Rengeteg dolog történt mióta megalapítottuk a céget. Rengeteg mindenen keresztülmentünk együtt Eliassal, Nabival és a többiekkel, és nagyon is jól tudom, hogy bízhatok bennük. Mégis, most, amikor el kellene mondani nekik, hogy barátok vagyunk Miyounggal nem is tudom, hogy tudnám ezt nekik úgy elmondani, hogy ne akarjanak kapásból a nyakamnak esni. Vagy a lányénak. Az se egy túl kecsegtető lehetőség, ami azt illeti. Valószínűleg nincs olyan lehetőség, ami mindenkinek jó lenne... szóval jön a jól megszokott gyorsan rántsuk le a ragtapaszt, akkor nem fog annyira fájni.
Igen, mondhatjuk, hogy Nabi a legnehezebb eset... szóval ha őt megnyered, akkor a többiekkel se lesz semmi gondod.
Majd lesz mással... mert mindig van valamivel. Például az érzelmekkel. Nem tudom, mi van most velem, de úgy jönnek elő belőlem a szavak, hogy én is csak nézek... oké, az őszinteség jó dolog. Persze. Azzal nincs is gond... azzal viszont már inkább, ha az őszinteségi rohama kellős közepén esetleg véletlenül hülyének nézik az embert. És még csak nem is ok nélkül, valljuk be. Miyoung kérdésére megint nem tudok felelni... vagy ha igen, akkor az szinte biztos mellőzni fog minden értelmességet. Hahó! Hol a fejem?
- Öhm... nem, ilyenről szó sincs. De azt hiszem ehhez nem kellenek kütyük meg mesterkedések. Vagy ha igen, akkor már baj van.
Kicsit megvonom a vállam, ezzel mintegy elintézettnek tekintve a kérdést... pedig tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Koránt sem az. Amikor megfordul a karjaimban és megkérdezi azt, amit bár én nem öntöttem szavakba, de éreztem, hogy ott van köztünk, a levegőben. Hajlandó lennék rá? Amikor lesüti a tekintetét finoman felemelem a fejét az állánál, hogy megint rám nézzen. Elhiszem, hogy érdekes a labor, de akkor is.
- Hát persze. Miért, te talán nem?
Nem tudom, miért is kérdeztem meg tulajdonképpen, de ha már belementünk, akkor tisztázzuk a helyzetet.... most már nincs visszaút... vagy ha mégis, akkor is csak együtt.

Sosem egyszerű, ha valaki új emberként érkezik egy már régebb óta meglévő, összeszokott csapatba. Tudom, mert tapasztaltam. Mondjuk lehet, hogy ebben az esetben nem pont én lennék a megfelelő interjúalany, ha valaki tényleg meg szeretné tudni, hogy milyen újnak lenni egy összeszokott társaságban. Esetünkben inkább Eliast kellene megkérdezni, biztosan tudna mondani érdekes dolgokat. Igen.... nálunk én is a fogadó oldalon álltam, méghozzá a rosszul fogadó oldalon. Na igen... én is megkérdeztem magamtól a szokásos kérdéseket: Minek jött ide? Mit akar itt? Mégis mit kezdünk mi egymással?. Én ugyan nem mondtam ki őket, de attól még megvoltak. Aztán persze szépen lassan változott a helyzet, és Eliast is bajtársunkká és barátunkká fogadtuk. Talán nem lenne ez másként Miyoung esetében sem. Ilyenkor azért sajnálom, hogy nem vagyok gondolatolvasó, vagy valami hasonló, és nem tudok segíteni a lánynak, hogy mit gondolnak róla a többiek. Jó, persze az is lehet, hogy azzal pont az ellenkező hatást érném el, és megpróbálna távol maradni tőlem. Azt pedig nem igazán szeretném.
- Akkor majd összehívom valamikor a többieket, és elmondjuk nekik. Ne aggódj, nem harapnak! Egyik se, bár Nabinak azért néha elég csípős megjegyzései vannak...
A mérgezéses ötletére csak felvonom a szemöldökömet. Nem tudom, hogy honnan jutott ez most eszébe, de remélem, hogy nincs igaza, és nem gondolnak róla semmi ilyesmit.
- Mégis miért mérgeznéd meg őket? Talán csak nem rám fáj a fogad?
Próbálom oldani a feszültséget... ez az egész nem egy könnyű téma, de egyszer túl kell esni rajta. És valószínűleg elég egyöntetű reakcióra lehet számítani a csapattársaim részéről. A fenébe! Néha úgy érzem, mintha valami különleges kapocs lenne köztünk az előttem álló lánnyal... vagy csak a véletlenek játszanak velünk. Mindenesetre, megint úgy jött ki, mintha össze lennénk kapcsolódva és ugyanarra gondolnánk. Fejemben visszhangoznak az előbbi szavai, és most már én is örülök, hogy háttal áll nekem.
- Miért? Szeretnéd, ha kisajátítanálak magamnak?
Azt hiszem jó lenne, ha mostantól kezdve legalább kétszer átgondolnám, hogy mit is akarok mondani, mielőtt engedem kiszökni a szavakat a számon... de most már ez van, nem tudom visszaszívni, úgyhogy csak kíváncsian várom a reakciót.

Ha őszinte akarok lenni sose értettem igazán, hogy mi baja van a többieknek Miyounggal. Egyikükkel sem tett semmi rosszat, vagy ha mégis, akkor én nem tudok róla. Amennyire ismerem a lányt azt biztosan állíthatom, hogy nem olyan típus akit a bajkeverés gondolata éltetne. Szerintem ha vennék a fáradtságot és kicsit nyitnának egymás irányába egész jó csapatot alkotnánk így heten. Persze senkire nem lehet ráerőszakolni az akaratomat, vagy ha mégis, akkor az valószínűleg nem lesz hosszú életű eredmény. Azért még megpróbálhatom közelebb hozni őket egymáshoz... örülnék, ha sikerülne.
Miyoung szavaira egy pillanatra megtorpanok, és csak figyelek. Igaza van, Eliast is befogadtuk. Bár korántsem övezte akkora egyetértés és közös öröm legújabb társunk csatlakozását, mint amekkora valószínűleg várható lett volna. Többek között én sem voltam oda meg vissza tőle. Ez viszont már a múlt, azóta pedig semmi gond nincs vele. Ha így nézzük a dolgot igazat kell adnom neki, a "nem vagyunk olyan zárkózottak" részben viszont már nem vagyok olyan biztos.
– Nem lesz semmi gond, ne aggódj! Én sem szeretném, ha megorrolnának ránk, úgyhogy tényleg el kell majd mondanunk nekik. Már csak az a kérdés, hogy mikor.
Nem szeretnék feleslegesen feszültséget generálni, azt hiszem az senkinek sem hiányzik. Viszont tudom, vagy legalábbis van egy olyan sejtésem, hogy nem lesz egyszerű menet. Nem egyszerű, de nem szabad feladni. Miyoung gyártja a lehetséges megoldási alternatívákat, hogy hogyan is közeledhetne a csapattársaim felé, akkor én hogy gondolom, hogy csak úgy feladom? Nem, ez a lehetőség egész biztosan nem játszik.
- Jó ötlet! Egyszer csinálhatunk egy közös sütögetést vagy valamit! Akkor hátha észreveszik, hogy nem kell tőled tartaniuk.
Mosolygok rá kedvesen és bátorítólag a lányra, majd ismét elindulok a labor irányába... ahol szerencsére tényleg nincs senki. Illetve de, most már mi. Sejtettem, hogy örülni fog, hogy hagyom szabadon garázdálkodni a kütyük között, de az öröm ilyen megnyilvánulására még csak nem is gondoltam, így aztán elég meglepetésszerűen ért az ölelése és a puszija.
- Nagyon szívesen! Együtt dolgozunk, ezen nincs mit köszönni... de azt hittem, ezt te is tudod. Egyébként pedig... nem, nem voltál túl tolakodó, bár... remélem másoknak nem így mutatod ki a köszönetedet!
Teszem hozzá egy halvány mosollyal arcomon, habár azt most, hogy háttal áll nekem Miyoung nem láthatja. Na nem baj, hangomból kiérezheti, hogy egyáltalán nem haragszom érte. Sőt, ha lehet ezt mondani én is ráteszek egy lapáttal a helyzetre, mert hátulról átölelem a lányt - persze csak ha hagyja. Nem igazán tudom, hogy miért tettem, csak valahogy ösztönösen jött... én pedig nem álltam az útját.

Jobban belegondolva nem igazán értem a többieket, hogy mi bajuk lehet Miyounggal. Mármint egyrészt értem, hiszen az, hogy a lányt is beengedem a laborba azt jelenti, hogy az már nem csak a mi helyünk lesz. Másrészt viszont nem értem, mert őszintén? Szerintem semmi rosszat nem csinálunk azzal, hogy néha beengedem Miyoungot oda. Ráadásul én is ott vagyok vele, szóval igazán nem szólhatnak semmit. Elnevetem magam a lány megjegyzésére.
- Még nem. Majd a többiek idegrendszere, ha kiderül, hogy lassan közülünk valóként tekintek rád!
Tényleg nem értem, mi bajuk lehet azzal, hogy eggyel többen vagyunk néha a laborban. A kémek és mi összedolgozunk, tehát igazság szerint nem mondhatnának semmit a helyzetre, mégis úgy érzem, hogy ha nem is mindenki, de egyesek biztos húzni fogják az orrukat miatta.
- Őszintén? Fogalmam sincs. De előbb vagy utóbb biztosan megkedvelnek majd... vagy legalábbis megszokják, hogy elég sokat vagy itt. Nem lesz semmi baj.
Igazán remélem, hogy tényleg így lesz, mert nem szeretek feleslegesen hiú reményeket kelteni senkiben sem. Márpedig ha esetleg nem kedvelik, vagy nem fogadják el, hogy ő is itt van, én pedig azt mondtam neki, hogy de, el fogják fogadni, akkor bizony pontosan ezt csinálom. Viszont Miyoungnak igaza van, jobb lenne elmondani nekik, még mielőtt ők maguk jönnek rá. Mert akkor nagyobbat robbanna, mintha tőlem, illetve tőlünk tudnának róla.
- Rendben... akkor legközelebb elmondjuk nekik. Jó lesz így?
Nem tervezek örök életig bújkálni előlük, hiszen tisztában vagyok vele, hogy abból semmi jó nem származna. Na meg joguk van tudni róla, hogy mi a helyzet... csak nem tudom hogy fogadnák.
A laborba érve elmondom Miyoungnak, hogy most kiszórakozhatja magát kedvére, mert senki nincs a laborban rajtunk kívül. Látom rajta azt a gyermeki örömöt, amit a kütyük közelében szoktam látni rajta, de az is látszik rajta, hogy nem mer hozzányúlni a dolgokhoz. Addig nem, amíg biztos nem lesz benne, hogy senki nincs itt rajtunk kívül.
- Ne aggódj, nem lesz semmi gond! Mindenki el van foglalva a saját dolgaival, szóval most egy ideig biztos nem jön ide senki!
Legalábbis nagyon remélem, hogy tényleg így van, és egyikük se tervezi kijátszani a rendszert és a bizalmamat.

Olyan a csapatunk mint valami nagy, néha őrült, de mindenképp zsenikből álló család. Viszont néha úgy tudják védeni a területünket - legfőképp a labort -, mint valami mindenre elszánt őrzővédő kutya, akinek az az életcélja, hogy megvédje a gazdáját. Nem haragszom rájuk emiatt, hiszen én is ugyanezt csinálom, na meg a legtöbb időmet a laborban töltöm, de néha akkor is úgy érzem, hogy kezdik túlzásba vinni.
- Hát... nem, valószínűleg nem igazán tetszene nekik a dolog.
Rázom meg a fejem Miyoung megjegyzésére reagálva. Van, amikor abban sem vagyok biztos, hogy engem beengednek a laborba. Főleg amikor Nabi van bent. Nem tudom mi lehet vele, de néhányszor észrevettem már, hogy figyel engem. Még nem kérdeztem rá nála, hogy mégis mi a helyzet, de azt hiszem egyszer rá kellene szánnom magam, és el kellene beszélgetnem vele. Tudja, hogy mindent elmondhat nekem, bármiről is legyen szó, ahogy a többiek is. Én is bármiről beszélhetek velük, ha arról van szó. Aha... bármiről beszélhetnék, csak épp pár dologról elfelejtek. Véletlenül. Persze.
Néha olyan, mintha Miyoung képes lenne a gondolataimban olvasni. Most is így áll a helyzet. Ezért is kapom fel arra, hogy egyszer el kellene mondani nekik mi a helyzet. Fura, mit ne mondjak.
- Őszintén elmondani nekik, hogy mi a helyzet? Mármint... azt, hogy barátok vagyunk, vagy azt, hogy beengedlek a laborba? Mert nem tudom, te hogy vagy vele, de azt hiszem, egyiket sem fogják valami kitörő örömmel fogadni.
Ráncolom össze a homlokomat elgondolkozva. Mindegy... azt hiszem, ezt ráérünk még pontosítani, hiszen most biztosan nem lesz ott egyik csapattársam sem a laborban. A lány válaszát hallva széles mosoly terül szét arcomon. Sejtettem, hogy ez lesz a válasz, de azért biztos ami biztos alapon minden alkalommal rákérdezek mielőtt lemegyünk a laborba. Nem sokat kell várnia, hiszen lifttel gyorsan odaérünk. A labor ajtajához érve beütöm a számkódot és belépünk az ajtón. Úgy döntök nem mutatom meg neki rögtön a legújabb tervezést, viszont nyugodtan szétnézhet és kiélheti a gyermeki énjét, ha szeretné. Most elővigyázatos voltam és mindent elpakoltam ami olyan, hogy csak mi tudhatunk róla, nyúlhatunk hozzá. Így nem nagyon van más elől csak azok a kütyük amiket már ismerhet a lány.
- Elpakoltam ami olyan, úgyhogy most nyugodtan kiszórakozhatod magad... egész biztos nem fognak szólni!
Mosolygok rá kedvesen, majd félreállok a fal mellé, és hagyom, hogy kiélje magát.

Tudom, hogy valószínűleg jobb dolga is lenne Miyoungnak, mint hogy itt tesztelgesse az általam kitalált kütyüket. Oké, szívesen csinálja, meg ezzel az együttműködéssel csak nyerhetünk, de akkor is. Persze ezeket az aggályaimat inkább nem adom a lány tudtára, mert a végén még meggondolja magát és többet nem jön ide. Ami azért sajnálatos dolog lenne, hiszen bár nem vallom be sem neki, sem a csapatomnak, talán még magamnak sem, de a segítsége nélkül valószínűleg teljesen szét lennék esve a sok egyéb dolgon való agyaláson. Szóval igen... azt hiszem kifejezetten örülök neki, hogy itt van, és összedolgozunk.
- Gyere csak be nyugodtan! Mindjárt mehetünk és láthatod, csak nem szeretném, ha bárki megneszelné, hogy mit is művelünk odabent.
Na persze semmi rosszra nem kell gondolni, csak épp tényleg elég védelmezőek tudnak lenni a többiek, ha a technológiai kutatásokról van szó. Márpedig most pontosan azokról van szó. Illetve egészen pontosan a legújabb kutatásomat tervezem neki megmutatni. Addig nem mondom el Mézvirágéknak se, hogy mi a helyzet, amíg Miyounggal ketten nem teszteltük le, hogy minden tökéletesen működik -e. A lényeg a precizitás...ebben azt hiszem eléggé hasonlítunk a lánnyal. A kémek munkájában sem ildomos hibát véteni, mert elég nagy baj lehet akár csak egy icike picike hibából is. Szerencsére elég maximalista vagyok ahhoz, hogy biztosan ne engedjek ki a kezeim közül semmit egészen addig, amíg nem működik tökéletesen.
- Szerintem mehetünk! Kész vagy?
Halvány mosollyal, érdeklődve figyelem őt. Már nem is tudom, hogy mikor és hogy kezdtünk mi együtt dolgozni, de azt hiszem, határozottan jó ötletnek bizonyult. Jó csapat vagyunk, és ez remélem így is marad.
Ha jelez, hogy készen van, akkor elindulunk a laborba, hogy megmutassam neki a legújabb találmányomat. Szerencsére most senki nincs bent, így biztosan nem zavarhatnak meg minket a tesztelésben.