Mirai & Izaya

Feelings change, but memories don't!

– Majd megmutatom… Te jobban értesz hozzá, mint én. – Ingattam a fejemet jobbra és balra. Felelőtlen voltam, de csak az lebegett a szemem előtt, hogy menjen minden… indítsuk el a közös munkát. Azt nem hittem volna, hogy az aláírásommal bármit megtehet a kiadó… úgymond a beleegyezésem nélkül. Tudom, hisz aláírtam… de… ez így nem járja.
Bólogattam a többire. Izgatott voltam, hogy beszélhettem magáról a művemről… úgy igazán. Neki erről is lehetett mesélni. Őszintén. Egyáltalán nem volt bennem olyan érzés, hogy szégyellnem kellene, ami velem történt. – Köszönöm neked, hogy ilyen megértő vagy. – Mosollyal az arcomon nyújtottam a kezem felé. Megfogta és így segíteni tudtam neki felkelni a medence széléről. A büfés meghívását elfogadtam és akkor indultunk el abba az irányba.
Útközben kérdéseket dobtunk egymás felé. Megtudtam pár dolgot róla, leginkább azt, hogy milyen is a családi háttere. Jó érzés lehetett testvérekkel felnőni. Nekem ez sajnos nem adatott meg, de persze nem panaszkodom. A büfénél mindketten kikértük az ételt és mikor a fizetésre került a sor, meglepett a döntésével… a rajzért cserébe fizetni szerette volna az én rendelésemet is. Először úgy voltam vele, hogy nem feltétlen hagyom neki, elvégre a fiúnak kellene ezt megtennie, de mivel annyira akarta, így hagytam magam. – Szívesen, viszont legközelebb majd én hívlak meg. – Ebből nem engedek az biztos.
Leültünk egy padra, végül belém hasított egy kósza gondolat. Mondhatjuk úgy is, hogy az ihlet megszállt. Le akartam rajzolni… ahogyan eszik. Ezt felé is közöltem, hiába akarta vagy sem, emiatt erőszakosnak is tűnhettem, de nem tudtam visszatartani magamat. Lerajzoltam több változatban is, amit megmutattam neki. – Öhm, engem… lefotózni? – Amiért lerajzoltam ismét, ő sem volt rest és kihasználta azt, hogy neki sem hagytam döntést. A kezembe temetkeztem és egy bólintással jeleztem neki, hogy csináljon képet. – A rajzot megtarthatod. – Nyújtottam át a papírt, majd a telefonjára pillantottam és láttam, hogy mit osztott meg a világgal. – Kedves szavak! – Kicsit zavarba is hozott ezzel. – Komolyan mondtam, hogy a múzsám vagy. – A ceruzát forgattam a kezemben és úgy néztem rá. – Már az első pillanatban éreztem, hogy különleges vagy! – Vettem egy nagy levegőt. – Lennél a következő mangám főszereplője? – Senkitől sem kérdeztem meg így konkrétan, ezért is szerepelnek kitalált nevek az alkotásaimban, elvégre, ha mindenkitől engedélyt kértem volna… meglehet, hogy nem is mentek volna bele. Így ez a veszély most is fenn áll… de muszáj volt… elvégre ő megérdemli a kérdést.

Hello, stranger

Sosem szerettem beleavatkozni mások dolgaiba. Jade és Evolet közt elhúzódó kimondatlan háborúba sem folytam bele igazán, maximum próbáltam megérteni mindkét felet. De most Izaya esetében ez a szerződés… bosszantott kicsit.
- Nagyon nagy baj, hogy csak felületesen nézted át. Nem tudhatod, miféle apró betűs részt írattattak veled alá… - A számat húztam, de végül ennyiben hagytam. Magamban bíztam benne, hogyha a keze ügyébe akad a szerződés, legalább most átnézi majd rendesen, első betűtőtől az utolsóig.
Aztán ahogy tovább beszélgettünk, érzékeny témára tapintottam. Nem szándékosan. Honnan is tudhattam volna, hogy az exéről mintázta azt a karaktert? Habár Izaya nem haragudott érte, én kicsit rosszul éreztem magam miatta.
- Így könnyebb lehet neked, ha rákérdeznek… úgyhogy megértem – Megkért, hogy maradjon titok, így egyből bólintottam. – Ez csak természetes! Tőlem nem tudja meg senki – Rámosolyogtam.
Testvérekből nem volt hiányom, de neki igen. Nem akartam tovább fájdítani a szívét azzal, hogy mennyire jó, hisz tudok kikre támaszkodni, így csendben maradtam végül.
- Ragaszkodok! Köszi, hogy engeded! – Lelkes voltam, fizettem az ő szendvicsét is, aztán letelepedtünk valahova.
Nagyot nyeltem. Nem tudtam hova tenni, hogy tényleg le akar újra rajzolni, és ezúttal úgy, hogy eszek, de igazából nem is engem, hanem a sárkányt, aminek ő „lát” a lelkiszemeivel. Érdekes volt.
- Hmhmm, lássuk csak… - Elgondolkodtam, aztán eszembe jutott valami, így elővettem a mobilomat és megnyitottam a fényképezőt. – Ha lefotózhatlak és kirakhatom! – Alku pozícióban voltam, így ha belement, lefotóztam és azonnal posztoltam is az Instagram fiókomon. Végül felé fordítottam és megmutattam neki.

@mirababdragon: Találkoztam az egyik kedvenc mangakámmal!! Annyira boldog vagyok!!     A múzsája lettem... de biztos, hogy csak kedveskedésből mondta ezt! Ettől még odáig vagyok meg vissza!   @iza_iza

◉ 245 words ● for you ● note:  ◉

Mirai & Izaya

Feelings change, but memories don't!

A kiadóval kapcsolatban hasznos tanácsokkal látott el a lány. Ha nem mondta volna, akkor nem is hittem volna, hogy ért hozzá. Reklámokkal foglalkozik, így valóban a segítségemre volt. – Valójában nem is tudom… – Vakartam meg a fejemet. – Csak felületesen néztem át a szerződést. Minél előbb be akartam indítani ezt az egészet… így csak aláírtam. – Elöntött a forróság, ahogyan a szavakat mondtam neki. – Tudom… hiba volt. – Nem elég, hogy felkavaró volt a helyzet, de annak ellenére, hogy jó reklámja volt a művemnek, azért szerintem bárki más is hasonlóan reagált volna.
Tovább haladt a beszélgetés, ajánlottam neki egy másik mangát, talán érdekesnek fogja gondolni, meglátjuk. Viszont, ha tényleg elolvassa, érdeklődni fogok nála, hogy mégis hogyan tetszett neki. Vajon melyik karakter felé fogja húzni. Bárkit is kérdeztem meg ezügyben, nem volt meglepő a válasza. Amint ezen agyaltam rögtön jött is a fekete leves… már ha ezt így mondhatom. Beletrafált abba a témába, amit én nagyon is el akartam kerülni… legalábbis azt a részét, hogy bármilyen értelemben előkerüljön Shinju. Az exéről senki sem beszél szívesen, nem igaz? – Semmi gond, nem tudhattad. – Fél mosoly erejéig válaszoltam rá. Hiába mondtam, attól még zavart és bárki bármit mond… nem tettem túl magam az egészen… ezért is jöttem ide. Környezetváltozás? Áhh… dehogy. Vagy csak menekültem az konfliktus elől? Részben. Alkotói válság…? Talán? Végül az utóbbit mondtam volna neki, de aztán csak kimondtam… az igazságot. – Igazából mindenki azt tudja, hogy a barátom története… és… nem az enyém. – Nyeltem egy nagyot. – Nem vertem nagydobra. – Visszább vettem a hangomból. – Ha nem gond, maradhat titokban? – Szinte súgtam neki. A többi válaszára csak legyintettem egy kicsit. Nem neveztem nevén egyik karakteremet sem, szóval maximum a jelleméből vagy a stílusából jöhetett rá bárki, hogy kiről van mintázva. Ahhoz pedig ismernie kell engem, a szerzőt is. Így valamelyest védve van a mangám.
Amíg a büfé felé haladtunk egymásról kérdezősködtünk… óvatosan érdeklődtem felőle. Nem akartam azt éreztetni vele, hogy mindent is akarok tudni róla. Szépen lassan dobáltam felé a kérdéseket. – Örültem volna én is egy testvérnek… de nekem ezt szánta a sors. Egyedül. – Bólintottam leginkább magamnak, jobb is volt így… csak nekem kellett átélnem a szörnyűségeket...
A szendvics választás nem volt könnyű… sokáig néztem a kínálatot, majd ahogy Mira kiválasztotta az övét, utána már könnyebb lett… nem akartam, hogy miattam álljunk még ott perceket. – Ha ennyire ragaszkodsz hozzá… – Ahogy láttam rajta, hogy örült, mert meghívhatott, képtelen voltam megfosztani tőle a lehetőséget. Hagytam és jól is tettem. – Sárkány alakban… igen. – A rajzos megnyilvánulásomra csak ezt tudtam reagálni. Valóban furcsán hatott, hogy csak úgy megkérdeztem tőle, de az ihlet ellen nem tudtam tenni. – Igen… ennyire. – Néztem rá és a szendvicsemre. Elkezdtem falatozni és belemerültem volna a sonkás finomságba, amikor letettem a térdemre. Ismét felé fordítottam a tekintetemet. – Szabad? – Vettem elő a füzetet és a ceruzát mutatva felé, hogy elkezdeném, ha neki is oké. – Csak egy kis ártatlan firkantás lesz. – Nem akartam erőszakosnak tűnni, de a fantáziámnak teret kellett engednem. – Bocsánat, de… ezt muszáj. – Megfigyeltem, ahogyan beleharap az ételbe és ezek alapján kezdtem bele… lényegében a munkámba. Több féle verziót is megelevenítettem… kezdve az aranyos chibi jellegű alakzattal, de volt köztük vicces is, ahogyan a sárkány összemaszatolva falta be a szendvicset… és ott volt még az előkelő, mintha egy étteremben ült volna, kést és villát használva. – Még egyszer bocsánat. Mit szólsz? – Fordítottam felé a lapot. Az arckifejezésére koncentráltam leginkább.

Hello, stranger

Ahogy kimondta, hogy nem is tudott arról, miszerint felrakták az internetre a friss mangáját, megdöbbentett. Így már érthető volt a reakciója, az, hogy nem feltétlen örült az egésznek. Elhúztam a számat.
- Sajnálom. Ezt a kiadód nem feltétlen tehetné meg, bár attól függ, a szerződésben mi áll. Ha az, hogyha elkészül egy mangád, máris publikálhatják… akkor viszont semmit nem tehetsz. De mindenképp járj utána, ha úgy érzed, nem szabadott volna még semminek sem kikerülnie – Nem akartam okoskodni, csak tisztában voltam a dolgokkal. A szerzői jog elsősorban az övé kellett, hogy legyen, másodsorban volt a kiadóé. De tényleg a szerződés döntött mindenről. Az abban foglaltak.
Érdeklődve hallgattam, ahogy a Chizuról mesélt. Tetszett, ahogy beleélte magát és felkeltette a kíváncsiságomat is, viszont nem akartam letörni, mert azért a Shinjiro no Kokoro izgalmasabbnak hatott azzal a rókadémon vonallal.
- Mindenképp elolvasom majd! – Mosolyogtam, aztán tovább haladt a téma és főként arról beszéltünk, honnan meríti az ihletet. Mindenkinek megvolt az ihletforrása, én így láttam. Meglepődtem viszont az övén, na nem azért, mert én nem merítettem volna még a saját életemből ötletet, vagy ihletet, de azért na.
- Uuuh, ne haragudj, akkor ebbe most nagyon belekérdeztem, igaz? Sajnálom – Szabadkoztam, még fejet is hajtottam, bocsánatom jeléül, majd lassan néztem rá újra. – Ez… bátor dolog tőled. Az, hogy így ország-világ elé tárod a történeted, még akkor is, ha fantasy köntösbe bújtatod – Elgondolkodtam. – Meg azért is, mert így a volt barátnőd is könnyen magára tud ismerni… ha a kezébe veszi a mangád – Elhúztam a számat. Ebből mondjuk még akadhatott gondja, elvégre gondolom, nem kért engedélyt a lánytól ahhoz, hogy papírra vesse a történetüket. Ez picit megint a szerzői jogkör volt, de ezt nem mertem mondani neki. De őt tényleg sajnáltam. És nem értettem, hogy valaki hogy lehet képes eldobni őt. Nem ismertem még igazából semennyire sem Izayát, de kedves volt és tehetséges, nem tudtam elképzelni, mi rossz lehetne benne.
- Én nem tudnám elképzelni magam testvérek nélkül… szükségem van rájuk, egyedül nagyon furcsa lenne – Magyaráztam merengve, miután ő közölte, hogy egyke.
A büfénél végül sorra jutottunk és ki is kértem a tojásos szendvicsemet, aztán megvártam, hogy Izaya is rendeljen. Ragaszkodtam ahhoz, hogy én álljam.
- Igen! Meg szeretném hálálni neked… - Mosolyogtam zavartan rá, de láttam, hogy ő is kissé zavart. Miután megkaptuk a szendvicseket, követtem őt a padhoz. Kicsomagoltam a szendvicset és ekkor tett fel egy elég furcsa kérdést. Pislogtam rá néhányat, majd felkuncogtam.
- Ez elég furcsa lenne… de várj, sárkányként rajzolnál le? – Vagy ezúttal hogyan ihlettem meg? Nagyot nyeltem, a zavarom viszont nem akart elillanni. Nem is értettem hirtelen a dolgot. – Tényleg ennyire megihlettelek? – Kérdeztem némi töprengés után, teljesen a fiú felé fordulva. A szendviccsel egyelőre nem is törődtem, pedig már ott volt kibontott állapotában a kezeim közt.

◉ 453 words ● for you ● note:  ◉

Mirai & Izaya

Feelings change, but memories don't!

Sok érzelem kavargott bennem és közrejátszott Mirai jelenléte és persze az is, amint megláttam a démonom képét a telefonján. Legszívesebben elfutottam volna… és ott hagytam volna egyedül. Azonban nem tehettem meg, mit szólt volna? Őrültnek titulált volna? Vagy csak szimplán egy klinikai esetnek, hogy egy kép elijeszt? Szóval a jó és kellemes érzést hamar felváltotta a düh és szorongó állapot… – A tudtom nélkül kerültek ki a képek… – Nem tartottam tovább magamban… és inkább ebbe az irányba tereltem a dolgot, minthogy azon kapjam magam… belemegyünk mélyen a témába. A mondandójára figyeltem fel, meg is lepett, hogy mi a foglalkozása, biztos vagyok benne, ha ő reklámozná a műveimet, sokkal több emberhez eljuthatna… ilyen értelemben nem lenne gondom. Persze, egy ilyen kérdéssel így hirtelen nem lehet csak úgy előállni…
Tovább haladt a beszélgetés, majd a kedvenc alkotásomra volt kíváncsi, nem mondom nehéz kérdés volt, főleg azért mert ezen konkrétan nem gondolkodtam még el. Egy kis idő után mondtam ki azonban a Sajt című mangát. – Érdemes lesz majd belekukkantani. – Mosolyogtam rá. – Meglehetősen könnyed, humoros és rengeteg csavar van benne. Megvan benne az a báj, hogy az olvasó nem feltétlen fog rögtön dönteni, hogy melyik karakter oldalára áll. A Nyúl vagy a Róka a szimpatikusabb? És talán pont emiatt emelkedik ki a központi elem az egész mangából, a sajt. Mégis mi köze eme két állatnak ahhoz az ételhez. Ez a nagy kérdés. – Fejtettem ki neki egy picit részletesebben a művet, hátha ezzel még jobban felkeltem az érdeklődését.
Folytattam a beszélgetést és kitértem arra, hogy mi is az, ami által inspirálódok… de talán ezt nem kellett volna. Hiba volt beszélnem a fő titkomról… mármint ahogyan készítem a könyveket. – A barátom… – Nyeltem egy nagyot és elharaptam a végét… hazugság lett volna, ha kimondtam volna… amit a világnak is hajtogatok… egy barátom történetét dolgoztam fel. – Valójában még senkinek sem mondtam el… az exemről mintáztam. – Látszódott a fejemen, hogy nem egy kellemes témába léptünk bele, és pont ezt akartam elkerülni, aztán… valamiért mégis kimondtam. – Minden, ami megtörtént a főhőssel… azokon én estem át. – Zavarban voltam egy kicsit, nem beszéltem ténylegesen senkinek ezekről… hiszen senki sem állt olyan közel hozzám, hogy megtehettem volna. Mirai más volt… tudom… megmagyarázhatatlan is volt ez az egész… de mégis… vele könnyű volt beszélni.
A rossz hangulatomból a meséje - magáról a városról -, illetve… a hasam morgása zökkentett vissza. Jelzés értékű volt, ráadásul konkrétan nem éreztem, hogy ténylegesen éhes lennék. – Valami… szendvicset. – Mondtam ki. Kínos volt a szituáció, persze mellette azért vicces is… kicsit. Felsegítettem a medencétől és elindultunk. Ha már éhség, akkor vele kapcsolatban is éhes voltam, többre vágytam… ezért is érdeklődtem az irányába. – Azt már nevezem! – Meglepetten válaszoltam, amint megtudtam, hogy mennyi testvére is van. – Én… egyke vagyok. – Sóhajtottam. Vágytam rá, hogy legyenek testvéreim, de ilyen szülők mellett… csoda, hogy engem egyáltalán vállaltak. Ma már olyan mintha nem is lenne családom… apám halála után anyámmal eltávolodtunk egymástól, így senkim sem maradt.
A büféhez érve szendvicset kért a lány… én is azt a részleget bámultam. – Hmmm, melyik is legyen. – A szalámis meg a sonkás szendvics között vacilláltam… nem tudtam egyhamar dönteni. – Legyen a sonkás. – Mutattam rá miközben kimondtam a szavakat. A pénztárcámat vettem volna elő, de Mirai kérdése megállított a mozdulatban. – Hogy a rajzért? – Nem is válaszoltam neki, csak mosolyogtam rá. Zavarba hozott. Aranyos gesztus volt tőle. – Igen. – Válaszoltam, majd ahogy megkaptuk az ételt a közeli padhoz indultam. Néztem őt és megvártam, míg követ és csak azután ültem le, ha odaért ő is. – Lehet furcsának fog tűnni. – Kezdtem bele. – De… nem zavar, ha lerajzollak… – Nyeltem egyet. – Miközben… eszel? – Vártam a reakciójára, addig nem is nyúltam a zsebemben lévő jegyzetfüzetért.

Hello, stranger

Értőn bólintottam, majd kicsit közelebb hajoltam hozzá, mint aki nem hallja őt eléggé – pedig csak éreztetni akartam, hogy még jobban figyelek rá, mint eddig.
- Igen, ha valakinek jó a marketingese, az csak nyerhet – Elmerengtem egy pillanatra, leginkább azon, hogy magamról mennyit illik vagy lehet beszélnem, de végül egy gondolatot nem bírtam magamban tartani. – Tulajdonképpen én ezzel foglalkozom. A reklámanyagokkal online felületen vagy épp a valóságban – Magyaráztam, de nem akartam ennél jobban belemászni, hisz nem ez volt a lényeg.
És amúgy is láttam rajta, hogy valami nincs rendben, azonban nem mondta el, mi a baj. Persze, érthető volt, hogy egy idegennek nem tárulkozik ki, csak átugorja diplomatikusan a témát.
- Chizu? – Visszakérdeztem kíváncsian, merengve, majd megráztam a fejemet gyengén. – Ebbe még nem futottam bele, de mindenképp elolvasom majd – Rámosolyogtam. Aztán hallva, hogy az életből merít, halkan felkuncogtam. Illetve nem is ezen a részén, hanem azon, hogy minden karakter egy embert jellemez.
- Meg sem kérdezem, hogy a gonosz karaktereket, például azt a rókadémont kiről mintáztad… - Mosolyogtam, de végül nagyot nyeltem és vállat vontam. – De az is érdekes kérdés, hogy a jó karakterek kik lehetnek… ha jobban ismernélek, vagyis egyáltalán ismernélek, talán rá is tudnék jönni… igaz? – Kérdeztem kíváncsian.
Az alkotói válságára nem tudtam azt mondani, hogy megértem és látom, hisz akkor nem rajzolt volna most sem semmit. Viszont tetszett a durcás kisgyermek arca, egy pillanatra zavarba is jöttem tőle. Aranyos volt. Nem tudom, miért, de hosszasan kezdtem beszélni arról, miért szeretek itt élni.
- Ühhüm – A visszakérdezésre csupán ennyit reagáltam. Kíváncsian figyeltem aztán, hogy ő mit felel, és kinevettem. – Jól van és mit ennél? – Érdeklődve néztem fel rá, majd a kezére. Csak pislogtam rá és éreztem, hogy elönt a zavar, de erőt vettem magamon és megfogtam a kezét. Felhúztam magam állásba, amennyiben segített és utána rögtön elengedtem őt.
- Köszönöm szépen – Aprót biccentettem is felé, majd elindultam mellette, miután magamhoz vettem a pénztárcámat. A földet kezdtem figyelni, majd visszapillantottam arra a helyre, ahol ültünk és a cuccaink egy részére.
- Ó, nem is egy… öten vagyunk testvérek – Mosolyogva néztem rá. - Két bátyám, egy nővérem és egy húgom van. – A földre néztem ismét. – Lehet, sokan vagyunk, de így legalább azt is tudjuk, hogy történjék bármi, sosem maradunk teljesen magunkra. A családi kötelék szent – Habár nem mondható ki általánosságban, hogy minden család tökéletes. Sőt, semelyik sem az.
Amint elértük az uszoda büféjét, szemezni kezdtem a kínálattal, annak ellenére is, hogy még voltak előttünk a sorban.
- Én lehet egy tojásos szendvicset fogok kérni… - Motyogtam magam elé, nem is feltétlen a fiúnak. Azonban ránéztem végül. – Te? Mit találtál már valami kedvedrevalót? Meghívhatlak? A rajzért cserébe – Mosolyogtam, hátha azzal meghatom.

◉ 439 words ● for you ● note:  ◉

Mirai & Izaya

Feelings change, but memories don't!

Mosolyogva néztem rá és csak bólogattam arra a kijelentésére, hogy látni szeretné színesben a rajzomat. Mindenképp elkészítem elvégre ő ihlette a karaktert, így ez nem is kérdés, hogy láthatja. Akár magát a folyamatot is… megmutathatom neki, bár… az azért még korai lenne… legalábbis gondolom. – Az egész életemet ennek szenteltem, így nem nehéz erről beszélni. – Egy kisebb nevetést adtam ki magamból, majd a telefonjára kukkantottam, amint azt az online felületet mutatta meg. A döbbenet az arcomra is kiült… nem tudtam leplezni. – Fogjuk rá… – Fejrázással kísértem a szavaimat. – Jó a marketingje a művemnek és ez számít. Legalább így láthattad, olvashattad a Démonos történetet. – Sóhajtottam, próbáltam elfogadni a tényt, hogy a kiadó önhatalmúan döntött és feltöltötte a netre a képanyagokat vagy… mit tudom én még, hogy mit. Azért erről tényleg informálhatott volna, mert ezzel így szembesülni nem volt kellemes. – Nem erről van szó. – Válaszoltam sejtelmesen, hiszen minden mangát szeretek, amit készítettem, csak ez az alkotás… az exemről szól és rólam… túlságosan is személyes. – Szeretem… viszont mellette még a Chīzu mangát mondanám. – Töprengek alapból magán a kérdésen és ezzel el is terelődik a gondolatom a kiadóról. – Ez tipikusan a Nyúl és a Róka esete… ahogyan egy sajtot próbálnak megszerezni. – Bólogattam ismételten, majd abbahagytam és az egyik szemöldökömet is megemeltem. – Hmm, nehéz kérdés. – Vagy igazából nem is annyira nehéz. – Mondhatnám, hogy titok… de egyszerű a válasz. – Kifújtam a levegőt és úgy folytattam. – Az életből merítek. Minden egyes karakter egy adott embert jelképez, akikkel életem során találkoztam. A történetet nehéz volt kitalálni, azonban a legtöbb esetben a helyzet adta hozzá a lehetőséget. – Néztem rá a legfrissebb rajzomra és a lányra, ezzel jelezve felé, a mostani helyzetet.
Felnevettem, nem hazudtam, persze az csak részben volt igaz… nem csak amiatt jöttem a városba, hanem Shinju miatt is. – Komolyan mondom. – Durcás kisgyerek arcot vágtam és félre is néztem egy pillanatra, végül amint elkezdett mesélni a városról, hirtelen váltottam át érdeklődő pillantásba. Nem akartam közbevágni, így nem is tettem még akkor sem, ha bármi gondolatom támadt is volna. – Elhiszem. Engem is feltölt, ha kellő inspirációval fogok a rajzolásba. – Tettem hozzá a mondandójához. – Ó, valóban? – Fordítottam a fejemet az Uszoda nevét tartalmazó dombormű irányába. Meg akartam mindenképp jegyezni, hiszen ha sokat jár ide, akkor lesz még alkalmam itt elcsípni. – Nem… vagyok… – Válaszoltam volna neki, de a hasam egyértelműen tiltakozott, és tudtunkra adta, hogy vannak követelései. – Oké, ez a morgás nem arról árulkodott. – A fejemet vakartam meg miközben a kezemet nyújtottam felé, hogy felsegítsem a medence széléről. Ha elfogadta, akkor indultunk csak el a büfé felé.
Meg akartam ismerni, de persze mindent csak sorjában… elvégre nem támadhattam le csak úgy. Még nem tartottunk ott… legalábbis kapcsolati szinten… ráadásul hiába kedves, ahogy említette is, azért az ajtókat nem nyithatom ki csak úgy akárkinek. – Mondtad, hogy van egy bátyád… – Kezdtem is bele a kérdezősködésbe. – Vannak még testvéreid? – Érdeklődve figyeltem, ahogyan haladtunk előre.

Hello, stranger

Nem akartam stresszelni őt a lelkesedésemmel és csodálatommal, sejtettem, hogy minden sarkon talál egy hasonló rajongót, mint én – de nem tudtam levakarni magamról a mosolyt és képtelen voltam hamar elengedni őt. Mármint, képletesen, hisz fizikálisan hozzá sem értem.
A visszakérdezésre bólintottam és kíváncsian vártam, melyik színt találja meg. Világoskék. Ahogy ezt kimondta, merengve vizslattam a rajzot, elképzelve, hogy a sárkány, akit most szürke színvilágban látok, felveszi a világoskék formát. Egy pillanatra, mintha ismerős lett volna, de aztán csak elmosolyodtam.
- Fantasztikus! Egyszer majd remélem, láthatom színesben – Pillantottam Izayára csillogó szemekkel. Csodáltam őt, a tehetségét. És egyébiránt a kedvességét is. Ahogy a nevet is kitalálta, ismét lelkesen mosolyogtam. – Imádom! Mármint… bocsánat, túl lelkes vagyok, de most először beszélek egy mangakával és tetszik, ahogyan beszélsz ezekről… - Ennél jobban nem tudtam megmagyarázni.
Megmutattam neki az oldalt, azt, ahol a Shinjiro no Kokoro-t láttam. Figyeltem a reakcióját és furcsa volt, mintha… nem is tudom.
- Minden rendben? – Rákérdeztem inkább. Látszott rajta, hogy valami nem stimmel, de nem tudtam, mi. – Nem a kedvenc műved? – Érdeklődtem egy fokkal halkabban. – Tényleg, ha már ez felmerült… melyik mangádra vagy a legbüszkébb? Honnan meríted az ötleteket? – Kérdésekkel bombáztam újra.
És még több kérdéssel, amikre válaszokat is kaptam.
- Alkotói válság? Nem úgy tűnik – Gondoltam itt az előbbi sárkányos skiccre. – De ha engem kérdezel, jó helyre jöttél. Bár a legtöbben azt mondják, én eleve egy pozitív személyiség vagyok, de szerintem Fata Morgana csodálatos hely, még akkor is, ha… csak ezt a városrészt ismerem. Bloomcrown egy olyan hely, ahol örökké tavasz van. Cseresznyevirágok hullatják a szirmaikat, mindenhol virág illat… én szeretem. Feltölt – Ahogy meséltem, lehunytam a szemeimet is mosolyogva, aztán a végén felnéztem rá. – Sokat járok ide. A bátyám itt dolgozik, szóval meglátogatom, őt olykor – Vállat vontam, aztán elgondolkodtam. – Nem vagy éhes? Én mindig megéhezem úszás közben… - Mosolyogtam, remélve, elfogadja az ajánlatomat és abban is bíztam, hogy többet megtudhatok róla.

◉ 311 words ● for you ● note:  ◉

Mirai & Izaya

Feelings change, but memories don't!

Meglepően jól fogadta magát azt, hogy megszólítottam, sőt a rajzomnak is valamilyen szinten örült. Láttam a csodálkozását, viszont az átfordult talán mondhatom azt, hogy csodálatba? Elmagyaráztam neki, hogy miért pont sárkányt rajzoltam, igazából tényleg csak egy skicc volt, és sokkal részletesebb lesz majd a rendes verzió, de hirtelen neki tökéletes volt. – Hogy milyen színűnek? – Kérdeztem vissza a kérdésére, azonban válasszal is szolgáltam. – Lássuk csak… kék… – Gondolkodtam el rajta, majd a vízre illetve rá néztem. – Pontosítok… világoskék. – Valahogy adta magát, hogy ezt a választ adjam neki. Természetesnek tűnt az egész… főleg az, hogy ő a kék sárkány… az én sárkányom. Elmerengtem volna kicsit, de nem hagyta mivel a rajzom nevével kapcsolatosan tett fel kérdést. Ha jobban belegondolok, nem tudom. Ilyenkor mindig egy hosszú procedúra jön. Jobban megélesítem a főbb vonalakat, mélységet adok a rajzomnak és ha ezzel megvagyok, akkor jönnek csak a színek. Persze, ha a kiadó megköveteli a színes mangát. Imádok a színekkel kísérletezni, pont ezért jobban preferálom, mint a fekete fehér kiadásokat. – Szóval egy név? Hmm… – Újfent elgondolkodtam a dolgon. Ez mindig a végére marad, először legyenek meg a karakterek, utána jöhet a sztori és a nevek. Ennyire előre még sosem terveztem meg semmit. Ráadásul ez a rajz egy ihletből jött, még a színt is a helyzet hozta. – Talán… Datu? – Ez tényleg csak ötlet volt, majd elválik mi is lesz a végleges verzióban.
A kérdéseire válaszolva elég jól haladt a beszélgetésünk, a közös perceink, már szinte tökéletes volt az egész, amikor a másik művemre kérdezett rá. Meglepett a dolog… csak nem arról lenne szó… és amint kimondta a címet, egy picit elöntött a rosszullét. Nem a jó emlékeket idézi az a manga… de persze nem hibáztattam, ő erről semmit sem tudott. A telefonját vettem a kezembe, már ha megengedte. – Igen… ez a Shinjiro no Kokoro. – Sóhajtva adtam vissza az eszközt a lánynak. A rókadémon volt a képernyőn… vajon mégis, hogy kerülhetett a világhálóra? Lehet, hogy a kiadó műve… értem én, hogy kell a reklám… de miért pont erről kell… van más mangám is.
Megráztam a fejem és a szavaira koncentráltam inkább. – Nem nagy titok. Igazából egy hónapja költöztem ide. Ilyen értelemben még azt lehet mondani, hogy új vagyok? – Nevettem fel egy kicsit. – Bocsánat, béna vicc volt. – A torkomat köszörültem meg. – Alkotói válság miatt jöttem ebbe… a városba. – Nagyra nyitott szemekkel néztem rá… magam sem tudom miért nyíltam meg neki, de valamiért ezt váltotta ki belőlem. – És veled mi a helyzet? Sokat vagy itt? Szeretsz úszni? – Dobtam vissza a labdát. Érdeklődtem, hiszen a múzsámról a lehető legtöbbet szerettem volna megtudni.

Hello, stranger

Volt valami a kisugárzásában. Valami olyan, ami igazán tetszett: mintha hasonlított volna rám a nyitottsága kapcsán. De meglehet, hogy csak én láttam bele mindezt. Mindenesetre az első benyomás csillagos ötös volt és kételkedtem benne, hogy idővel rontana a kezdeti képen önmagáról. Mosolyogtam. Igazából zavarba is jöttem kicsit, mikor a nevemet dicsérte.
- Köszönöm, kedves vagy – Motyogtam, ugyanolyan mosollyal, mint eddig. A rajz csodálatos volt, habár nem értettem, hogyan ihlethettem meg pont én egy sárkányos rajzra. De aztán kifejtette, hogy miért. Meglepve néztem rá, majd oldalra döntöttem a fejem. Röviden felnevettem.
- Már pont kérdezni akartam, hogy a sárkányok mióta úsznak… a legtöbb inkább repül a levegőben – Ingattam a fejem, majd elképzeltem, hogy ez a sárkány a rajzon úszik. – Milyen színűnek tervezed őt? – Azt már nem mertem megkérdezni, hogy el is nevezi-e a lerajzolt karaktert. Illetve először nem akartam, de hamar rájöttem, hogy mivel ő alapból képregényeket rajzol, így miért is ne kérdezhetném meg? Biztos, hogy nem nézne rám furán miatta. – Lesz neve is? – Kérdőn, még nagyobb mosollyal néztem hol rá, hol pedig a rajzra.
- Igen, legalábbis szerintem a te műved… mindjárt mondom, melyik oldal – A telefonomat kezdtem keresni, amit meg is találtam a cuccaim között, így feloldottam a képernyőzárat és megnyitottam a netet. Hamar meg is találtam az oldalt, így felé fordítottam. – Ez a Shinjiro no Kokoro-ból van, nem? – Érdeklődtem, miközben nagy szemekkel figyeltem őt, szinte áhítattal. Egy valódi mangaka, el sem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom őt. Megtiszteltetés volt, hogy akár csak hozzám szólt… de rajzolt is nekem. Elképesztő! – És minek köszönhetjük, hogy pont ebbe a városba jöttél kikapcsolódni? Már ha nem veszed tolakodásnak a kérdést… szólj rám, ha túl sokat fecsegek – Szabadkoztam azonnal.

◉ 279 words ● Sisu Swims ● note:  ◉

Mirai & Izaya

Feelings change, but memories don't!

Az előbbi fröcskölő ugrását elfelejtettem, legalábbis olyan volt, mintha meg sem történt volna. Csak a rajzra tudtam koncentrálni és persze rá… a múzsámra. Nem gondoltam volna, hogy itt, ezen a helyen találok rá egy olyan személyre, aki megihlet. A skiccet hamar befejeztem és mielőtt odamentem hozzá, még alaposan szemügyre vettem. Egy kék sárkányt rajzoltam le. Sosem kérdeztem meg magamtól, hogy egyes emberekről miért pont az adott állatot, vagy éppen szimbólumot vetettem papírra. De talán pont ez a varázsa az egésznek. Ettől lesz különleges a történet. Ezért is szeretem ezt a szakmát. A rajzaimon keresztül kommunikálok a nagyvilággal.
Amint a medence szélére ült ki, azzal a lendülettel indultam meg felé a művemmel. Egy köszönés erejéig még betartottam az etikettet… de természetesen maga a bemutatkozás elmaradt. Túlságosan lefoglalt a tény, hogy ilyen közel voltam hozzá… illetve a rajzom is, így csak utólag árultam el, hogy ki vagyok valójában. – Igen meg! – Nyújtottam át a papírt. – Szép neved van! – Miután elárulta a nevét, csak ennyit tudtam válaszolni rá. Amennyire örült nekem, vagy éppen a művemnek, annyira nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Tetszett, hogy ennyire szépnek találta az alkotásomat. – Köszönöm! Azért sárkány, mert olyan kecsesen mozogtál a vízben, mint ahogyan a sárkány úszik a levegőben! – Béna hasonlat, de… valamilyen szinten mondhatjuk így is, bár az igazat megvallva a sárkány csak úgy kipattant a fejemből.
Ahogy hallgattam tovább a mondandóját, a netes megemlítés után egy kicsit meglepetten figyeltem őt. Hogy fent lennének a rajzaim valamelyik oldalon? Talán a kiadóm tette volna fel? Mert én magamtól biztosan nem csináltam volna hasonlót… Hmmm. – Van fent valahol? És melyik történetből láttál részletet, ha szabad tudnom? – Érdeklődve kérdeztem vissza, hogy megtudjam vajon melyik is lesz az… talán pont a Shinjuval kapcsolatos részlet? Ha igen, akkor tuti, hogy a kiadóm rakott fel pár képet. Mivel Mirai is jól reagált az egészre, és ha tényleg ez történt, akkor majd egyszer meg kell köszönnöm Joe-nak. A hírnév így kezdődhet el.

Hello, stranger

A víz, mintha csak a részem lett volna. Vonzott és eggyé akartam válni vele újra meg újra. De az utóbbi időben nem sok alkalmam volt rá az új munkám miatt. De most úgy döntöttem, kiélvezem a szabadnapokat. Az utóbbi napokban többször is megfordultam az uszodában és ez most sem volt másképp. Lepakoltam a cuccaimat az egyik padra, majd már indultam is a medencéhez. Talán illett volna körbenéznem, vagy előre elnézést kérnem, ha lefröcskölök valakit, de nem tettem. Egyszerűen elrugaszkodtam az ugródeszkáról, amire felléptem és már ugrottam is, a tőlem már megszokott, kecses mozdulattal. A csobbanás többeket is elért, de én ebből még semmit sem érzékeltem, mert a víz alatt voltam. Lassan nyitottam ki a szemem, majd kezdtem el úszni, hogy néhány méterrel odébb bukkanjak fel. Mosolyogtam. A vízben otthon éreztem magam és kicsit elgondolkodtam, miért nem itt dolgozok, ahelyett, hogy a reklám szakmát erőltetem, amivel így is sok a gond. Tekintve persze a konkurens céget. Még mindig nem értettem, Evolet miért jött el hozzám. Azaz, hogyan mert eljönni?
Kimásztam végül a medence szélére, de a lábam továbbra is belelógott a vízbe. Élveztem azt a kellemes hideget, ami körbeölelte a lábam. Épp azon gondolkoztam, hogy szereznem kéne valami italt a büféből, mikor megjelent mellettem valaki. Azaz kérdés nélkül leült mellém, én pedig nagy, kerek szemekkel pislogtam rá. Sosem láttam.
- Szia! – Köszöntem egyből vissza, majd oldalra döntöttem a fejem. Nem értettem, mit akar tőlem egy idegen, ugyanakkor el sem zárkóztam előle, hiszen az nem is én lettem volna. Szerettem új embereket megismerni, érdeklődtem mások iránt, így iránta is. Ledöbbentem. – Hogy tessék? Megihlettelek? Mármint…? – Szaporán pislogtam, aztán néztem a kezére, amiben meg is láttam egy papírt, így kíváncsian visszapillantottam rá. Újabb döbbenet következett. – Várj, mangaka?! Úristen! – Talán a múlt hónapban futottam bele neten egy mangába és a név ismerős volt. Serizawa Izaya. Talán tőle láthattam azt a fejezetet, ami felkerült az egyik online portálra? – Én Baba Mirai vagyok – Mutatkoztam be sietősen, majd ha engedte, átvettem tőle a rajzot. Az a sárkány, ami visszanézett rám a papírról, meseszép volt. – Ez gyönyörű! – Végigsimítottam volna az egyik vonalon, ha nem csurom vizes a kezem, így viszont csak gyönyörködtem a rajzban. A sárkányban. – És miért pont sárkány? – Néztem rá mosolyogva. Kíváncsi voltam, mi alapján döntötte ezt el. – Egyébként, az lehetséges, hogy neten fent vannak rajzaid? Ismerős a neved és szerintem láttam tőled az egyik történetedből részletet… talán. – Tettem hozzá bizonytalanul, nagyot nyelve. Éreztem, hogy a szívem hevesebben ver a kelleténél. Izgatott voltam, hogy egy valódi híresség talált meg és ihlettem meg. El sem hittem!

◉ 418 words ● Sisu Swims ● note:  ◉