Úgy tűnik, a srác, akit alkalmi társaságnak néztem ki, vevő rám. Legalábbis visszamosolyog, amit már jó kezdésnek gondolok. Mielőtt azonban komolyabban is beszédbe elegyedhetnénk, új tagja akad a társaságunknak.
- Azért csak ne az derüljön már ki, hogy szerencsétlen lánynak kötelező imádnia a karácsonyt… - a hangomból élesen kicsendül némi gunyorossággal vegyes nemtetszés. - Hány éves a kislány? - kérdem gyanakodva. Mindjárt az következik, hogy valami kamaszról beszélünk, s az apja bele van bolondulva függetlenedési próbálkozásaiba… Nehéz megmondani, mikor lettem ennyire szkeptikus a témával kapcsolatban, de kétségtelen, hogy a svindlerfi tovább rontja az állítólagos apa esélyeit arra, hogy komolyan vegyem az aggodalmát.
- Maga nem ismeri a telefont?! - egy világ omlik össze bennem. Jóságos ég, hova keveredtem?! Rémlett, hogy például valahol Amerikában vannak olyan bolond csoportosulások, akik egyáltalán nem élnek a technika vívmányaival, de nem hittem, hogy valaha is összefutok velük. Arról nem is beszélve, hogy ez a Grincs dolog pont a horrorfilmek, vagy a krimik ijesztő valamijére hajazott. Most tévéjük van, de telefonjuk nincsen? Pedig Fata Morganában is csoda dolgokat láttam, de ez a hely 5 perc alatt képes volt felülmúlni.
Arcomra kiül a nemtetszés a “Jesús” elhangzása után, az azt követő gyenge magyarázattól pedig még feljebb szökik a szemöldököm.
- Nagyon örvendek Cody és Carlos - mosolygok rá mindkettejükre, de azért inkább Ficánka az, akinek hajlandó vagyok egy csöppnyi bizalmat szavazni. - Tényleg? A múzeumban? Milyen menő! - lelkesedem, hiszen tényleg érdekel a dolog. Azért arról, hogy én mivel foglalkozom, inkább bölcsen hallgatok.
Szerencsére Cody ügyesebb a kettőnket érintő feltételezés elegáns elsöprésében, amire vetek is rá egy hálás mosolyt. Sajnálatos módon nekem nincsen az ilyesmiben tapasztalatom, s feszélyez is, ha csávók, vagy éppen csajszik akarnak rábeszélni az ilyesmire. A párkapcsolat bizonyára jó dolog, de a rajongás valahol talán még élvezetesebb.
- Így van, sajnálatos módon nem ismerjük még egymást - csóválom meg a fejem finoman, egyetértve Ficánkával.
- Csak nem a zöld mesebeli ürgére gondolnak… - legalábbis nagyon remélem. - Hiszen a telefont sem ismerik, gondolom televíziójuk sincs, hogy ilyesmiket bámuljanak - vonom meg a vállam a sötét hajú srác találgatására a grincsről.
- Jól értem, hogy magának a karácsony fontosabb, mint a tulajdon lánya?! - a hangomból nem kevés rosszindulat csendül ki. Végül csak kibújt a szög a zsákból, ez a pasas is a külsőségek embere. Inkább tűnjön úgy, hogy minden tökéletes, s égjen porig a ház, minthogy minden követ megmozgatva feláldozza a tekintélyét, s a tökéletesség látszatát. Ez igazán nagyszerű, az ilyen emberek a kedvenceim!
- Mekkora ez a falu? - kérdezem, mivel bár a rendőrség jó ötlet volna, ha a helyszín nem olyan nagy, egyszerűbb pár emberrel végigjárni, semmint a rendőrségre várni.
Szemöldökeim sebesen szaladnak fel a homlokomon, ahogy Carlos sirámáradatban tör ki.
- Jaj, hát sírva ne fakadj itt nekünk, hallod! Te pont ugyanezt akarod, csak neked legalább van fogalmad arról, hogy mi megy itt! - Bri tuti büszke lenne rám, hogy leoltok valakit, bár azt hiszem ő inkább azt szeretné, ha az a személy Ryker lenne. Mindenesetre a veszélyes sport és a biztosítókötél kapcsán óhatatlanul felmerül bennem, hogy a tag ismeri a helyet, ahova elvileg tartunk. Ha pedig ilyen holmik kellenek hozzá, miért akar két olyan emberrel felmászni oda, amikor nekünk nyilvánvalóan halvány lila gőzünk sincs a hegymászásról. Legalábbis nekem biztos, hogy semmi, s Ficánka sem tűnt túlságosan kompetensnek ezen a téren.
Carlos teljesen belemászik szerencsétlen Cody személyes terébe, s bár bizonyára nekem kellene leszednem róla, én csak odáig vagyok képes terjedni, hogy szerencsére nem az én vállamat és arcomat szentségteleníti meg társaságunk harmadik tagja.
- Remek, lassan mindenkit elrabolnak… - morgom. Inkább gondolnám azt, hogy a bonyolult nevű csávó kereket oldott, semmint, hogy elrabolták. Az orrunk elől. Egy karácsonyi vásár kellős közepéről. Na mindegy…
- Na jó, lássuk azt a hegyet - sóhajtok lemondóan. - De előbb mindenképpen akarok egy baseball ütőt! - jelentem ki teljes eltökéltséggel. Na nem mintha olyan sokra mennék vele, de kétségtelenül ijesztőbb vagyok vele, mint nélküle. Vész esetén pedig a túl lelkes tagot is simán le lehet kapcsolni egy jól irányzott kupánkondítással. - Te meg fejezd be a drámázást, nem egy szappanoperában vagyunk! - veszem elő Miguelt, hogy talán kicsit kösse pórázra a színészi vénáját.

[Cindy Lou és a karácsony megmentése]

- Nem biztos, hogy elkeveredett. Mármint Cindy Lou mostanában nem értékelte annyira a karácsonyt, mint általában szokta, de ettől függetlenül jó gyerek. Nem tűnne el csak úgy szó nélkül. Korábban a postán segített nekem, ugyanis ott dolgozok, aztán elmentünk ajándékokat vásárolni. Mellettem szokott lenni, egy pillanatra megálltam beszélgetni egy kedves ismerőssel, mire feleszméltem, addigra már sehol nem volt – válaszolt zaklatottan Lou Lou Ki Ficánka kérdésére. Még a gondolatba is beleremegett, hogy a kislányát valóban a Grincs ragadta volna el.
- Cindy Lou ismeri az egész falut, hazatalálna, de nem hagyna csak úgy itt – ingatta a fejét a további találgatásokra, majd megszeppenten pillantott Menára, amikor a mobilokat hozta szóba. A férfi arcán látszódott, hogy az arcára kiülő értetlenség őszinte, fogalma sem volt arról, hogy a lány miről beszélt.
- Elnézést, de én nem tudom miféle eszközről beszél, de ha valóban ilyen hasznos ketyere, lehet kellene szerezni belőle – tűnődött el félhangosan, s gondolatként felírta a beszerzendő karácsonyi ajándékok listájára. Szerette volna bővebben kifaggatni Menát a készülékről, hol lehet venni belőle, illetve hogy miként funkcionál, amikor Miguel csatlakozott a társalgáshoz.
- Igen. Vagyis, nem. Dehogy! Elnézést, de nem ismerem magát, most látom először – lépett el óvatosan Miguel közeléből, hiszen Lou Lou Ki valójában tényleg most találkozott először Miguellel, épp ezért nem értette, miként kezelte őt egy régi barátként. Ennyire még nem őrült meg, hogy ne emlékezzen személyekre.
- Tulio? Nem, engem Lou Lou Kinek hívnak, kedves uram – ingatta fejét, amikor ismeretlen néven szólították. Miközben finoman eltolta Miguel karját, és még hátrébb húzódott tőle, miközben a tekintetével szinte könyörgött Ficánkának és Menának, hogy segítsenek neki. Ha nem is akarták megtalálni a kislányát, de legalább ettől az őrülttől szabadítsák meg.
- Szeretnék utána menni, de a feleségemnek és a fiaimnak is szólnom kell, ráadásul, ha a többi Ki megtudja mi történt, akkor zaklatottak lennének, kitörne a pánik és oda lenne az egész karácsony! Ő pedig biztosan ezt akarja – lépett közelebb, hogy megossza a félelmeit a fiatalokkal, miközben rejtélyesen utalt a hegyen lakó gonosztevőre.
Lou Lou Ki teljesen elveszett az a beszélgetés során, fogalma sem volt arról, hogy ezek az emberek miként kapcsolódtak össze, csak annyit tudott, hogy mindannyian kívülállók voltak.
- A hegyet kisajátította magának a Grincs, de nem az övé, így nem magántulajdon. Elüldöz mindenkit, aki a közelébe menne, de ha ő vitte el Cindy Lou-t, akkor a hegy tetején lévő barlangban keresendő. Nem fordulhatunk a rendőrséghez ezzel az üggyel, mint mondtam, teljesen felbolygatna mindent, és azt nem szabad. Nem szabad a kezére játszani – tördelte az ujjait a férfi, hiszen emlékezett azokra a karácsonyokra, amikor a Grincs sikertelenül próbálta ellopni tőlük a karácsonyt. Mégis, a Grincs a bukásai ellenére sose adta fel, most pedig a kislányát felhasználva akarná tönkre tenni ezt a nemes ünnepet.
- Maguk kívülállóak, ezért mertem megkérni önöket, hiszen a Grincstől bizonyára nem félek. A hegyet pedig arra… – mutatott felfelé azonban a szavait elnyomta a hegy felől érkező üvöltés, hiszen a Grincs ábécé-sorrendben szidalmazta a kifalviakat. A kémények között pedig felismerhetőek voltak a hegy körvonalai, mire azonban visszafordultak volna a férfihoz, Lou Lou Kit szintén elnyelte a föld, csupán egy fél pár kesztyű maradt utána a hóban.

//Legyetek bátran kreatívak és ha úgy érzitek, nyugodtan használjátok a karaktereitek képességeit! Határidő a vizsgák, költözések, ünnepek egyebek miatt: 2024.02.03. éjfél (külfödieknek a saját ideje szerint éjfél) //

Nem rémlik, hogy valaha is problémám adódott volna a memóriámmal. Most mégis állok a karácsonyi forgatagban, mint bálám szamara a hegyen, s csak bámulok ki a fejemből. Adja magát a kérdés: Hogy a búbánatban kerültem ide? Lehetséges, hogy Bri életében először sikeresen leitatott, és azért nem emlékszem úgy nagyjából semmire? Ez persze lehetetlen, hiszen akármilyen széllelbélelt is az a lány, biztos, hogy részegen egy lépést se tehetnék óvó tekintete nélkül.
Szomorú sóhaj hagyja el az ajkaim, ahogy az emlékeim közül a szüleim arca pillant fel rám. Akár velük is tölthetném a karácsonyt… Meg kell győznöm a népeket, hogy együtt karácsonyozzunk! Ötlik eszembe a legtökéletesebb lehetőség. Majd az arcom is felderül. Íme a legtökéletesebb lehetőség, hogy mindenkinek vegyek valamit ajándékba! Immáron lelkesen pillantok körbe. Micsoda csodálatos illatok, hogyan fogok így sütit választani Rykernek?
Igazából mindegy, hogyan kerültem ide, ha kell, az Antarktiszról is veszek magamnak repülőjegyet, vagy eltérítek egy hajót… némi térerővel, meg egy kevés találékonysággal verhetetlen vagyok. Csak legyenek meg azok a szipi-szupi ajándékok!
Még mielőtt azonban rávethetném magam a választékra, valaki mellém csapódik. A srác a két perccel korábbi önmagamra emlékeztet, s egyébként sem tűnik holmi nagyképű köcsögnek, így barátságos mosollyal intek neki.
- Helló, ne haragudj, hogy megzavarlak, de mintha keresnél valamit - közelebb lépek Ficánkához, s már nyitnám a szám újra, hogy bemutatkozhassak, amikor is, szinte a semmiből egy hapsi talál be minket.
Némileg érzéketlen arccal hallgatom az apa vinnyogását. Persze, megérint a dolog, csak na… az én szüleim is pont így tolták: az égvilágon semmire sem voltak képesek felkészülni, s aztán mindig sültbolondok módjára parádéztak.
Csakhogy a kabaré teljes lehessen, újabb alak csapódik szerény gyülekezetünkhöz. A férfinak annyira svindler aurája van, hogy az valami félelmetes. Mintha csak Rykert látnám, ahogy éppen nagyon próbál hiteles előadást nyújtani valamiről Brinek, amiről mind a hárman tudjuk, hogy óriási bullshit. Éppen ezért ráncba szalad a szemöldököm.
- Fogadjunk maga is azok közé tartozik, akik szerint a gyerekek még véletlenül se nyúljanak telefonhoz, mert megárt nekik… pedig most fel tudná hívni… - lemondó sóhajt hallatok. - Nincs véletlenül valami okoseszköz a gyereknél? Az alapján könnyedén meg tudjuk találni, mégha esetleg nem is emlékszik az applikációbeli jelszavára, vagy valami - javaslom, habár a történetet nem találom igazán hitelesnek, hála az “aggódó apa” haverpajtásának. Mégha el is hinném a sztorit, azon a férfin annyira nem látszik az aggodalom, mintha pontosan tudná, merre lehet a kislány.
- Az ön lánya tűnt el, mégis minket akar felküldeni a hegyre, milyen érdekes. Mondja csak, az véletlenül nem magánterület? - inkább gyanakvó módba kapcsolok, de nem zárkózom el a segítségnyújtástól.
- Malia. Általában csak Mena. Én sem emlékszem, hogy találkoztunk volna már, megtudhatnám esetleg a neved? - kérdezek rá.
- Dehogy vagyunk együtt - legyintek azonnal, mintha holmi zavaró legyet hesegetnék el. A srác helyes, de akad egy komoly probléma: ő nem Ryker. Már évek óta a srácnak adtam a szívemet, egy útmenti helyes pofi ezen nem képes változtatni.
Aztán persze rájövök, hogy igazából bunkó voltam, merthát ezt sokkal finomabban és kulturáltabban is lehetett volna közölni, mire magyarázkodásba fogok:
- Mármint persze, nagyon jól néz ki, meghát tök rendesnek is tűnik, a barátnője, vagy a barátja biztos remekül járt vele, csak… - eddigre persze már fültől fülig ég a képem, s erősen gondolkodom az elsüllyedés lehetőségén, hátha úgy megmenekülhetek a szituációból. Bocsánatkérő, szégyenkező, s könyörgő a tekintetem, amit Ficánkára vetek, hogy valahogy hozzon ki mindkettőnket jól a hülyeségemből.

[Karácsony előtti éjszaka]

Karácsony. Micsoda rémséges ünnep! A hetek óta zajló készülődés, sütés-főzés és az őrült ajándék hajkurászás felettébb bosszússá varázsolta a férfit. Nem mintha kivette volna a részét az őrületből, szimplán bosszantotta a tény, hogy ez az ünnep mekkora népszerűségre tett szert. Sosem kedvelte North ünnepét, hiszen minden a szeretetről és a családokról szólt. A férfi azonban nem látott benne mást, mint képmutató mosolyokat, édesnek tűnő hazug bókokat és túlzott költekezést. A szeretet ünnepén nem volt helye a terrornak, de elhatározta, hogy idén ez másképp lesz.
- Ha már annyira ünnepelni akarják ezt az ostoba napot, akkor ideje lenne móresre tanítani őket – morfondírozott magában, miközben az éjszaka leple alatt fel-alá mászkált a lakásában. A férfi mindennél jobban gyűlölte, ha másokat boldognak látott, azonban nem tagadhatta le azt a picike tényt, hogy ő is szeretett szórakozni.
- Itt az ideje, hogy mi is mókázzunk, kicsikém – mosolyodott el sötéten, miközben ujjaival végigsimított a fekete homokból szőtt lovon. Az árnyékok a lakáson kívül nyújtóztak, s amíg Fata Morgana lakói az igazak álmát aludták, a sötétség rátelepedett a városra és láthatatlanul beférkőzött az emberek álmai közé.


[Cindy Lou és a karácsony megmentése]

Ficánka, Malia és Miguel hármasa a többiekkel ellentétben nem a hegyoldalon, hanem Kifalva kellős közepén találta magát. A városban a szokásos karácsonyi készülődés zajlott: mindent fényekkel borítottak be, karácsonyi sütemény és fenyőgyanta illata terjengett a levegőben. Minden olyan békésnek és vidámnak tűnt, mintha a karácsony szellemében senkit nem érdekelt volna egy kétségbeesett apa kiáltása.
Cindy, Cindy Lou merre vagy? – szólongatta kétségbeesetten a lányát Lou Lou Ki. A férfi hangja ismerős lehetett Miguel számára, hiszen számtalanszor hallotta már idegesen vagy vígan csengeni. A tömegben forgolódni kezdett, Ficánka és Malia mellé sodródott, akikhez éppen akkor érkezett meg a gyermekét kereső férfi.
- Elnézést, de nem láttak egy szőke kislányt? Nagyjából ilyen magas és Cindy Lounak hívják – mutatta kesztyűs kezével a lány apró termetét. Ha jobban megfigyelték a férfi vonásait, akkor Miguel felismerheti Tuliot benne. Hogy mindez valóság lett volna? Rajta állt, hogy megosztja-e a tapasztalatait a többiekkel, akik szintén olyan tanácstalannak tűntek, mint ő maga.
A férfi kétségbeesetten tördelte a kezeit. Szánalomra méltó látványt nyújtott.
- Nem tudom hová tűnt, nemrég még velem volt, ajándékokat vásároltunk, aztán mintha a föld nyelte volna el. Kérem, segítsenek megtalálni! Sose bocsájtanám meg magam, ha bármi történt volna vele! – fordult könyörögve Mena és Ficánka irányába, hiszen mégis csak a kislánya életéről volt szó.
- Ugye segítetek? Így, karácsony előtt eltűnni… Nem akarom, hogy elterjedjen a híre, félek, a végén még meggyanúsítják a hegyen lakó Grincset. De a Grincs nem szokott lejönni Kifalvába, utálja a karácsonyt. Különben is mit tehetne a kislányommal? Felmennétek hozzá, és megkérdeznétek, hogy látta-e a lányomat valahol? Szokása elkalandozni. – Lou Lou Ki aggódott azért, hogy elveszítheti a kislányát, de attól jobban rettegett, hogy mindez a karácsonyuk róvására történne, arról nem is beszélve, hogy a szomszédok mit szólnának ahhoz, hogy elveszítette őt.


//Legyetek bátran kreatívak és ha úgy érzitek, nyugodtan használjátok a karaktereitek képességeit! Határidő a vizsgák, költözések, ünnepek egyebek miatt: 2024.01.17. éjfél (külfödieknek a saját ideje szerint éjfél) //