhetsz meg... – mondom ki kíméletlenül, mert bár én sem kedvelem Sebastiant, ami a Simba iránti megvetésemből fakad, kétségtelen, hogy a törvények az ő oldalán állnak. A törvények viszont kijátszhatóak... Ha nem lenne ekkora szemét a drágalátos férjecském, biztosan támogatnám abban, hogy más eszközökhöz folyamodjon. Így viszont cseppet sem érdekel, hogy mit szerencsétlenkedik össze, börtönbe kerül-e vagy sem... az egész nem számít.
–...és Nuka... – csúszik ki a számon meggondolatlanul, az előbbi szemrehányásom hevében, csak az után döbbenek rá, hogy mi is hagyta el a számat. Sethre bámulok, kíváncsi vagyok, hogy számára mond-e valamit ez a név, az ő szíve is facsarodik-e, mert ha igen, ha tévedek és ő Zordon, akkor tudnia kell, hogy nem két, hanem három gyerekünk van és Nuka... ő nincs velünk, de talán épp őt hordom a szívem alatt. Ezt viszont nem sejtheti. Ma akartam elmondani, azt remélve, hogy ez majd változtat valamin, hogy ez majd ráébreszti a családunkat, hogy mi az igazán fontos, de már nem hiszem, hogy megmentheti a házasságunkat, vagy minket.

••• 431 szó ••• one crazy  •••

Seth & Letha

They pretty similar

Mekkora idióta vagyok. Igazán megtanulhattam volna már, hogy minél jobban igyekszem, minél inkább rendet akarok teremteni a káoszban, a kis családom annál nagyobb ellenállást tanúsít. Elképzelem, ahogy összegyűlnek éjjelente a konyhában, amíg én alszom és terveket szövögetnek arra, hogyan készítsenek ki. Szerencsére vagy nem, a gyerekeim két percet nem bírnak ki egymás társaságában, Seth pedig süket és vak mindenre, ami nem pénz vagy pénzzel kapcsolatos, így erre a valóságban nem sok esély van.
Csak egyetlen olyan estét akartam, ami kivételesen nem ajtócsapkodástól, bömbölő zenétől, kölyköktől, apától és anyától hangos, hanem ha kierőszakolva is, de a normális látszatát kelti. Úgy tűnik, nálunk a felfordulás a normális.
Kissé túlöltöztem a mai vitához, de én egészen az utolsó pillanatig – és kicsit még utána is – abban reménykedtem, hogy ez a mai lehet más, talán Seth is érzi, hogy eljött az ideje valami komoly beszélgetésnek és változásnak, mert kétlem, hogy boldog lenne ebben a feszült hangulatú rabságban. Nyitott vagyok. Ha azt mondja, ki kéne próbálnunk valami újat, talán azt mondom, legyen. Az sem baj, ha sehogy sem illik bele egy kertvárosi mintaanya idilli profiljába, legyen mocskos, legyen furcsa, legyen... valóságos. De Seth nem érez semmit, pláne nem azt, mikor van itt az ideje a nagy beszélgetéseknek, így megint itt vagyunk: egy vita küszöbén, amit fogcsikorgatva próbálunk lenyelni, mert nincs is energiánk hozzá, de egyikünk vérmérséklete sem kedvező, így előbb vagy utóbb valamelyikünk szúr, és akkor a másik ugrik. Úgy tűnik, én leszek az.
Azt hiszem a virágon legalább annyira meglepődöm, mint ő a felforduláson. Most kéne meghatódnom? Elfelejteni, hogy felültetett? Szálljak magamba egy szál gaztól és rebegjek hálát? Egy francot.
Nem mozdulok, hagyom, hogy álljon, mint egy hülye kezében azzal a vacakkal és remélem, legalább akkora bohócnak érzi magát, mint én. Nem kerüli el a figyelmem a keze remegése és tudom, hogy most valószínűleg nagyon igyekszik higgadt maradni, ami csak újabb adag olaj a tűzre. Most már tényleg ott tartunk, hogy veszekedni sem hajlandó velem inkább?
– Hát, ez csodás – nevetem el magam kissé rekedten, mert miközben az étkeszletet pusztítottam szitkokat ordibáltam és kissé ki van száradva a torkom. – Mondanám, hogy épp időben érkeztél, de... – tárom szét a karjaim, miközben a hangomból a maró gúny csepeg. Minden gesztusommal azt üzenem, hogy "ez a te műved, Seth, te okoztad ezt", és nem is feltétlenül a földön heverő koszra, hanem a házasságunkra, rá és magamra, a gyerekekre és minden olyan fájdalmas és rossz dologra értem, amit az ő ignoráns hozzáállása provokált ki.
És én még azt hittem, ez a férfi lehet Zordon. Az én vad, tökéletes, aljas oroszlánom, akiből csak úgy áradt az erő. A sztori egybevág, de Zordon sosem tévesztette szem elől a családját, az igazi családját, aki nem Mufasa meg a nyavalyás Simba, hanem én és a gyerekeink voltunk. Fontosak voltunk neki, mi voltunk a jövője, én a társa, de ennek a férfinak csak egy díszlet vagyok amire igazából semmi szükség, de jól néz ki, szóval megtartott és most velem takarja el azt a bazinagy lyukat a falon.

••• 492 szó ••• one crazy  •••