Egy szív trappol a virradatban

Akkor történt, amikor először megszöktem otthonról. Nem volt bennem düh vagy csalódottság. Nyugalomra vágytam, amit otthon, az események közepette nem kaphattam meg, de ez nem a családom hibája. Ők csak élnek a jogukkal, hogy élnek. Ők csak megtestesítik azt, amire én alkalmatlan vagyok: a dramaturgiailag is tökéletes intrikákat és a látványos előadásokat. Nem az én tisztem, hogy ezekben szerepeljek. Olykor próbálok figyelni, megbújni a súgólyuk mélyén, de nincs ott a szöveg, hogy távozáskor magamhoz vehessem, megadva az esélyt arra, hogy értelmet nyerjen a külvilág.

Szóval azon a napon, amikor először szöktem el a családi házból, hogy nyugodtan tanulhassak, eltévedtem. London egy teljesen ismeretlen részére keveredtem, és már azt sem igazán tudtam, hogy jó városban vagyok-e, hogy láttam-e táblán az áthúzott London feliratot. Azt pedig végképp nem tudtam, hogy merre induljak el? Szívem szerint leültem volna az első padra egy roskadozó játszótéren, de tudtam azt is, hogy otthon várnak - ha nem is most, akkor majd este.

egy másik föladta magát

Nem kell sokat keresgélnem, mert az utcában egy takaros templomot találok - de talán sokkal jobb szó a kápolna, még a torony sem látszik ki a magas társasházak közül. Itt bizonyára segítenek, hiszen a szeretet, az isteni gondoskodás lakozik a falak közt és az emberi szívekben.
Ahogy belépek az ajtón, letaglóz a némaság és a kietlenség. Eszembe jut, amikor először léptem át egy szent épület küszöbét, és ugyanez az érzés fogott el. A szívembe mar a magány, és egy darabot szakít le belőlem a nyugalom jegyében. Elveszi a félelmet, hogy nem találok haza. Elveszi a reményvesztett útkeresést, és a helyére teszi a magabiztos döntés képességét - csak egy pillanatra, amíg átsuhan elmémen egy fekete csuha -, aztán már el is veszi, ami sosem volt ez enyém.

a harmadik még itt a mellkasomban

Rémültem nézek a lelkész nyugodt szemeibe. Torkomban dobog a szívem, és a fogaskerekek rendre kattognak, a nehézkes észjárásom miatt füstölögnöm kellene. Nem fogom fel a nyilvánvalót, amit maga is elmondott: a könyvem árult el. Nem fogom fel, hogy valakinek elég olvasnia ahhoz, hogy kedves legyen, másnak pedig tanulva sem megy a törődés és a figyelem.
- Én csak eltévedtem... - képzelem, hogy milyen érzés lehet ezt hallani egy tizenhárom éves fiataltól. A korombeliek ilyenkorra már rendre körbejárták a várost, én meg kipirult arccal állok egy templom ócska - de megnyerő -, néma - de nyugalommal teli - és ismeretlen - de kalandokat ígérő - kövén.

- Akkor jó helyen jársz. - de talán nem is tévedtem el igazán. A nyugalmat kerestem, és megtaláltam erre a megfelelő helyet. Tudtam, hogy be kell térnem, és itt segítséget kapok, és ahogy ez egészen kicsit tudatosult bennem, úgy meg is nyugodtam. Megfogta valaki a kezemet, és otthonába hívott, hogy beszélgessünk, és megmutassa azt, ami neki fontos. Én pedig nem tudtam betelni a történeteivel és a ténnyel, hogy ez a valaki a bizalmába fogadott.

félreveri az éjszakát

Nem néztem az időt. Amint megtudtam a haza vezető utat, már nem is érdekelt a hirtelen jött kétségbeesésem. Nem feszélyezett az idegen környezet, és az sem, hogy a lelkész rövidesen magamra hagyott. Eleinte ugyan furcsának találtam, hogy ezt meg meri tenni, mert nem ismert ahhoz eléggé, hogy bízzon bennem, de ahogy egyedül maradtam, a saját gondolataim és problémáim átvették a kormányrudat.

Késő este értem csak haza. A vacsoráról is lemaradtam. Ez volt az első alkalom, hogy megszöktem otthonról, és tudtam, hogy csalódást okoztam a szüleimnek, mert még sosem tettem ilyen meggondolatlan kirándulásokat, de röviddel ezután képes voltam elmagyarázni, hogy számomra mennyi előnnyel járt, hogy megtettem, ami hirtelen eszembejutott. Mondjuk lehet, nem érdekelt anyáékon kívül senkit.

**********
Van egy olyan elmélet, hogy a tisztességesen megkeresett pénz többet ér, mintha a font csak az ölünkbe hullott volna. Mindez szép és jó, de a világ szinte csak cáfolni tudja. Mindig háttérbe kerül az, aki nincs megfelelő anyagi helyzetbe, és nem képes biztosítani a társadalmat arról, hogy igenis képes fenntartani magát és jól kinevelni a gyerekeit. Én nem tartozok a szegények és az igazán gazdagok közé sem, soha nem is volt ismerős a családomon belül ez az érzés. Mindig átlagosan éltünk, és most is ezt tesszük, holott már megvehetnénk drágább dolgokat is. Persze nem ez számít. Szerényen élünk inkább, mégsem mondhatom azt, hogy adott este nincs mit az asztalra tenni, vagy nem veszek legalább néhány mesekönyvet a lányomnak.

Talán nem nekünk való az, hogy a húszas éveink közepén gyereket vállaljunk, de ugye visszacsinálni már nem lehet. És nem is lenne hozzá szívem. Inkább megveszem a középosztálybeli legjobb olvasmányok használt példányait, hogy a legjobbat hozzuk ki az életükből.

A használt könyvek vajon azért vannak a filozófiával átellenben, hogy magasztosabbá tegyék azokat, vagy inkább a filozófia erősítésének szándékaként azt az üzenetet sugallják hogy boldogok a lelki szegények? A filozófusok és a könyvesbolt rendezői jobban is meggondolhatták volna ezt. Rakhatták volna a filozófiát egy központi helyre, a használt részleg pedig nevéhez és minőségéhez méltón akár ki se kellene, hogy kerüljön. Hisz nincs olyan ember, aki szívesebben venne meg egy könyvet rongyosan, mint inkább olyat, ami a legújabb, legmodernebb és újragondolt kötetet, amiben plusz szójegyzék és szerkesztői magyarázat, esetenként a külföldi nyelveken írt szövegek fordítása egyaránt megtalálható. Pedig igazság szerint a tartalom ugyanaz. A fent felsoroltak mindegyike csak plusz kényelmi funkció, ami a nagyzolásban és egóban gazdag réteget jellemzi, vagy a hiú embert, aki bár sosem tanult nyelveket, mégis kívánja ismerni az általa fennkölten idézett latin szuperlatívuszok jelentéseit.

Több értelme van, ha megtanuljuk és így értjük meg az olvasottakat. Legkevésbé sem szükséges feleslegesen új könyveket vásárolni. Anno a tanulás kiváltság volt, most pedig ha kimarad az ember életéből, már szégyennek számít. Milyen gyorsan változnak az idők, az emberek mégis ugyanolyan gyarlók és kicsinyesek maradnak.

Ahogy sétálok a polcsorok között, felmerül bennem az is, hogy vegyek inkább a három mesekönyv helyett feleségemnek egy szakácskönyvet, és a tele pocak már nem kíván plusz történeteket elalvás előtt, de tisztában vagyok azzal, hogy nekem is részt kell vállalni a gyereknevelésben, és most a mesélésbe kell beleállnom. Vajon miről szólnak majd ezek az estimesének álcázott, mégis igaz történetek?


✦ Azon szerencsések közé tartozol, hogy Fata Morgana belső határai számodra nem okoznak akadályt. Ugyanolyan átjárásod van, akár a kívülállóknak, azaz az embereknek.
✦ Jóslás. Képes vagy a jövőbe látni és sajnos, vagy sem, mindig pontosan azt látod, ami be fog következni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet dolgozni a megoldáson vagy hogy te nem nézhetsz félre néha valamit...
✦ Képes vagy olyan kilincs megalkotására varázslattal, ami pontosan illeszkedik azon különleges ajtókhoz, amiket Geppetto készít. Az ajtó csakis így működik, ez nyithat átjárót más világokba.