I am afraid of what I'm risking if I follow you Into the unknown
Fata Morgana mágiája
jelenleg aktív
„– Hercegnő! Mi történik? Mi ez a varázslat? – Ez egy átok, léteznie sem volna szabad, nem tudom, hogy a nővéreim miféle sötét praktikákat használtak, hogy létrehozzák, de már késő bármit is tenni. – Mi fog történni? – Egy másik világban fogunk felébredni. Mi és mindenki, akit elér az átok. Jól figyelj, Tücsök! Nem fogunk emlékezni arra, kik vagyunk, de ha előbb térnek vissza az emlékeid, mint az enyémek, el kell mondanod, ki vagyok! Tudnom kell! Nem bízok a testvéreimben, többé senkiben, csak benned! – Dehát...! Nem volt időm tiltakozni, kérdezősködni vagy tovább értetlenkedni, mert a pulzálás következő hulláma elérte a hercegnőt. Solana köddé vált, a következő hullámban pedig Notus és Boreas is, Calypsoval együtt. A falhoz hátráltam, de a harmadik hullám engem is elért. Mintha elfújták volna a gyertyát, a gondolataim, a félelmeim, az álmaim, a céljaim... minden eltűnt, eltűntem én is, egy teljes pillanatra megszűntem létezni, majd egy új világban ébredtem valaki másként.” – Részlet a Tücsök Tihamér történetéből
Fata Morgana
határa
Számos és számtalan
karakter állás
Csillámport szórunk
a hőseinkre
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots
Egy kicsit sem hiányzott a költségvetésemből az az összeg, amit megkapott a menhely. Nem érdekelt, mire használták fel vagy maradt-e belőle egy valamire való érme is. Az ő dolga volt. Sokkal jobban foglalkoztatott, mivel tudom adósommá avanzsálni a kiskutyát: azt hiszem, pontosan ezzel. Még nem tudtam mikor és hol lesz rá szükségem, de úgy éreztem, sok dolog van itt még készülőben, amihez jól fognak jönni az efféle egyezségek, amiket kötök. Nem tehettem róla, nem voltam népszerű, sőt, inkább utált személy, főleg odaát – itt meg valahogy irónikus módon megint csak a gonosz szerepébe tuszkoltak bele, akaratlanul is. Hát akkor meg kellett találnom a módját, miképp járjak egy lépéssel előrébb… - Segítettem, nem? Most neked kell segítened nekem. Illetve nem most. – Magyaráztam. Nem zökkentett ki a felvágott nyelve, még a kedvemre is volt. Persze, könnyebb lett volna, ha kedvel, de nem úgy indult a kapcsolatunk. Nem is terveztem teperni azért, hogy ez jobb legyen. Pongó. Beismerte, hogy tényleg felébredt, még ha látszólag nem is zökkentettem ki az önuralmából. Felnevettem a következő szavakra, de nem szóltam közbe. Hagytam, hogy végigmondja, majd megvontam a vállam. - Nem célom a végletekig titkolni, igazából most is elárulhatnám, ki vagyok, de abban mi lenne a móka, mondd? – Egy röpke pillanatra még közelebb is hajoltam hozzá. A kedvezményt, ahogyan ő fogalmazott, komolyan gondoltam. - Úgy a korrekt. Én segítettem egyszer egy összeggel a menhelyeden, te segítesz nekem egyszer egy szívességgel. Mindketten nyerünk és senki sem sérül, ígérem. Kisujj eskü – Humornak szántam, nyilván, de azért feltartottam a kisujjamat egy mosoly kíséretében. Egyébként nem kértem volna lehetetlen dolgot tőle. Nem sérült volna meg senki, nem kellett volna ártania senkinek. Lehet, kértem volna olyat, hogy most álljon mellém és tegyen meg valamit, teszem azt, azzal el kellett volna árulnia a barátnőjét, de… istenem. Addig örüljön, amíg mindenki él és virul, nem? Mérlegelnie kellett a kiskutyának, ennyiről volt szó.
- Nos.. en nem. - nezek komoly tekintettel egyenesen a szemeibe. - Mint mondtam, meg fogod kapni azt az atkozott penzt, hogy aztan kedvedre fetrengj benne es eszedbe se jusson masok nyomora. Veletlenul se segits senkin, az nem a te asztalod. Jol tudom? - mar jol ismerem a fajtajat. Szinte egytol egyig velejeig romlottak es ha ez nem eleg, pont en fogtam ki egyet. Mekkora mazli. A nevem hallatan majdnem sikerult kizokkentenie a szerepembol, de halat adok az Urnak, hogy nem sikerult neki. Biztos vagyok benne, hogy nagy oromet okozott volna neki. Nyugodtan hajtana le a kis fejet a parnajara ma este. - Pontosan. - huzodott feloldalas vigyorra a szam. Jezusom, kezdem magam rosszfiunak erezni. Miatta vagy hat igazabol magamnak koszonhetoen kenytelen vagyok eljatszani ezt az irto kellemetlen szerepet. Mondanom sem kell, hogy nem szivesen teszem, de a kutyakert barmit! - Azt mar tudom, hogy nem egy jofiu. De cuki vagy, ha azt gondolod, elobb vagy utobb nem derul ki, hogy pontosan ki is vagy. Idovel lehull a lepel Seraphin, es akkor oda lesz a maszk, mely moge oly szivesen bujsz. - komoly ero kellett ahhoz, hogy visszafolytsak egy morgast. Egy morgast, mely valoszinuleg az egesz varost felebresztene. Bevallom, csabito volt az ajanlata, de egyben elgondolkodtato is. - Nocsak, meg kedvezmenyt is kapok. Pusztan egy darabrol lenne szo? - figyelem kozben minden egyes mozdulatat.
A pénz érdekelt most a legkevésbé, így csak felvontam rá a szemöldökömet egy röpke pillanatra. Aztán bólintottam egy aprót. - Ráér még. Tudod, jobb szeretem, ha valaki tartozik nekem. – Na nem feltétlenül pénzzel, sokkal inkább szívességgel. Jobb dolgokra lehet használni, mint a pénzt. Felnevettem a megjegyzésére, aztán közelebb hajoltam. - Ezek szerint felébredtél te is, Pongó… - Suttogtam csak, majd elhajoltam tőle. Mivel ez egy olyan tény volt, amivel nem mondtam újat, így kíváncsian kezdtem figyelni. Vajon ő rájött, én ki vagyok? Kételkedtem benne. - Van egy előnyöm veled szemben, Pongó. Én tudom, ki vagy, de te nem tudod, én ki vagyok – Maximum annyit sejthetett, hogy valami gazember, hisz letagadni önmagamat elég nehéz lett volna, nem de bár? – A pénz nem kell. Elengedem a tartozást. Viszont csak abban az esetben, ha cserébe… jössz nekem egy szívességgel. Bármikor, amikor szükségem lesz rá, meg kell tenned, amit kérek tőled – Jó egyezségnek tűnt szerintem, de az egész rajta állt. Ha inkább vissza akarja fizetni azt a sok-sok pénzt… lelke rajta! De akkor hamarabb jön a behajtó, mint gondolná és sejthető volt, hogy a lányt nem akarja bevonni a mi kis szövetségünkbe.
Mar messzirol ordit a fazonrol, hogy egy szar ember. Ugy ertem, ritka szar. Eletem egyik legnagyobb hibaja, hogy pont tole fogadtam el a penzt. De sebaj, majd megoldom. Nem vagyok az a tipus, aki ne talalna fel magat. Megtalalom a modjat, hogy megszabaduljak tole, ebben teljesen biztos vagyok. - Tudom. - bolintok, egy kissebb vigyorral a kepemen. - A penzed mar eluszott. - vonom meg az egyik vallam. - Ha kerned, akkor sem tudnam visszaadni. Egyelore. - de vissza fogom, mert en nem vagyok olyan ember, mint O.. sokkal jobb vagyok nala, ezt jol tudom. Aprobb vigyorom azonnal kiszelesedik. - Azt hittem, nem vagy az a celozgato tipus. Legy ferfi, Seraphin. - mondja csak ki azt, amit ugy latszik, mindketten tudunk. Ezekszerint Panda is latja? Fogalmam sincs, mi a fene folyik itt, de nem tunhetek most zavartnak. Majd annak is eljon az ideje. Mondjuk otthon. Ami az elottem allo toketlen alakot illeti.. jol tudom, hogy a tuzzel jatszom es talan nem tul okos dolog visszavagni, de a tudtara kell adnom, hogy barmi tortenjek is, en sosem hodolok be senkinek. Meg neki sem.
Érzékeltem, hogy nem tetszik neki, miszerint hozzáértem, de nem foglalkoztatott túlságosan. Jól tudtam, hogy én vagyok előnyben és fölényben is, mindenféle értelemben. Persze, nem akartam az erőmet fitogtatni. Arra ugyanis voltak jobb alkalmak is, mint ez. - Hm, ebben van valami – Vállat vontam alig láthatóan, miközben elengedtem a karját. – Nem, az adósságod még cipelheted egy ideig – Szívem szerint minden egyes mondatom végére odabiggyesztettem volna, hogy „kiskutyus”, de az már túlontúl feltűnő lett volna. Mégis a tudtára akartam adni, hogy tudom, kicsoda. De mi van, ha ő nem tudja, hogy ő Pongó? Ezen el is méláztam egy pár másodpercre, így csak a kávéra tett kérdésére eszméltem fel. Megráztam a fejem, majd jött a következő kérdés, amire felnevettem röviden. - Már van egy, ha azt nézzük… - Jelentőségteljes pillantást vetettem rá, egy pillanatra talán a szemeim is kéken izottak, mielőtt visszaváltottak volna emberi színükre. - …úgy értem, mondhatjuk, hogy jelenleg egy egész menhelynyi kutyám van – Lazán a zsebembe süllyesztettem a kezem. – Minimum… 101 kiskutya, huh? – Ha már a menhely neve is arra utalt, hogy 101… ennél erősebb célzást nem tehettem arra vonatkozóan, hogy ő egy négylábú mesehős.
Mar kora reggel a menhelyen tevekenykedtem. Orultem, hogy vegre nincsenek penzugyi gondjaink. Annak azonban nem, hogy rossz emberrel kotottem uzletet. Raadasul mindezt meg titkolom is Perdita elol. Minderre nem vagyok buszke, de valahogyan ki kellett huznom magunkat a csavabol es hat akkor, hirtelen ez tunt az egyetlen megoldasnak. A bankhoz sajnos hiaba is probaltam fordulni, olyan ismerosom sem nagyon akadt, akinek felesleges millioi lennenek es igy jott kepbe Seraphin. Azok, amiket azota megtudtam rola, egyaltalan nem nyugtatnak, de azert meg nincsenek almatlan ejszakaim. Ahogy eddig feltalaltam magam, ugy a jovoben is fel fogom. Muszaj lesz, en pedig nem ismerek lehetetlent. Valamikor a delutani orakban dontottem ugy, hogy kiszelloztetem a fejem es veszek magamnak egy forro kavet is. Mar hazafele tartottam a fekete lottyel a kezemben, elbambulva, amikor hirtelen valaki megragadott a karomtol. Nem, nem ez volt az, ami meglepett, hanem a ferfi szavai. Kiskutya. Talan rajtam kivul mas is latja a dalmatat? Kizart.. tudnek rola, ha Perdita a mesefigurat latta volna meg helyettem. Biztosan eszrevettem volna rajta. - Udv, Seraphin. - pillantok a karomra, majd a ferfi szemeibe, nem tul kedvesen. Finom jelzes arra, hogy a kezeit inkabb a zsebeiben kene tartania. - Dehogy. Hogy is tehetnek ilyet? - ami azt illeti, nagyon szivesen megtettem volna. Siman eljatszottam volna, hogy veletlenul nem vettem eszre. Elvegre elofordul, nem igaz?! - Mindketten tudjuk a valaszt. - jelenik meg egy apro vigyor a szam sarkaban. - Na es veled mi ujsag? Jol megy az uzlet? - kerdezem ugy, mintha erdekelne. - Csak nem az adossagot jottel behajtani? - erdeklodok, majd a kavemba kortyolok. - Esetleg meghivhatlak egyre? - emelem meg a kavemat, hatha ne esne le neki, mire is gondolok pontosan. Mostmar en is erzem, milyen szar alak lehet valojaban. Kar, hogy eddig nem rendelkeztem ezzel a csodas kepesseggel. - Vagy egy kiskutya kellene? - terek vissza a furcsa udvozlesehez.
Emlékeztem. Mindenre. Szó szerint mindenre. Én voltam az alvilág ura. A főgonosz. A legrosszabb a történetben. És a mesékben mindig a jó győz, a rossz pedig úgy hanyatlik el, akár a hullócsillag az égen. A fényük nem tartós, nem állandó. Nos, az enyém az lesz. Noha nem voltam tisztában azzal, mások is hasonlóak-e hozzám, vagy ha igen, más is ráébredt-e arra, ki is ő valójában, de egy valamiben biztos voltam: ebben a történetben nem a jó fog győzni, ha összecsapásra kerül sor. És résen kell lennem, ugyanis ha eddig bizalmatlan voltam, most aztán tényleg senki sem érdemli meg ezt tőlem. Jó, kivételek mindig is akadtak. Seth vagy Desdemona; de utóbbi nőről jó lenne kiderítenem, ki is valójában. Ahogy az utcát jártam, kiszúrtam egy ismerős alakot alig néhány méterre tőlem. Nem vett észre, nagyon nézett valamit, én viszont őt. A legfurcsább az egészben, hogy egy fél pillanatra, mintha nem is őt láttam volna. Megtorpantam. Összezavarodva pislogtam rá, majd oldalra döntöttem a fejem. Olyan volt ez, mint mikor a tükörben elkezdtem önmagamat látni. Különös és zavaros. Aztán egyre inkább kirajzolódott a kék fazon, a lángoló hajával. Talán Daniel valójában egy kutya? Sok kiskutya. Mi? Megráztam a fejem hirtelen, aztán, ahogy elhaladt volna mellettem, elkaptam a karját. - Szervusz, kiskutya… akarom mondani, Daniel – Ráemeltem a tekintetemet. – Ugye nem akartál köszönés nélkül tovább menni? – Lassan elengedtem a karját, de reméltem, nem hagy faképnél. – Hogy megy a menhely? Megoldódtak a pénzügyi gondok? – Persze, hogy megoldódtak, elvégre én adtam rá pénzt. Nem, nem azért, mert ennyire jó fej lennék, hanem, mert azt reméltem, egy szép napon a hasznomra válhat a fiú. Ez a nap viszont még nem jött el. De a kapcsolatokat ápolni kell, nem igaz?
Legutóbbi képek
