Néha igazán elgondolkozom, hogy valahogy rá kellene vennem Esmeralda-t, hogy egyszerre osszon be engem mindig Dudou-val, hogy az ilyen helyzetek elkerülhetőek legyenek. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szívesen tenné meg, hiszen van, hogy elbeszéljük az időt, ami nem olyan meglepő, hiszen jóban vagyunk. Ennek köszönhetően azonban a munkamorál nem olyan tökéletes, mint lehetne. Szóval megértem, hogy nem kifejezetten enged minket állandóan egy időszakban dolgozni, de ugyanakkor azért Damien-nel sem rossz a kapcsolatom és azért vele is el tudunk szórakozni. Bár tény, hogy vele leginkább akkor, amikor üresebb a hely. Dudou-val sokszor fel se tűnik, hogy napközben besétál valaki. Emiatt pedig a múltkor más kis híján megütöttük a bokánkat, amiért igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy ezt utólagosan korrigáljam és ne kelljen félnem attól, hogy elveszítem majd a munkámat. Nem olyan egyszerű új lehetőséget találni, mint azt gondolná az ember.
- Jól van, ha biztos nincs semmi tennivalód én szívesen látlak. - Nem szeretném kirugdosni az ajtón, hiszen ez egyáltalán nem volt a szándékom. Csak kicsit érthetetlen a számomra, hogy mégis miért akarná velem tölteni az idejét. Talán Verta miatt figyel ennyire rám vagy Dudou. Hiszen azért mi nem beszéltünk még annyit, hogy úgy igazán barátoknak nevezhessünk magunkat. Sokkal inkább csak egy üres címke az egész, mert nem mertem a közelébe férkőzni túlzottan hiszen így is összekuszálja sokszor a szívverésem. Ehhez még igazán közel sem kell lennem hozzá fizikailag avagy máshogy.
- Nincs semmi csak valamiért meglepett, hogy velem akarsz inni.. Ha jól értem, akkor kettesben? - Nem tudom, hogy idehívja-e közben Dudou-t vagy Verta-t attól függően, hogy ráérnek-e és akkor inkább egy csoportos kis iszogatás lesz belőle, mint csak mi ketten. Az lenne a megszokott nem? Nem hiszem, hogy úgy igazán valaha is töltöttünk volna időt kettesben. Azt hiszem, hogy meg fogok örülni. Nem hiszem, tudom. Túl sokat fogok beleképzelni a helyzetbe és ezzel megásom majd a saját kis síromat.   

Általában segítek ahol tudok. Na jó, túlzásba se kell vinni, nem azt mondom, hogy bárhol, bárkinek és bármiben - legalábbis nem mindig -, de ha a hozzám közel álló személyekről van szó, akkor igenis bárhol és bármiben. Mert hát erre valók a barátok, vagy mi a szösz. Persze igyekszem nem ráerőltetni magam az emberekre - abból semmi jó nem származik. Nálam egészen biztosan nem. Azt viszont nem tudom hova tenni, hogy segítettem leszerelni azt a pasast, erre Tae most mindenáron arról próbál meggyőzni, hogy nekem biztosan otthon van dolgom, és hogy várnak. Hát... ha így is van, én nem tudok róla, az egyszer biztos.
- Ha nem szeretnéd, hogy miattad legyen bajom, akkor ne beszélj ilyeneket... akkor lesz miattad bajom, ha itthagylak, és elvisz az aggodalom, mert nem tudom melyik idióta próbálkozott be megint. Szóval ne aggódj... ha az egészségem a lényeg, akkor meg aztán pláne nem megyek sehova, és te is láthatod, hogy rendben vagyok.
Hangomból egyszerre érezheti a szórakozottságot és az aggodalmat. Tényleg nem szeretném, ha baja esne, és ha ennek az az ára, hogy itt maradok amíg le nem jár a műszakja és haza nem indul, akkor ezt teszem. Mégis mi a baj ezzel? Szerintem semmi... mondjuk lehet, hogy mások másként ítélnék meg a helyzetet, de az már legyen az ő bajuk.
A visszakozás hallatán halványan elmosolyodom. Tudom, vagy legalábbis van egy olyan sejtésem, hogy nem azért adná az italt, mert segítettem az előbb, de akkor is. A meghökkent arckifejezését látva és a hangjából kicsendülő értetlenkedés hallatán eleresztek egy halk nevetést. Nem szeretném megbántani, de kicsit olyan, mintha megbántanám azzal, hogy igyunk meg együtt valamit.
- Igen, veled! Miért, talán valami más programod van... valaki mással?
Tekintetem kíváncsian fürkészi Tae arcát, bár valószínűleg csak akkor nyugszom meg, ha ő maga mondja ki a nemleges választ. Mondjuk nem tudom, miért idegeskednék ilyesmin, amikor semmi nincs köztünk, csak barátok vagyunk... és valószínűleg nem egy olyan mellett szeretne kikötni, mint én. Akár csak átmenetileg is... bár a sors kifürkészhetetlen, és sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

Hálás voltam a segítségéért ugyanakkor nem kívántam a terhére lenni egy pillanatig sem. Amennyiben távoznia kellett és tényleg máshol volt dolga nekem aztán tényleg eszem ágában nem volt megállítani. Láthatóan azonban félreértette a szavaimat, ami miatt egy kicsit bűntudatom volt, hiszen nem akartam, hogy úgy érezze, hogy teher lenne a számomra vagy azt szeretném, ha elmenne. Tény, hogy nagyon sokszor zavarba hoz a közelsége, de ettől még nem szeretném a világ végére üldözni. Örülök a közelségének még akkor is, ha teljesen analfabétává változom miatta.
- Dehogy! Egyáltalán nem zavar, hogy itt vagy. Örülök neki. Csak nem szeretnék a terhedre lenni, szóval ha vár valaki vagy valami, akkor nem tartalak fel meg ilyesmi. Nem szeretném, ha miattam lenne bajod. - Az sem lepne meg, ha valami lány várná valahol, mert azért tény, hogy szinte minden ujjára könnyedén találhatna magának. Még csak keresnie sem kellene. Jönnek azok maguktól.
- Akkor jó. - Mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy nincs semmi fontosabb tennivalója. Talán egy kicsit szélesebb is a mosolyom, mint kellene, hiszen ezek szerint nem volt megbeszélve semmilyen randi vagy ilyesmi. Bár talán túl késő is lenne hozzá. Nem mondhatnám, hogy túlságosan tapasztalt lennék az ilyesmiben. Nekem csak abból jár ki, hogy mások után vágyakozom. Azt hiszem, hogy ez a szerep való nekem.
- Nem is azért adnám.. - Rázom meg a fejemet. Tényleg nem azért adnám, hogy ezzel fizessem vissza a dolgot. Nem is tudnám egyetlen egy itallal visszafizetni. - Együtt? Mármint velem? - Zavartan pislogok rá, mint aki nem akarja elhinni, hogy mégis mit is mondott az előbb. Nem az nem lehet. Vagy mégis? Ha igen akkor biztos, hogy csak barátként tekint rám. Igen határozottan barátként, hiszen azt mondta, hogy barátunkat igen.. Nem szabad beleélnem magam olyan dolgokba amelyek egyedül csak a fejemben léteznek sehol máshol.  

Nem szeretem feltartani az embereket, sem a terhükre lenni. Leginkább segíteni szoktam nekik a gyógynövényeimmel és a belőlük készült porokkal és főzetekkel.... legalábbis azt szokták mondani, hogy segítek. Most is csak igyekeztem ezt tenni, és szerencsére sikerült is. Ennek örülök. Annak viszont már kevésbé, hogy Tae látszólag már küldene is el, mint akit zavar a jelenlétem. Homlokomat ráncolva, felhúzott szemöldökkel figyelem a lányt.
- Igen... az előbb indultam, ez így van. De megláttam, hogy az a pasas nem akar téged békénhagyni, és maradtam. Nem fogom hagyni, hogy téged, vagy bármelyik másik barátunkat csesztessék... ez nem így működik. Szóval nem, Tae, nem megyek sehova. Persze ha zavar, hogy itt vagyok, akkor csak mondd. Az úgy más tészta.
Az arckifejezését vizslatva próbálom kitalálni a következő lépését. Igazán remélem, hogy nem akar kidobni innen, mert nem szívesen hagyom itt egyedül az előbbi után... bárhogy is köti az ebet a karóhoz, hogy már rendben lesz és nem kell itt maradnom miatta, azt hiszem nem tudnék nyugodtan aludni ha most itt hagyom egyedül.
- Nem fogsz vissza, pláne nem feleslegesen! Ne aggódj, nem dől össze a világ, ha valamivel később érek haza. Semmi egetrengetően fontos dolgom nincs, igazán tudok várni.
Egy közeli székre huppanok le, mintegy maradási szándékomat bizonyítva. Nem érdekes, hogy meddig dolgozik még Tae, megvárom. Ki tudja még milyen alakok bukkanhatnak fel itt? A részeg ember csúnya és veszélyes lehet, jobb nem kísérteni a sorsot. A meghívás hallatán automatikusan megrázom a fejemet. Na még mit nem.... nem azért segítettem rajta, hogy aztán még ő fizessen... eszemben sincs hagyni neki.
- Hagyd csak, nem szükséges! Tudod, hogy nem azért segítettem! De ha gondolod, akkor ha végeztél megihatunk együtt valamit.
Nem vagyok biztos benne, hogy nem fogja visszakézből visszautasítani az ajánlatot, de ha nem kérdezem meg sosem tudom meg. Próba szerencse. De az igaz, hogy tényleg nem azért segítettem rajta, hogy cserébe vagy hálából meghívjon egy italra.

Jobb szeretem azokat az estéket, amelyek valamivel békésebbek, de sajnos mindig akad egy-egy ilyen alak, akit valamilyen módon le kell ráznom. De ebben sosem voltam túlságosan jó, mert nem szeretek senkinek sem keresztbe tenni semmilyen formában. Hálás voltam Seong-nak, amiért kimentett engem ebből a kellemetlen helyzetből még akkor is, ha nem volt kötelessége. Igazán megtanulhatnám, hogyan oldjam meg ezeket a helyzeteket a jövőben, de inkább jobb szeretném egy az egyben elkerülni. Még a lehetőségét is. De sajnos akármennyire is szeretném az emberek nem fognak megjavulni egyik napról a másikra.
Elhúzom az asztaltól Seong-ot elkerülve ezzel annak a lehetőségét, hogy a helyzet rosszabbra fordulhasson, de mivel láthatóan távozni készült így eszem ágában sincs a szükségesnél tovább feltartani. Épp ezért lep meg, amiért felajánlja, hogy megvárja míg végzek és hazakísér.
- De az előbb indultál biztos, hogy dolgod van. Tényleg minden oké most már. Általában ezután egy kicsit észhez térnek vagy addig isznak míg tényleg úgy másznak haza. - Egyáltalán nem várom el tőle, hogy itt maradjon, ha valahol máshol dolga van. Rosszul érezném magam, ha feltartanám, vagy lekésne valamiről miattam.
- Tényleg nem kell miattam aggódnod most már megleszek, szóval ha menned kell valahova, akkor nyugodtan menj nem szeretnélek feleslegesen visszafogni. - Úgy is hamar elérkezik majd a zárás ideje, amit valamivel könnyebb lesz végrehajtani, hiszen addigra Esmeralda is felbukkan és a segítségével sokkal egyszerűbb mindenkit kitessékelni. Nekem is meg kellene tanulnom kinyitni a számat, de még ne jutottam el arra a pontra. - Viszont, ha maradni akarsz, akkor a legkevesebb, hogy meghívlak egy italra vagy valamire. - Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte azok után, hogy kihúzta a hátsómat egy kellemetlen helyzetből. Na, meg persze ha itt marad velem tényleg, akkor ez csak a kezdete annak, amivel visszafizethetem a szívességet.

Néha nem gondolom át, hogy mit is kellene esetleg mit nem kellene csinálnom. Azt hiszem ez a mostani is egy ilyen helyzet, amikor nem gondoltam át, hogy most oda kellene -e mennem osztani az észt az eléggé részegnek tűnő pasasnak, hogy megtanulja a leckét, miszerint nőket nem bántunk. Gondolkodás nélkül megyek oda hozzájuk hogy segítsek Taenek, Szerencsére elengedi a fickó, de azért átfut a tudatomon, hogy ebből még nagy baj is lehetett volna. Mondjuk engem is megpróbál jómodorra nevelni. Sosem tudhatja az ember mi lesz egy részeg következő lépése.
Az, hogy Tae rögtön mögém menekül ahogy szabadul a férfitól eléggé meglep, de az még jobban, hogy a karomat megfogva igyekszik elhúzni a pasastól. Azt mondjuk nem tudom, hogy azért mert engem félt, vagy azért, mert azt nem akarja, hogy esetleg a vendégének essen valami baja... bár azért remélem, hogy az első lehetőség bizonyul igaznak. Amikor megköszöni a segítségemet csak mosolyogva bólintok egyet. Természetes hogy segítek rajta, ezt meg sem kellene köszönnie. De arról egyáltalán nem volt szó, hogy kiadja az utamat! Márpedig azzal a nem is tartanálak fel tovább mondattal mintha pontosan ezt tenné. Kissé felháborodottan, ugyanakkor értetlenkedve figyelem a lányt, de még véletlenül sem megyek sehova se. Eszemben sincs itt hagyni.
- Nagyon szívesen segítettem... de ezt te is tudod jól! Viszont... mi van azzal, hogy nem akarsz feltartani? Tae, te sosem tartasz fel engem! Tudod, ugye? Szóval nem megyek sehova... ha van valami gond, vagy segíteni kellene, akkor mondd csak nyugodtan, segítek! Aztán megvárlak és együtt hazamegyünk, hogy még véletlenül se próbálkozhasson be senki semmivel. Rendben lesz így?
Még hogy nem akar feltartani! Jó lenne tudni, hogy ez mégis hogy jutott eszébe, és még azelőtt kiverni gondolatot a buksijából, mielőtt belefészkeli magát oda. Erre viszont sajnos nincs lehetőségem, így csak annyit tehetek, hogy itt maradok és segítek neki. Meg így legalább biztos nem fogják újra megkörnyékezni.

Megszokhattam volna már ezt az hozzáállást, vagy legalább felkészülhettem volna rá, de sosem tudom, hogy mennyire szabad fellépnem, mert félek a következményektől. Most sem volt másképp bár már egy hajszál választott el attól, hogy ne fogjam vissza a dühömet és bemossak neki egyet. Utána, hogy mi történik az már tényleg rajtam lett volna és lehet, hogy rosszabbul jártam volna, de legalább ha egyszer fellépek talán egyszer megjegyzik végre, hogy nem szabad velem szórakozni.
Szerencsémre azonban nem kellett kiállnom magamért, mert megjelent Seong, akinek köszönhetően engedett a szorításán a részeg alak így kit tudtam szabadulni a szorításából és szinte rögtön úgy siettem Seong mögé, mintha mindig is ott lett volna a helyem. Nem akartam, hogy neki baja essen, vagy bárkinek így a karját megfogva húztam kicsit arrébb az egész szituációtól. Azt hiszem, ha meg is próbál felállni, akkor sem tudna vagy eltaknyolna. Bár talán nem kellene alábecsülnöm a részeg alakot tekintve, hogy a szorításából nem tudtam kiszabadulni. Aztán senkit sem zavart igazán, hogy mégis mit csinál. Legtöbbjének szintén nem tiszta a gondolata, de akkor is. Ilyenkor tényleg utálom a munkámat. Máskor azonban imádom így azt hiszem soha nem tudom igazán itt hagyni. Nem, mintha lenne más lehetőségem.
Miután elég távol kerültünk a részeg pasastól és megbizonyosodtam arról, hogy nem követ minket szembefordultam Seong-gal és elengedtem a karját. Ahogy tudatosult bennem, hogy csak úgy elhúztam meg megfogtam akaratlanul is epirulok szóval automatikusan lesütöm a tekintetem.
- Köszi, hogy kisegítettél. Hálás vagyok érte. - Azért örülök, hogy még a legvégső esetben sem vagyok teljesen egyedül. Viszont ezek szerint ki kellene találnom valami stratégiát az ilyen helyzetekre. Nem várhatok minden egyes alkalommal arra, hogy valaki megmentsen. Ugyanakkor az erőszak sem megoldás. - De nem is tartanálak fel tovább.. Még egyszer köszi! - Tényleg nem szeretném feleslegesen feltartani ezért már el is indulnék tovább a dolgomra, mintha mi se történt volna amennyiben nem állít meg.

Mostanában egész sokat járunk Vertával és a többiekkel az Outcast's Clubba. Pontosabban Dudou egyébként is napi szinten jár be, hiszen itt dolgozik. Mi többiek meg csak ideszoktunk. Mondhatni ez lett a törzshelyünk, ahol rengeteg időt vagyunk képesek elbeszélgetni... és még az sem igazán zavar minket, ha véletlenül furcsán, esetleg idegesen néznek ránk. Mert ugyanmár minek zavartassuk magunkat? Megszoktuk már, ha meg esetleg nem tetszik valakinek valami, akkor fogja magát, és szépen odébbáll. Legalábbis ideális esetben pontosan így történne minden. De miért is menne minden úgy, mint a karikacsapás? Lassan már azt lehetne furcsának nevezni, ha nem lenne semmi probléma.
De tényleg, már annyira megszoktuk, hogy mindig történik valami, hogy már fel se vennénk az egészet. Én biztos megszoktam, de azt hiszem, a szórakozóhely többi vendége is lassanként kezd immunissá válni az ilyesmire. Na meg az itteniek sosem arról voltak híresek, hogy valami balhéért a szomszédba kellett menniük. Most viszont valahogy furcsán csendesnek hat a hely. Nem tudom miért... talán mert a megszokott társaságunkból csak én ülök csendben az egyik sarokhoz közeli asztalnál. A többiek vagy nem értek rá, vagy épp dolgoztak. Egyedül tölteni az estét viszont nem olyan jó buli, így úgy döntök, hogy inkább hazamegyek. Már épp állnék is fel és indulnék, amikor az egyik, még hallótávolságon belül álló asztaltól meghallom Tae hangját, ahogy az egyik vendéget kéri, engedje el. Nem tudom mi lehet a gond, korábban nem figyeltem oda, de mivel a lány is a baráti társaságunkhoz tartozik így az ajtó helyett feléjük veszem az irányt. Mert egyébként is, lányokat nem bántunk, ez szabály.
- Nem hallotta? A hölgy azt mondta, hogy engedje el! Akkor legyen szíves tegye is meg... vagy talán segítségre van szüksége hozzá?
Remélem, hogy nem, mert nem igazán szeretek verekedni, legfeljebb szájkaratéban. Na, az a része viszont igazán jól megy. Csakhogy az is biztos, hogy ezt a fazont azzal nem fogom tudni megijeszteni, úgyhogy vagy békénhagyja Taet és lelép magától, vagy kénytelen leszek segíteni neki. Határozottan remélem, hogy az első verziót választja... az ő érdekében is.a

Valahogy azok a napok amelyeken Dudou nem dolgozik mindig sokkal lassabban telik. De ugyanakkor az is igaz, hogy valamilyen szinten nagyobb káoszban is, mert sokszor elbeszéljük az időt. A legutóbb is véletlen Esmeralda-nak kellett kiszolgálnia az egyik betévedő vendéget, mert annyira el voltunk foglalva egymás társaságával. Bár nem kell félreérteni igazából semmi nincs közöttünk egyszerűen csak jól kijövünk. Na, meg persze elmondhatatlanul hálás vagyok neki mindegyik alkalommal, amikor a segítségemre van a nehezebb esetekkel. Most is volt szerencsém néhányhoz, de őket legalább valamennyire könnyebb volt lerázni így nem volt szükségem senki segítségére sem. Meg ilyenkor igazából most csak Esmeralda-ra számíthatok. Vagy legutolsó esetben saját magamra, de azzal nem megyek sokra.
Ugyanakkor azóta az eset óta, hogy félig-meddig mondhatni üresen hagytuk a helyet Dudou-val igyekeztem odafigyelni arra, hogy minden a helyén legyen és a lehető legtöbbet nyújthassam. Nem hiszem, hogy elveszíteném a munkámat miatta, mert nem olyan típus Esmeralda, de nem szeretek senkit sem cserben hagyni, úgyhogy most duplán odateszem magam. Vagy inkább már egyenesen triplán. Szeretném, ha tudná, hogy számíthat rám. Nem csak azért, mert féltem az állásomat, hanem azért is, mert tényleg szeretnék megbízható lenni.
Már kezdtem azt hinni, hogy megúsztam a nehezét, amikor az egyik alak ahogy elhaladok mellett egyenesen az ölébe húz és szorosan körbefon a karjaival, hogy még csak menekülni se legyen lehetőségem. - Engedj el. - Kérlelem nyugodtan és kedvesen, de ő csak valami érthetetlen dolgokat duruzsol a fülembe. Nem értem, hogy lehet az, hogy nincs magánál, hiszen nem tud egy értelmes mondatot összehozni, de még is ereje teljességében van, mert akármennyire is próbálkozom nem tudom lefejteni magamról a karjait.
Már kezdek elgondolkozni azon, hogy esetleg komolyabban fellépek ellene, de akkor valószínűleg hasonló reakciót kapnék, amihez egyáltalán nincs kedvem. Tekintetemmel kétségbeesetten kezdem keresni Esmeralda-t, aki hátha segíthet nekem, mert ebből nem hiszem, hogy egyedül ki tudnám húzni magam anélkül, hogy még nagyobb bajba sodornám magam. Pedig igazán megérdemelné, hogy legalább egy pofont lekeverjek neki, de félek a következő az én arcomon landolna és nekem sokkal jobban fájna, mint neki az enyém. De akármennyire is keresem a tekintetemmel most Esmeralda-t egyáltalán nem találom így kezdek egyre inkább kétségbeesni. Nem szokásom erőszakosan fellépni senki ellen, de nem hagy nekem más választást, minthogy jól elrendezzem az arcberendezését.